fbpx Skip to content

A SquareTrade csapata az iPhone XS és XS Max után a kicsit később megjelent iPhone XR-t is törésteszt alá vetette.

A teszt során az is szempont volt, hogy mennyivel törik jobban vagy kevésbé az ‘olcsó’ iPhone a drágább modellekhez képest.

Az iPhone XS és XS Max OLED-kijelzővel bír, míg az iPhone XR az Apple eddigi legfejlettebb LCD-paneljét kapta meg. A tesztelőcsapat ugyanazon folyamaton futtatta végig az iPhone XR-t, mint korábban az iPhone XS-t és XS Max-et.

Első körben 6 láb, azaz körülbelül 2 méter magasról, arccal lefelé ejtették a betonra a készüléket, az LCD-kijelző teljesen betört, meghibásodott és használhatatlanná vált. Ugyanez történt korábban a két zászlóshajó OLED-kijelzőivel is.

Ezt követően egy hajlítási tesztet is végeztek az újdonsült mobilon, amin már jobban teljesített. Korábban az iPhone XS 250 font, azaz körülbelül 113 kg nyomás alatt megrepedt, míg az iPhone XR 117 kg nyomás alatt csak meghajlott, de nem repedt meg és tökéletesen működött a teszt után is, ahogyan azt az iPhone XS Max is tette.

A tesztek alapján tehát kijelenthető, hogy az LCD is lehet olyan strapabíró, mint az OLED, azonban érdemes vigyázni a készülékünkre, hiszen egy panelcsere esetén mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk, főleg az OLED-kijelző esetén. Amennyiben úgy érezzük, hogy nem nagyon tudunk vigyázni mobilunkra, érdemes biztosítást kötnünk rá.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok