fbpx Skip to content

Az Apple a mai eseményen az éveken át szintén méltánytalanul elhanyagolt Mac mini újabb generációját is bemutatta.

Az új modell egy félig-meddig újragondolt gép lett, ami nemcsak a külsőben, de a belső tartalomban is bőven hozott változásokat – amikért bizony mélyen a zsebünkbe kellhet majd nyúlni.

Komolyan újratervezve kívül és belül

A kis készülék egyértelműen megkülönböztethető lett elődjeitől, mivel az alumínium házzal rendelkező asztali Mac most már kizárólag asztroszürke színben érhető el. Fizikai méreteiben nem változott, egyedül az állapotjelző LED került lejjebb az új Mac mini előlapján, továbbá fontos részlet, hogy átdolgozták a hűtő ventilátort, ami nagyobb lett, és több levegő szállításra képes.

2 USB-A, 4 USB-C, 1 HDMI, 1 jack

Portok terén sok változás történt: a 2db, már megszokott USB-A mellé társul 4db USB-C form factor mögé rejtett Thunderbolt 3 port, és egy darab HDMI, ami már 2.0-s.

Szerencsére megmaradt a 3,5mm-es jack kimenet, és az Ethernet aljzat is. Utóbbi most már akár 10 gigabites sebességre képes – no persze csak akkor, ha hajlandóak vagyunk ezért további 36 400 Ft-ot fizetni, mert alapból csak a 10/100/1000BASE-T-t teszi bele az Apple.

Négy és hat magos Intel Core i3, i5 vagy i7 processzorok

Az új gép nyolcadik generációs Intel processzorokkal rendelkezik, és mivel hallgattak a professzionális felhasználókra is, a Mac mini belépő modellje is 4 magos CPU-t kapott, továbbá megvásárolható erősebb, 6 magos változattal is.

RAM 8GB-tól akár 64GB-ig, SSD 128GB-tól 2TB-ig

A memóriák SO-DIMM slotban ülnek, tehát utólagosan is bővíthetőek probléma nélkül. Mindkét kiépítésű gép alapból 8GB DDR4-es memóriát kapott, 2666MHz-es sebességgel, ami akár 64GB-ig bővíthető.

A belépő modell 128GB-os, PCIe alapú SSD-vel rendelkezik, a 6 magos kivitelűben pedig 256GB-os flash tároló található. Ezek az Apple által gyártatott, egyedi kialakulásúak, amik ráadásul nagy valószínűséggel forrasztva csatlakoznak az alaplaphoz, így a bővítés utólagosan szinte lehetetlen.

Természetesen egyedi képítéssel rendelve akár 2TB-ig is feltornázható – bár ennek az ára sajnos ismét meglehetősen borsos.

Intel UHD 630-as GPU és Apple T2 chip

A megjelenítésért az Intel által szállított UHD Graphics 630 a felelős, ami 60%-kal nagyobb teljesítményt ígér, mint amire a korábbi Mac mini képes volt.

Megemlítendő még, hogy a Mac mini is megkapta az Apple T2-es chipet, amely a biztonságért felelős, a biztonságos bootolástól kezdve a speciálisan titkosítható háttértárolóig nagyon sok funkciót hoz magával.

Összegezve

Véleményünk szerint a Mac mini 2012-ig bezárólag a legjobb belépő szintű asztali Mac volt. Komolyabb felhasználásra is alkalmas lehet ugyan az új modell, köszönhetően a legújabb 4 vagy 6 magos processzornak, a gyors flash tárolónak, és a DDR4-es memória moduloknak, de az ár-érték arányát tekintve kétségeink támadtak.

Az induló ár 314 990 Ft, amihez egy kis méretű, 128GB-os SSD dukál. Amennyiben valaki nagyobb tárolót szeretne, egy 256GB-os modulért 72 800 Ft-ot kell kifizetnie az Apple oldala szerint – vagy eleve választhatja a 6 magos processzorral szerelt erősebb gépet, ami viszont 434 990 Ft-ba kerül.

Szintén feláras, ha 10 gigabites Ethernetet szeretnénk bele, amiért 36 400 Ft-ot kér el az Apple. Viszont ezeket is messze felülmúlja a RAM és az SSD “kimaxolása”, mert a 64GB-nyi RAM-ért és a 2TB-os SSD-ért külön-külön 509 600 Ft-tól kell megváljunk. A legdrágább kiépítés így 1 552 590 Ft-tól tud megszabadítani minket.

Az eddigi Mac miniket alapul véve az Apple ugyan erős fejlesztéseket tett le az asztalra idén a hardver tekintetében, de az ár valahogy mégsem tükrözi a tudást.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. CPU-nál fontos hozzátenni szerintem, hogy végre nem laptopokba valót, hanem asztalikat tettek bele, ahogy RAM-ot is.
    Elég korrekt asztali gép, már a belépő is. Ezt egyáltalán nem érzem drágának.

  2. Hát én nagyon elhiszem, hogy ez mennyivel jobb, meg hogy mindent a felhasználókért, de egy ideje inkább úgy érzem, hogy a lehúzásról kezd szólni ez az egész Apple fejlesztősdi.
    Eddig úgy éreztem, hogy olyan termékeik vannak, amelyek az átlagosnál jobbak, ami most is igaz, de irreálisan drágának találom a termékeiket. Kezdve a Magic Keyboard tölthető változatától egészen idáig…
    Tudom én, hogy egyedülállók a minőségben - bár az utóbbi időkben ez is megdőlni látszik a havi frissítésekkel - de valahogy nem szimpatikus, hogy ezt súlyosan megfizettetik a felhasználókkal.
    Sok Apple termékem van, de inkább a régiek. 2012-es MacMinim van, ami még most is kifogástalanul hasít, ez egy Windows-os PC-ről nem mondható el, de nem érzem, hogy szeretnék egy újat.
    Bocs, ha valakinek a lelkébe tapostam, csak a véleményemet szerettem volna leírni, és persze az sem biztos, hogy igazam van…

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Szifon Avatar for almajani Avatar for ef-dani