fbpx Skip to content

Február 24-én, szombaton, azaz tegnap nyílt meg a szomszédos országunk első Apple Store-ja Bécsben.

Apple Store Bécs

Természetesen kíváncsiak voltunk, milyen egy bolt nyitás, illetve az új boltra is, így tegnap reggel elindultunk, hogy megnézzük. Bécs belvárosában a híres sétáló utcában található az Apple Store, ez olyan mint nálunk a Váci utca Budapesten. A bolt kétszintes, alul a már megszokott fa asztalokkal, kiállított termékekkel (köztük az iMac Pro-val) találkozunk, felül pedig további Apple termékek, asztalok, a Genius Bar, illetve kiegészítők vannak.

(forrás)

Az Apple Store méretéből adódóan sajnos nem az élő fás, nyitott, új fajta designt kapta meg, hanem a pár évvel ezelőtt bevezetett fa felületeket és asztalokat. Emiatt, ha sokan vannak bent, picit nyomasztó lehet, de a hatalmas üvegablakok azért sokat segítenek. Belépve középen egy kijelzővel találkozhatunk, itt különböző előadók szólalhatnak fel, illetve oktatásokon is részt vehetünk. Amikor ott voltunk, éppen az iPaden rajzoltak a gyerekek. ????

Apropó, gyerekek. Különleges sarokkal várják őket, illetve az alsó szinten kialakítottak egy speciális oktató részt is.

(forrás)

Az Apple Store előtt már napok óta sorban álltak az emberek. Bár semmit sem “adott ingyen” az Apple, de az első néhány száz embert vásárlástól függetlenül megajándékozták egy Apple logós kitűzővel.

Bécs tőlünk körülbelül 2,5 órás autóút, vonattal pedig oda-vissza 8-13 000Ft között tehető meg. Összesen 150-en dolgoznak az Apple Store-ban, és büszkék arra, hogy szinte bárki betérhet hozzájuk segítségért, mert összesen 44 különböző nyelven is értenek az ottani dolgozók.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. A 44 nyelvben benne van a magyar is? 🙂

  2. @jarodfree
    Igen van magyar elado is????

  3. Igen benne van a magyar is.????

  4. Akkor Sirit benevezzük egy hónapra magyarul tanulni a “sógorékhoz”.????

  5. Magya kolléga ?:) gyarapodunk 🙂

  6. Apple kituzo?? sor?? ez egy vicc, mi van ott amit nem lehet egy APR-ben megkapni? garis ugyintezest megertem, mast nem nagyon… voltam Firenzeben Apple Storeban de nem ereztem semmi extrat ha csak nezelodni megy az ember vagy venni valamit…


Add a Comment