fbpx Skip to content

Még a szeptemberi eseményen mutatta be az Apple az AirPower töltőt, ami a Qi vezeték nélküli technológiára épülő megoldása a cégnek. A Qi-t továbbfejlesztve egy komolyabb hardvert hoztak létre, amivel akár egyszerre 3 eszközt is tölthetünk.

AirPower – Apple vezeték nélküli töltő

Ez nem lenne akkora ördöngösség, mert most is vannak olyan Qi töltők, amik erre képesek, azonban az elegáns és szupervékony új AirPower az első olyan vezeték nélküli töltőpad, amin nem csak egyetlen fix ponton működik a töltés. Úgy tűnik, hogy a jövő hónapban meg is jelenhet!

Az iPhone X, az iPhone 8 és 8 Plus vezeték nélküli töltése kompatibilis a Qi technológiával, tehát nem csak AirPower töltővel, hanem bármilyen más, a Qi-szabványt használó vezeték nélküli töltővel is képes együttműködni. Azonban ez fordítva nem igaz. Eddig úgy tudjuk, hogy az AirPowert csak a 2017-es iPhone-okkal, Apple Watch Series 2-vel és Series 3-mal és az új AirPods tokkal lehet majd használni.

Az árával kapcsolatban néhány hónapja már voltak pletykák, ami alapján egyáltalán nem mondható olcsónak. Az USA-ban 199 dollárra számítanak, hazánkban ez közel 70 000Ft-os árcédulát jelenthet.

Reméljük, az Apple hamarosan több információt is közöl majd a termékről.

Olvasd el a hozzászólásokat is

9 Comments

  1. Öllég drágán mérik. Ennyiért szerintem nem éri meg.

  2. Biztos, hogy nagyon szuper lesz. (az is, hogy drágaszág????) Számomra nélkülözhető.

  3. Nagyon vastagon karcolt a ceruza… Pár hónapon belül úgyis kijönnek más gyártók is szerintem barátibb áron.

  4. 70.000 Ft? Jó ha 7.000 Ft ér, kb annyi anyag van benne. Ennyi a történet.

  5. Gyerünk a kasszához!

  6. @gergo7310: így van, csak anyagköltség létezik, gyártási költség, adók, munkabérek, FEJLESZTÉS, és a többi fölösleges dolog csak mind lehúzás mi? 😛 na ne szórakozz már ember…

  7. @iBenito:
    Na ne szórakozz már ember… Én értem, hogy meg akarod érteni az Apple-t, de 70 000 huf azért az krvára sok pénz egy töltőért. 200 dollár az még az amcsknak is sok egy vezetéknélküli töltőért. Mi indokolja a 4-szeres árat a belkin társához képest?
    Az iPhone X, ehez képest nincs is túlárazva…

  8. Tök mindegy, úgyis meg fogják venni az emberek. Még Magyarországon is. Illetve azok is, akik meg sem engedhetnék maguknak. Egyszerűen zseniális a cég marketingje, rengeteg embert meg tudnak győzni.

  9. @janoo:
    @Mucako:
    Azt hiszitek ezeket fáról szedik, ugye?
    Évek kellenek, hozzá, hogy tömeggyártásra alkalmasak legyenek. Nem kevés fejlesztés, esetleg cégek vagy szabadalmak megvásárlása, vagy a használatuk után jogdíj fizetés, logisztikai, anyagköltségek, marketing, munkabérek, gyártási költségek, teszt környezet és eszközök fejlesztése, haszon stb…
    Lehet, hogy vannak akiknek számít az, hogy egy töltőn tölthetnek több eszközt egyszerre, nem kell a felületén pozícionálni az eszközöket, gyorstöltésre alkalmas stb.


Add a Comment