Instagram – eljött az időzített posztok ideje

Az Instagram az utóbbi pár évben komoly szereplővé vált az internetes kommunikációban. Manapság már legalább akkora figyelmet szentelnek a márkák és cégek ennek a platformnak, mint a Facebooknak, sőt, sok esetben az Instagram vált az első számú, napi aktivitást produkáló csatornává.

A Facebookkal ellentétben az Instagramon még üzleti fiókkal se lehetett időzített posztokat létrehozni, pedig mennyire hasznos lenne, ha bizonyos időre előre beállíthatnánk, hogy mi jelenjen meg az oldalunkon. Ezt a korlátozást végre feloldották a fejlesztők, de persze van némi megkötés a dologban.

Az egyik munkahelyemen most új életet leheltünk az Instagram oldalunkba, és napi egy fényképpel bombázzuk a követőinket. Ez még nem egy durva szám, hogy manuálisan megterhelő legyen a kirakásuk, de mivel a képek már több hónapra előre ki vannak válogatva, kényelmesebb lenne az időzített posztolás. Rengeteg olyan szolgáltatás létezik, ami ugyan automatikus posztolást nem kínál, de emlékeztetőt küld, hogy itt az idő kirakni a mai képet. Ezeknél a szolgáltatásoknál havi néhány képet állíthatunk be előre leírással együtt ingyenesen, de a komolyabb megjelenéshez már fizetni kell. Ilyen például a Later.com vagy a Buffer.com, de ezeknek az oldalak nemcsak ez az értelme, hanem a több platformra való egyidejű vagy épp eltolt idejű közzététel is. Több évnyi folyamatos kérlelés után végre az Instagram lehetővé tette, hogy külső alkalmazáson keresztül időzíthessünk posztokat, de ennek több kitétele is van.

Magán fiókkal nem fog működni, így hiába szerkesztem meg Lightroomban egyszerre az összes utazós fényképemet, nem fogom tudni beállítani, hogy minden este menjen ki egy belőlük. Üzleti fiókká kell alakítanunk a profilunkat, aminek ha komolyan használjuk a platformot, akkor több előnye is van. Ez viszont nem biztos, hogy csak előnyöket jelent: sokan azt állítják, az üzleti fiókok az új algoritmus miatt máshogy jelennek meg, mint a magán fiókok, és lehet csak akkor jelennek meg elég követőnél a képfolyam elején, ha fizetünk érte. Az Instagram közlése szerint leghamarabb várhatóan csak 2019-ben magán fiókok számára is elérhető lesz az újítás, de pontos részletek ezen a téren még nincsenek.

A fejlesztők jelen állítása szerint nem tervezik az alkalmazás részévé tenni az időzített posztokat, éppen ezért néhány külső szolgáltatás használatát szorgalmazzák. Jelenleg két oldalt, a Hootsuite-ot és Sprout Socialt ajánlják, de azt mondták, az összes jelenlegi partnerüknek is hamarosan engedélyezik az újítást. Én rendkívüli módon izgatott lettem erre a hírre, hiszen lényegesen egyszerűbb egyszer leülni egy fél órára és beidőzíteni az egész havi adagot…

Ti használtatok már időzítő alkalmazást Instagramhoz? Ha igen, melyiket?

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!