fbpx Skip to content

A GIF-ek reneszánszukat élik az utóbbi pár évben. Eleinte még külön alkalmazás kellett ahhoz, hogy egy-egy beszélgetésbe be tudjuk őket illeszteni, de mára már a Facebook Messenger alap részét képezi a GIF küldő, sőt iMessage-ben is csak egy kiegészítőt kell letöltenünk, hogy több milliónyi mókás animációhoz hozzáférhessünk. Mostantól viszont akár magunk is készíthetünk kedvenc sorozataink jelenteiből is saját GIF-eket a Cooler segítségével.

Emlékszem, hogy pár éve mennyire menőnek számított a kollégáim szemében az, hogy én az iPhone-om sorozatfotó funkciójával és a Burstio alkalmazással saját GIF-eket tudtam készíteni, de ekkor még a Giphy-t vagy a GIF keyboardot kellett letöltenünk az előre elkészített animációk használatához. A GIF hullám azóta se lett kisebb, sőt a meme mániával összeolvadt és manapság már sokkal divatosabb is, ha a meme is mozgó.

A Cooler egy eléggé összetett alkalmazás, de ez nem azt jelenti, hogy használhatatlanul bonyolult, hanem inkább hogy több funkciós és azt, amit tud, azt nagyon jól tudja. Van egy képfolyam része is, ahol mások által készített GIF-eket nézhetünk, de szigorúan csak sorozatokból, a másik része pedig ahol mi magunk készíthetünk valami mókásat a kedvenc szériánkból és azt kedvünkre feliratozhatjuk is.

Cooler képernyőfotó Cooler képernyőfotó

A GIF készítős rész az izgalmasabb és az érdekesebb mindenki számára, így kezdjük is ezzel. A Cooler a sorozatok Shazamjának is tekinthető, hiszen hang alapján könnyedén felismeri, hogy éppen melyik sorozatot nézzük és annak is pontosan melyik részét. Ezután a telefonon meg is jelenik az aktuális résznek az a jelenete, ahol épp felvételt indítottuk. Nem rossz, mi? Ezt követően egy maximum 10 másodperces részt kivághatunk, amiből az alkalmazás GIF-et készít, amit utána feliratokkal is elláthatunk, ha szeretnénk. Érdekes módon a felimserés után akár bele is tekerhetünk a részbe, így nem kell pont akkor elindítani felismerő folyamatot, amikor a kedvenc jelenetünk van, hanem elég akár utána is, viszont csak vissza tekerhetünk a részben, előre nem.

Elsőre kicsit szkeptikus voltam, hogy mennyire fog ez ténylegesen működni, és azt kell hogy mondjam, minden gond nélkül megy az egész, könnyen és gyorsan felismeri a részeket az app és a szerkesztés is egyszerű – bár néha a vágáshoz a hang is jó lenne, ami ugyan nyilván nem lesz benne a GIF-ben, de sokat segítene. A Coolernek csak egy kis hátránya van: hogy még nem minden soroztatot ismer, de ezen folyamatosan dolgoznak a fejlesztők és hamarosan a mostani sztár sorozatokon túl a kevésbé népszerűeket is ismerni fogja a rendszer.

Cooler képernyőfotó

A képfolyam is egy elég izgalmas része az alkalmazásnak, ugyanis a regisztráció során vagy később nézettnek jelölt sorozatokból láthatunk mások által kimentett animációkat.

A Cooler még arra is figyel, hogy bejelölhetjük, hol tartunk az adott szériában, és ami újabb részben szerepel majd ahhoz képest, ahol mi tartunk, azt elrejti és csak plusz koppintással nézhető meg, hogy a spoilerek elkerülhetőek legyenek. Természtesen tagekkel és keresésekkel nem nézett sorozatokra is rá tudunk találni, de alapból csak azok jelennek meg a képfolyamunkban, amikre azt mondtuk, hogy nézzük is.

Minden GIF-nél található egy kis duplikákó ikon is, aminek a segítségével az adott jelenethez ugorva a saját animációnkat is elkészíthetjük, ami kifejezetten hasznos tud lenni, ha saját vicces felirattal látnánk egy jelenetet, de nem tudjuk, melyik részből van vagy épp nem tudjuk az lejátszani semmilyen eszközön, vagy akár csak a saját nyelvünkre szeretnénk lefordítani a feliratot. Sőt, ilyenkor nemcsak a feliratot változtathatjuk meg, hanem az animáció hosszát, vagy könnyedén akár az egész részbe is beletekerhetünk és azt vághatunk ki, amit csak szeretnénk.

Cooler képernyőfotó Cooler képernyőfotó

GIF-eknél fontos a megosztás lehetősége, hiszen tök jó, ha csináltunk valami vicceset, de ha azt csak mi láthatjuk, vagy azok, akik szintén használják a Coolert, az sajnos édeskevés. Két fő módja van a megosztásnak: videóként vagy GIF-ként. A videónak van egy nagy hátránya, ugyanis vízjelezi az alkalmazás nem is kicsit az animációt, de GIF esetén ilyen nincsen. Persze aki egyből iMessage-ben, Facebookon, Twitteren, Instgramon szeretné megosztani az alkotását, az egy koppintással megteheti, de az egyéb gomb megnyomásával az iOS hagyományos megosztó füléről számos egyéb módon is tovább oszthatóak ezek a GIF-ek.

Még van egy-két hibája az alkalmazásnak, de szerintem mindenképp érdemes kipróbálni, főleg azoknak, akiknek mindig van valami mókás hozzászólásuk az egyes sorozatokhoz. Plusz pont a fejlesztőknek, hogy az egész alkalmazás teljesen ingyenes, nincsenek benne reklámok, se alkalmazáson belüli vásárlások, bár a vízjelezés lehetőségre kapcsolót se találtam, nemhogy fizetési opciót, de ez legyen a legkevesebb.

[appstore id=”1119713460″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment