fbpx Skip to content

A South Park sorozatot szerintem senkinek se kell bemutatnom, hiszen 1997 óta szórakoztatja a humorára vevő nézőket. A nem gyerekeknek készülő széria eleinte kartonkivágással, stop-motion animációkkal készült, de később ezt is felváltotta a számítógépes animáció. Azzal, hogy a részek már számítógépen készülnek, az alkotók sokkal nagyobb szabadságot kaptak és a részek is gyorsabban tudnak elkészülni.

South Park Phone Destroyer borítókép

Néhány évadja már az adásban kerülés előtt egy héttel kezdik csak el készíteni az következő részt, aminek köszönhetően akár napi aktualitásokat is ki tudnak benne figurázni. 2014-ben a rajzfilmen túl konzolra megjelent egy játékuk, a South Park Stick of Truth, ami a 17. évad konzolháborúja után játszódik, amikor is Cartman rájön, hogy akár egy bottal is jól el lehet játszani.

South Park Phone Destroyer képernyőfotó

Sajnos az a játék csak konzolokra és Steamen keresztül Windows-ra jelent meg, így akkor kimaradtak a jóból a mobilfelhasználók. Most viszont egy újabb játékot, a South Park Phone Destroyer-t jelentették be az éppen zajló E3 keretében a Ubisoft égisze alatt. Ez a játék már kizárólag a mobiljátékosokat célozza meg, ezért nem kell arra számítanunk, hogy csak egy butított változatot kapunk a telefonunkra és az igazi élmény továbbra is konzolon zajlik.

South Park Phone Destroyer képernyőfotó

Ez egy valós idejű stratégiai játék, amiben mindeféle kártya gyűjtögetésével és annak kijátszával tudjuk az ellenelünket legyőzni. A rajzfilmből már jól ismert karakterek különböző mesevilágok, játékok, könyvek és filmek szereplőinek bőrébe bújva harcolna egymással, ahogy azt már a rajzfilmben is nem egyszer láthattuk. Nyilvánvalóan a játék az ingyenes árcédulája mellé egy marék, alkalmazáson belüli tartalommal is készül, és csak remélni tudom, hogy élvezhető lesz plusz forintok elköltése nélkül is, ugyanis ez ígérik a fejlesztők. Imádom a sorozatot és ki is fizetném a teljes árat érte, de ezeknek a plusz költéseknek nem vagyok a híve. A trailer alapján egy elég szórakoztató és a széria humorához kellően passzoló, beteg játékkal lesz majd dolgunk, én már alig várom, hogy megjelenjen.

A South Park Phone Destroyer pontos megjelenési dátuma még nem ismert, de azt biztosan tudjuk, hogy 2017-ben már játszhatunk vele. Kizártnak tartom, hogy már akár nyáron megjelenjen és ahogy tavaly a Pokémon GO, úgy most majd ez legyen a nyár slágere. Amint meg lesz a pontos dátum, írni fogok róla.

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Ez jó lesz! ????


Add a Comment