fbpx Skip to content

Az első Apple Store éppen tegnapelőtt volt 16 éve, hogy 2001. május 19-én, délelőtt 10 órakor megnyitott a McLeanben található Tysons Corner Centerben.

Apple-Store-Fifth-Avenue-640x426

(A képen a New York-i Fifth Avenue-n található Apple Store látható.)

Mára már egyáltalán nem kérdés, hogy megérte-e az Apple-nek ilyen színvonalú és minőségű boltokat nyitni szerte a világban, azonban 16 évvel ezelőtt Steve Jobs ezen lépését még sokkal inkább egy szerencsejátékos megérzéseire alapozott döntéshez hasonlították, mintsem egy biztosra vett sikerhez, ugyanis senki sem hitte, hogy az Apple Store üzletekből valaha is profitot fog termelni a vállalat.

Mint ahogyan azt már a sikertörténeteknél megszokhattuk, most is előkereste a 9to5mac szerkesztősége azt a cikket a Businessweek odalán, amelyben Cliff Edwards, az egyik újságírójuk hosszasan kifejti, hogy miért is nem fog működni az a koncepció, amelyet Jobs megálmodott az Apple Store kapcsán. Jelenleg 430 darab Apple Store található szerte a világon. A profitabilitásukat tekintve pedig nincs nyereségesebben működő kereskedelmi egység az egész világon, amely 600 dollárt tud keresni négyzetméterenként éves szinten, ezzel megelőzve az olyan üzleteket is, mint például a Tiffany vagy a Harrods.

Az alábbi mozgókép remekül szemlélteti, hogy hogyan nőtt az Apple Store üzletek száma az Egyesült Államokban az elmúlt évek során:

map-preview

Világszinten pedig ezen az animált oldalon tudod megtekinteni, hogy hogyan nyíltak egymás után az üzletek.

Fifth-Avenue-Apple-Store-Cube-2006-Design-front

Talán a legikonikusabb Apple Store a világon a New York-i Fifth Avenue-n található üvegkocka, amely szintén most fogja ünnepelni a 10. születésnapját. Az “üvegkocka” az az Apple Store, amelyet leginkább Steve Jobs nevéhez társítanak az emberek, hiszen ez a legletisztultabb, mégis a legfeltűnőbb üzlet egyben. Bár az épületet 2011-ben átépítették, az építkezés a kinézetén első ránézésre minimálisan változtatott csak, hiszen a 90 üveglap helyett az új üzlet külső burkolata már csak 15 üvegpanelből épül fel – bár mint tudjuk, Jobs a részletek megszállottja volt, így ő igenis kiemelt fontosságúnak tartotta ezt az átalakítást.

Az üveg kocka egyébként most is épp egy renováláson esik át, sőt jelenleg el is tűnt az egész, és egyelőre nem tudni, hogy milyen lesz az új Apple Store.

applestore

Végül, de nem utolsó sorban érdemes megnézni azt a videót, amelyben maga Steve Jobs mutatja be a világ első Apple Store üzletét a hivatalos megnyitó előtt 6 nappal, részletesen kifejtve, hogy miért úgy épül fel egy Apple Store, ahogyan azt már megszokhattuk, és milyen meggondolások és ötletek vannak amögött, amelyeket ma már az emberek többsége természetesnek vesz.

Neked melyik a kedvenc Apple Store üzleted a világon?

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. 16. az egy kerek szám 🙂

  2. Ez is ha jól tudom, az Apple ötlete volt, hogy “nyersen” ki kell rakni a terméket, hadd tapogathassák a potenciális vevők, ne pedig valami műanyag sz*ron keresztül kelljen csodálniuk a terméket, mert teljesen más az élmény…

  3. Mellesleg a mai Apple-ből nagyon hiányzik Steve Jobs szemlélete, és sokkal kevésbé figyelnek a részletekre…

    Szerintem nem hagyta volna az aranyeres kamerát, inkább addig verte volna a fejlesztőket és nem sajnálta volna csak erre azt a plusz pármillió dollárt, de legalább olyan legyen amilyen.

    Természetesen ha ősszel bemutatnak egy igazán komoly iPhone 8-at, amibe végre nekik sikerül kijelzőbe integrálni a Touch ID-t (nem pedig hátlapra épített megoldásokkal bénáznak), akkor visszaszívom amit mondtam.


Add a Comment