Akkumulátor idő: még mindig jobban teljesít az iPhone 7 Plus, mint a Galaxy S8+

Szép lassan befutnak az első tesztek az S8-cal és az S8+-szal kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy mi is egyre többet fogunk tudni az új készülékről.

Samsung Galaxy S8+ akkumulátor idő

Az első ilyen teszt az akkumulátor üzemidő, ahol a érdekes módon az iPhone 7 Plus jobban teljesített, pedig a hivatalos adatok alapján az S8+ nagyobb akkumulátor kapacitással rendelkezik. De még az iPhone 7 is közel annyit tudott, mint a nagyobb S8+.

Az iPhone 7 egyébként 1960 mAh-s akkumulátorral rendelkezik, míg a 7 Plus 2900 mAh-val. Amíg a Samsung Galaxy S8 3500 mAh-val fel tudja venni a versenyt a 7-es ellen, addig a 7 Plus már konkrétan egy órával többet bírt a fenti tesztben. A hivatalos adatok alapján a következőket tudjuk:

Hivatalos Galaxy S8 és iPhone 7 akkumulátor idők

Az internet használat közel megegyezik az S8+ és 7 Plus között, de videó- vagy zenelejátszásnál már jóval többet kéne bírjon az új Samsung készülék. Így elképzelhető, hogy esetleg a Samsungnak még nem kiforrott a szoftvere, illetve hivatalosan sem jelent meg még a készülék, majd csak április végén fog.

Én már régóta várom, hogy a kezembe foghassam ezt az új készüléket, mert engem kifejezetten érdekel, így ha esetleg valakinek már lenne, ne habozzon, és írjon nekünk a hello@szifon.com-ra! 🙂

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Képzelj el egy S7-et, ami nem16:9-es, hanem 2:1-es. Több nincs benne, ennyi. Ami annak előnye volt ennek is az, ami hátránya ennek is az. Ami a javukra írható, hogy a kijelző szinte már nincs is lehajlíta csak az üveg. Meg az ujjnyomatolvasó szar helyen van, nagyon szar helyen, az hatalmas visszalépés.

  2. Mielőtt megköveztek iphone 6s Plus -t használok és Ipad Air 2 -őt. Szeretem az oldalatokat. De nem értem minek kell egy konkurens terméket fikázni, ami meg sem jelent. Erre nincs szüksége az Apple nek. Az Samsung egy jó termék , de tudjátok miért nem veszem meg ? Mer az apple support messze a legjobb. ha valami gondod van addig foglalkoznak veled amíg nem oldódik ez az előny. Szóval ne kerüljetek bele abba a csapdába amit a Samsung csinál, hogy a konkurens termék esetleges, vélt vagy valós hibáit kiemeli. Nem az a gond hogyha valami meghibásodik, előfordulhat bármelyik terméknél, hanem az hogy van e rá megoldás és hogy kezelik a problémát. ( egyébként egy szponzorált oldalról ollóztátok ki mellesleg van egy sebesség teszt is ahol az phone 7 gyorsabb mint a meg sem jelent galaxy S8) Egyébként örömmel olvasok minden Apple el kapcsolatos hírt. Üdv Roland

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!