fbpx Skip to content

A Home gomb az első iPhone és iPod touch megjelenése óta szerves részét képezi az Apple okostelefon koncepciójának. Sokunkat meglepte, hogy a konkurenciával szembemenvén az Apple mindössze egy gombot használ az alkalmazások és a főmenü közti navigációhoz, azonban hamar be is bizonyították, hogy többre nincs is szükség. Egészen az iPhone 5s-ig nem történt lényegi változás a gomb funkcionalitását illetően, amikor az Apple a vetélytársak és az innováció hatásásra előrukkolt a Touch ID-val, ami korának egyik legfejlettebb, okoseszközbe ültethető, biometrikus azonosítást lehetővé tévő megoldása volt.

A következő generációkban csiszolódott, gyorsult a technológia, és néhány extra funkciót is kapott. Az iPhone megjelenésének 10. évfordulója alkalmából egyes feltételezések szerint az Apple egy még drasztikusabb lépésre szánhatja el magát, elhagyja a Touch ID-val szerelt Home gombot. A MacRumors utánajárt, mit jelenthet ez számunkra.

Az első és legfontosabb kérdés az, hogy amennyiben a Home gomb elhagyásra kerül, milyen opció lesz helyette? Számos forrás már tudni véli, hogy a gomb elhagyása mögött a kijelző elnyújtása áll, ami azt jelentené, hogy egy virtuális Home gomb helyettesítené az eredetit. Ez nem csak az adott terület kihasználtságát növelné, de számos extra funkció melegágyává is válhatna.

Virtuális Home Gomb

Képzeljünk el egy olyan kijelzőt, ahol a Home gomb ugyan virtuálisan jelenik meg, környezete azonban dinamikusan változik az éppen használt alkalmazásoktól függően, éppen úgy, ahogyan a Touch Bar esetén az új MacBook Pro modellekben. Ezzel kvázi be is vezettük a “funkciósáv” fogalmát, ami multifunkcionális tartalmat képes a felhasználó keze alá tárni.

Egy jó példa lehet az Instagram alkalmazás, ahol az új fotó készítése, illetve az üzenetek gomb akár közvetlenül a virtuális Home gomb mellé kerülhet, de ide sorolhatjuk a Twitter alkalmazást is, melynek funkciói hasonló analógia mentén valósulhatnak meg.

Funkciósáv avagy Touch Bar

Ha már funkciósávról beszélünk, további lehetséges alkalmazások is felmerülhetnek: a vissza gomb jelenleg a kijelző bal felső sarkában van, azonban a jövőben semmi sem akadályozná meg, hogy akár a bal alsó sarokba kerüljön. Érdekes elképzelés, ugye? Jony Ive a Touch Bar kapcsán nyilatkozta, hogy “ez még csak egy izgalmas irányzat kezdete”, így okkal feltételezhetjük, hogy drasztikus UI-változások következhetnek be az iOS felhasználói felületén.

A funkciósáv számos multimédiás funkciót is tartogathat számunkra: képzeljünk el egy görgethető sávot, ahol a zene illetve videólejátszási kezelőgombokat érhetjük el, aktiválhatjuk Sirit, a kamerát, de az alkalmazásokon belüli navigációt elősegítő gombok is helyet kaphatnak ilyen formában.

Mégis a legfontosabb kérdés talán az, hogy mi lesz a Touch ID sorsa? A pletykák szerint az “iPhone 8” lesz az első iPhone, ami OLED kijelzőt kaphat, a biometrikus azonosítást pedig a kijelzőbe építené be az Apple. Ezzel kapcsolatosan azonban a legutóbbi híresztelések szerint problémák adódtak, amit bár később elvileg sikerült orvosolniuk, a kérdés azonban továbbra is nyitott.

Lehetséges alternatívák között ott van az írisz alapú azonosítás, az arcfelismerés, vagy az ultrahang alapú megoldások, de ezek mind megerősítetlen információk. Bárhogy is alakuljon, az már a pletykák számából és formájából is látszik, hogy az Apple nagy dobásra készül, és talán most kivételesen nem hint el minden információt a nagyközönség számára egészen a premierig.

Ti milyen funkciókat látnátok szívesen funkciósávon?

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Mindenben benne lennék, csak a méretek úgy alakuljanak mint a képen!

  2. Ergo mint némelyik Androidos telefonnál: vissza/home/alkalmazás váltàsa gombok.

  3. A címben inkabb ugy emlitenem, hogy: ,,Hogy működhetne…” nem szorszalhasogatas, csak valosagosabb ????

  4. Nem hintik el???? Dehogynem…. már évek óta, folyamatosan elveszik tőlünk felhasználóktól a hűhaélményt. Nem kis részben köszönhető ez a lájkvadász, sokszor semmitmondó cikkekkel megtömött almás oldalaknak, amikor egymással versengve próbálnak minden napra egy új hírt kidobni, akár igaz akár nem, és nagy számok törvényei szerint néha bizony igaz. És akkor jön e NEM-MEGLEPI, hogy hát ezt már olvastam itt vagy ott. Szinte minden le van már lőve jóval a bemutatók előtt.

  5. Tudom feltételezés, de ha jól értem, akkor szoftveresen megcsinálják az alsó sávot (amit igazából eddig is lehetett volna a fizikai home gomb felett) majd bejelentik, hogy “hölgyeim és uraim itt az újabb INNIOVÁCIÓ(!), az ájfon tácsbár!” Fantasztikus. Ez már önmagában megér majd 300ezer forintot 🙂


Add a Comment