fbpx Skip to content

Egy nagyon bosszantó iPhone-os problémáról lesz most szó, ami engem pár évvel ezelőtt több hónapig is kísértetett és komoly fejtörést is okozott, hogyan is lehetne orvosolni.

Az iPhone 4s-ek egy jó részének a Wi-Fi vezérlője, azaz IC-je alacsony hőmérséklet tűrésű alkatrésszel szerelt, ezért egy idő után a chip belső része kontakthiba jellegű problémákat produkált, ami számos problémát szült, köztük a legismertebbet, a kiszürkült Wi-Fi kapcsolót. A probléma legtöbbször úgy kezdődik, hogy a készüléken nagyon gyenge a Wi-Fi jel, szinte csak a router mellett használható, később már semmilyen Wi-Fi-t nem lát, végül pedig maga a kapcsoló is inaktívvá válik. Erre a megoldást (amit a később gyártott iPhone 4s készülékek esetén a gyártó is eszközölt) egy magas hőmérséklet tűrésű Wi-Fi IC-re való csere jelenti. Ezt a cserét végezzük el mi is és így már többé nem jelentkezik telefonunk Wi-Fi hibája.

Azon peches iPhone 4s tulajdonosok közé tartoztam, akiknél alig pár héttel a garancia lejárta után jelentkezett a fent említett probléma. Egyszer csak arra ettem figyelmes, hogy iszonyat gyenge a Wi-Fi jel a készülékemen. Gyorsan mind a routert, mind pedig a telefont újraindítottam, hátha csak szoftveres gond lehet valamelyik készülékkel, de sajnos nem így volt. Az iPhone-t visszakapcsolva egy nagyon fura dologgal találkoztam: a Wi-Fi kapcsoló ki volt szürkülve, nem lehetett se be-, se kikapcsolni. Ez egyértelműen hardveres hibára utal, hiszen ha az iOS nem tud kapcsolatot létrehozni az adott hardver elemmel, akkor nem engedi, hogy a kapcsolót használd, hiszen nincs mit vele kapcsolgatni. Gyorsan elkezdtem a neten keresgélni, hogy mással is megtörtént-e már ez a probléma és akkor láttam, hogy nem egyedi esettel van dolgom. Mindenféle sufni megoldást ajánlottak a fórumozók, amik állításuk szerint 100%-os megoldást nyújt, nem kell szervizbe menni vele. Elárulhatom nektek, hogy ezek vagy egyáltalán nem, vagy csak időlegesen oldják meg a problémát, de tartósan és garantáltan egyik se működik.

Több alternatívát is írtak a probléma kezelésére. Tegyem be a fagyasztóba a készüléket, mert az majd jól a helyére igazítja a chip belső részeit, vagy hajszárítózzam meg a telefont, mert az segít újra kötni belül a forraszpontokat, ez még ötletszinten egészen jó volt, de ki szeretné felesleges hőnek kitenni a drága készüléket? Szerintem senki se.

A kedvencem viszont, ami egyébként többször is bevált nekem, míg szervizbe nem vittem a készüléket, az az volt, hogy kapcsold be a vakut a telefonon és hagyd míg így le nem merül, mert ezalatt elég hőt kap az alaplap és a Wi-Fi IC, hogy a probléma megoldódjon, hiszen ez az alkatrész elég közel van a vakuhoz. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez tényleg működött néhányszor, de a próbálkozások számával fordított arányban csökkent a siker mértéke és a végére már egyáltalán nem működött a dolog. Alaplap csere lett volna a legkézenfekvőbb, de azt – mint tudjuk – csak úgy nem lehet kapni, a Wi-Fi IC csere pedig akkoriban még nem nagyon volt bevett szokás Magyarországon. Szerencsére azóta sok minden változott, szervizünk felszereltsége és tudása is sokat fejlődött és ma már egy ilyen jellegű probléma orvoslása nem jelent számunkra gondot.

Az iPhone 4s szétszereléséhez először a 30-tűs csatlakozó melletti csavarok eltávolításával a hátlapot kell lecsúsztatni a készülékről. Ezután az akkumulátort kell lekapcsolni az alaplapról, majd el lehet kezdeni az összes shield és alkatrész csavarját kiszedni, a csatlakozókat pedig szépen leválasztani az alaplapról, hogy azt végre kiszedhessük a készülék házából. A Wi-Fi IC az alaplap felső, elkanyarodó részén található.

Az alaplapi hibák javítása nagy rutint és hozzáértést igényel a professzionális felszereléseken túl, így semmiképp sem javasoljuk, hogy otthon próbáljátok meg apuka szerszámaival orvosolni a problémát!

A meghibásodott alkatrészt egy infrás hőlégfúvó hybrid készülékkel és folyasztószer (flux) segítségével távolítjuk el az alaplapról. Ezután az alkatrész helyéről el kell távolítani a felesleges forraszanyagot ónharisnya és forrasztópáka segítségével. Ha az alaplapon található PAD-ek (ezek az alaplapon található kivezetések, ahova az alkatrész lábak csatlakoznak) gyári tisztaságát visszaállítottuk, kezdődhet az új alkatrész felhelyezése, ami szintén hőlégfúvó és folyasztószer segítségével történik. Az alaplapi alkatrész cseréje nagy hőterheléssel jár, aminek következtében az alaplap és a rajta található alkatrészek is felmelegednek, ezért elengedhetetlen a maximális precizitás az ilyen beavatkozások esetében, hogy készülékünk ne váljon működésképtelenné.

A következő két hétben (március 19-ig) kedvezményes áron cseréljük azoknak az iPhone 4s-eknek a Wi-Fi IC-jét, amelyeknek nagyon gyenge a Wi-Fi jele, vagy eleve semmilyen Wi-Fi-hálózatot nem látnak, vagy a Wi-Fi opció egyszerűen kiszürkült a Beállítások appon belül – a részletekért kattints ide.

Mivel ez egy precíziós, nagyon aprólékos javítás, amit nem szabad elsietni, mert az az alaplap károsodását okozhatja, ezért 3-4 órás átfutással tudjuk csak vállalni, de ha egyszerre sokan hoztok ilyen hibás készüléket, akkor akár 24 órát is várni kell, míg megjavítjuk. Természetesen erre a javításara is érvényes a 6 hónap garancia.

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. minden negativ nelkul ennyit rakolteni egy 4s-re szerintem mar nem eri meg… jo esellyel az akksi is cserelendo… legalabb egy 5st helyette, hasznaltan nem egy tul nagy befektetes…

  2. @kchris: Valóban túl sok a régi készülékre. Azonban nézd meg, mennyibe kerül egy újabb modell szervízelése. Mert mindegyik elromlik idővel, csak minél modernebb, annál drágább javítás. Autóknál is ez a helyzet.

  3. Arra is van garancia, ha javítás közben mégis hazavágódik az alaplap?


Add a Comment