fbpx Skip to content

Egyes pletykák szerint az Apple komolyan dolgozik azon, hogy az iPhone 8-ban egy új, vezeték nélküli töltést lehetővé tévő technológia is debütáljon. Ahogy azonban azt Phil Schiller is elmondta már, ennek megvalósítása nem olyan egyszerű, pláne ha nem olyan indukciós modellben gondolkoznak, mint amivel az Apple Watch is tölthető.

A Disney Research (a Walt Disney technológiai kutatásaival foglalkozó leányvállalata) ennek hatására gondolt egyet, és épített egy prototípus-szobát, ami képes vezeték nélküli töltésre a szoba teljes terjedelmén belül, mindenféle kábelek és csatlakozók használata nélkül.

A szoba minden fala – beleértve a mennyezetet is – alumíniumpanelekből épült, a közepén pedig egy rézcső került elhelyezésre, mely természetesen nem rúdtáncoktatási célokat szolgál. A rézcső közepe üreges, belül pedig a kutatók 15 db kondenzátort helyeztek el, melyek gyakorlatilag szórják az elektromágneses hullámokat a szobában.

A szobát kívülről egy jelgenerátor táplálja, ami 1.32 MHz-es jelet továbbít a kondenzátorok felé a rézcsövön keresztül, amit pedig a kutatók csak úgy neveznek, hogy “kvázisztatikus üregrezonancia”. A kutatók álláspontja szerint ez a megoldás egy egész szobát is el tud látni energiával, de annak sincs akadálya, hogy egy apró töltőállomásba sűrítsék az egészet, vagy felskálázzák egy nagyobb épülethez.

Prototípus lévén azonban hibái is vannak a konstrukciónak: nem mindegy ugyanis, hogy mennyi energiát pumpálnak be a szobába. Az emberi test fizikai adottságaiból adódóan 1900 wattnyi energiát képes elnyelni, ennél nagyobb mennyiség már ártalmas az egészségünkre. Annak érdekében, hogy elkerüljük ezt a kritikus határt, 46 cm-nél közelebb nem szabad a rúd közelében tartózkodni, ám a Disney szerint ettől függetlenül mindenki számára biztonságos a szobában tartózkodás.

Ahhoz, hogy a töltéseket fogadni is tudják az eszközök, a Disney tervezett egy speciális kiegészítőt, amit az iPhone-ok esetében Lightning-csatlakozón keresztül lehet rögzíteni a készülékhez. A párhuzamos töltés szemléltetése érdekében a kutatók bevontak még egy távirányítós autót, ventillátort, lámpát és 6 másik eszközt is a kísérletbe.

Habár a mostani koncepcióról nehéz elképzelni, hogy ez valaha egy szabadalmaztatott módszer lesz a vezeték nélküli töltésre, azonban érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan is festhet majd a jövő nappalija egy ilyen, szoba méretű, kábeleket nélkülöző megoldással.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. 1900watt tolem fel meterre nem veszelyes?! Akkor a mikroba nyugodtan benyulhatok mert az csak 800W. (Jo, tudom, mas a freki). Mindettol fuggetlenul nem igazan szeretnek egy olyan kornyezetben elni, ahol folyamatos sugarzasnak van kiteve a testem.

  2. @imyke:
    Pedig olyanban élsz. 😀

  3. @taky1974: persze, csak baromira nem mindegy hogy ülsz a mezőn ahol kapsz egy kis adagot ebből-abból (rádió, látható fény, kis mikrohullámú háttérsugárzás, stb), vagy hogy ott ülsz egy komplett 1900W adótorony mellett fél méterre. Nagyon nem mindegy. Én nem szeretném. Inkább kábelezek. 🙂

  4. @rXc: Ne felejtsd el, hogy ott a routered egész közel hozzád, ami egész nap sugároz. Ott a laptopod is, ami az öledben van, az is. Ott a telefonod a zsebedben, az is. Ha neked ez mind nincs, akkor ott a szomszédé. Bár nem látszik, de nagy az elektroszmog körülöttünk. Nem azt mondom, hogy minden oké csak azt, hogy már most is ilyen világban élünk. A fenti cikk pedig csak egy koncepciót mutat be, ami most még mamut méretű ám néhány éven belül lecsökken és biztonságossá válik. Talán emlékeztek még az első számítógépre az ENIAC-ra, ami 30 tonna volt, brutális mennyiségű energiát zabált ám cserébe negyedóránként meghibásodott. Ma meg mi van?

  5. @hepike:
    Péntek.

  6. @taky1974:
    Jó vót 🙂


Add a Comment