fbpx Skip to content

Admin kollégával régóta használjuk a Followers appot, arra, hogy könnyen láthassuk, hogyan változik az Instagram profilunk követői bázisa.

Elsősorban viszont nem emiatt töltöttük le az alkalmazást, hanem azért mert tényleg képes megmondani, hogy mely felhasználó követett ki minket, de még ennél is fontosabb, hogy kik tiltottak le. Ám itt nincs semmiféle csalás vagy ámítás, mint ami a ‘Ki nézte meg a Facebook adatlapom’ marhaságoknál szokott lenni. Elég bejelentkezni az Instagram fiókunkkal és csak rá kell hagynunk az appra, hogy elemezze az adatokat.

Nem egy új alkalmazásról van szó, viszont nemrég jelent meg a Pro változat, ami a megjelenése miatt korlátozott ideig ingyenesen kínálja az összes, alkalmazáson belüli megvásárolható tartalmát, köztük a letiltott felhasználók mutatását is. Emellett pedig a korábbi app eltűnt az App Store-ból.

A Followers csak a telepítése utáni változásokat tudja kezelni, így nem fog egy több éves statisztikával várni már első indításkor, mégis szerintem iszonyat hasznos tud lenni. Gondolom mindenkivel előfordult már, hogy lájkolt egy képet valaki profilján vagy esetleg be is követte a fiókot, majd utána szépen random, hasonló témájú fiókok elkezdték követni, nem titkolt szándékkal, hogy talán így az ő profiljukat is követni kezdjük. Ez egy bevett szokás Instagramon, nagy gond nincs is vele, viszont ezek a fiókok rendszerint pár nappal később ki is követnek, mert már nincs szükségük ránk.

Ilyenek figyelésére is alkalmas az app, de például arra is jó, hogy így láthatjuk, ha az ismerőseinknek mondjuk túl sok egy nyaralás közben feltett napi tíz kép és emiatt megunnak minket és kikövetnek. Ezt ugyebár nem szeretnénk, de talán pont ezzel sikerül rájönnünk, hogy lehet érdemes kevesebb vagy épp más tartalmakat feltenni. Bár én úgy vagyok ezzel, hogy próbálom még élvezhető mennyiségben feltenni a képeimet, de különösképpen nem érdekel, hogy másoknak tetszenek-e vagy sem. Magamért teszem fel a képeimet, hogy egy szép, esztétikus profilt hozhassak létre, de nagyon jól tudjuk, vannak olyanok, akiknek a mások véleménye a legfontosabb.

A követőinkről az alkalmazás alján egy kis grafikont is láthatunk, amiből egyből kiderül, hogy az elmúlt időszak képei, videói miatt mennyire nőtt vagy épp csökkent a követői tábor.

További érdekes adatokkal is szolgál az alkalmazás. Ilyen például az, hogy hány olyan felhasználó van, akit mi követünk, de ő minket nem, vagy épp fordítva is működik ez, illetve az is látszik, hogy ha épp kölcsönösen követjük egymást. Ezeken túl még azt is láthatjuk, hogy melyek azok a profilok, amelyek tartalmait lájkoljuk, de a profilt magát nem; kiket követtünk mi ki; vagy épp azt is megmutatja, hogy a követettjeink közül kik és milyen sorrendben regisztráltak az Instagramra és mi a user sorszámuk (nálam iJustine az első, aki az Instagram 103. felhasználója volt, a legújabb követőm 4,5 milliárdnál is nagyobb számmal rendelkezik). A bejegyzéseinkről is kapunk egy remek statisztikát és ezeknél már visszamenőleg a kezdetig mindent mutat.

Még mindig nem ért véget a funkciók listája, ugyanis a követőinkről is kapunk statisztikákat. Láthatjuk, kik azok, akik a legtöbbet lájkolnak vagy kommentelnek, és persze azt is láthatjuk ki az, aki még egy szívet se nyomott se egy képünkre, se egy videónkra mégis még mindig követ (ugye Tüsi?). Nyilván az utóbbi listát azok vezetik, akik már nem is használják az Instagramot, de a profiljuk még él.

 

A letiltott felhasználókon túl pedig azokat a lájkokat és kommenteket is mutatja az alkalmazás, amelyek törlésre kerültek. Ezek elsősorban persze a letiltás eredményei, de persze az is előfordulhat, hogy olyan hozzászólást írtunk, ami a kép tulajdonosának nem tetszik, ezért törli.

Amint látható, nem egy szép alkalmazásról van szó, de tudásban szerintem verhetetlen és akiket az ilyen jellegű adatok is érdekelnek, és nem csak a lájkok száma, annak szerintem iszonyat hasznos tud lenni.

Korlátozott ideig most a Pro változat és minden, alkalmazáson belüli tartalma ingyenesen tölthető le. Ne habozz, töltsd le még ma!

Te melyik hasonló alkalmazást használod?

[appstore id=”645380804″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Le is telt a korlátozott idő.
    Azért köszi a cikket, imádom a statisztikákat 🙂

  2. @Arcor: Ó basszus 🙁 Mondjukaz app legalább ingyenes és részben elérhetőek a funkciók.


Add a Comment