fbpx Skip to content

Az elmúlt napokban sorra jöttek újabbnál újabb “információk” az iPhone 8-cal kapcsolatban, amik persze továbbra is csak pletykák, mivel ugye az Apple még be sem jelentette a készüléket.

Persze részben lehet alapozni ezekre, mert olyan emberektől érkeztek, akiknek Apple-közeli forrásai megbízhatóak, és korábban is volt már rá példa, hogy a pletyka végül igaznak bizonyult. Nézzük is meg, mi várható 2017-ben, amikor az iPhone 8 megjelenik.

Mindenki arról beszél, hogy a készülék teljes kijelzős lesz, a home gomb a kijelzővel egyben lesz, tehát még nagyobb kijelzőt kapunk, ami kiér majd a szélekig is. Mindezek mellett persze felröppentek olyan hírek, hogy vezeték nélküli töltést is kapunk. Ez egyébként egészen várható dolog, a kérdés csak az, hogy az Apple hogyan oldja meg, kapunk-e valami olyan innovációt, amit elvárnánk a cégtől. A vezeték nélküli töltéssel kapcsolatban azt is pletykálják, hogy magát a töltőt nem kapjuk majd meg hozzá a dobozban, hanem külön vásárolható meg, ahogy a többi felső kategóriás telefonnál.

Ha már a doboznál tartunk, az a pletyka is járja, hogy a következő iPhone tartozékai közé nem kerül majd be a jack átalakító, illetve USB-C-Lightning kábelt sem kapunk majd. Ez egy érdekes húzás lenne az Apple részéről, de nem lenne újdonság, mivel az első iPhone-nál is volt dokkolónk, amit később a cég elhagyott, és külön lehetett megvásárolni.

Retina, vagyis inkább írisz-szkennert is pletykálnak a külföldi portálok, tehát már nem csak az ujjlenyomatunkkal, hanem a szemünk segítségével is beléphetünk majd a készülékbe.

Én régóta várom az OLED-kijelzőt is, remélem ezt is megkapja majd az új készülék, ugyebár ezekkel már találkozhatunk az Apple Watch-ok esetén – és persze rengeteg más gyártó készülékeiben. Ha már kijelző, akkor elvileg méret változás is elképzelhető, tehát nagyobb lehet a készülék, de ezt tényleg csak elvétve írták egy-egy helyen.

Hogy mi mit várunk?

Például a vezeték nélküli töltést már igen, de nem a megszokott módon, hanem tényleg valami olyan megoldást várok, amitől úgymond leesik az állunk. Az OLED-kijelző nekem már több mint elég lenne, illetve esetleg egy tényleg teljes kijelzős LCD.

Te mit szeretnél, milyen legyen az új iPhone?

Olvasd el a hozzászólásokat is

31 Comments

  1. ebben a telje kijelzős dologban mi a jó? de tényleg: a lekerekített résznél és a hangszórónál úgyse látszik semmi, nem lesznek ilyen videók/képek/játékok….?

  2. @Józsi: Én sem nagyon értem, mire jó, de ez kell a népnek, szóval könnyen lehet hogy meglépik. De ne így legyen… Inkább kicsit combosabb akkuval, nem kilógó kamerával és kevésbé sérülékeny, strapabíróbb készülékházzal érkezzen. Szerencsére ezüst i7-et vettem, így annak nem kopik a felülete…

    A vezetéknélküli töltésnek akkor is látom értelmét, ha nem nagy a hatótáv. Csak rárakom és kész. Nem kel bajlódni a madzaggal, itt az irodában pedig ráér feltölteni. Ha meg csörög, csak felkapom, szintén nem kell figyelni, hogy be van-e dugva a töltőkábel.

  3. Ilyen telikijelzőset semmiképpen. És örülnék egy olyannak is, amiben megint hibátlanul működik a bluetooth :p

  4. Azzal van tele a sajtó, hogy sokkal drágább lesz az új. Azt olvasom hogy azért, mert lesz benne újítás. Csak azt nem értem, hogy az Apple nagyjából tartotta az árat úgy is, hogy tett bele (vagy önmagához vagy másokhoz képest is) újdonságot. Ha beleteszi a vezeték nélküli töltést, a keret nélküli kijelzőt (szerintem is hülyeség) és a gomb nélküliséget, azzal inkább csak felzárkózik. Tudom hogy nyilván mindent sokkal jobban csinál majd meg, de akkor is csak felzárkózás. Azaz gyakorlatilag semmi sem indokolja hogy felemelje nagyon az árát.

  5. @taky1974: azok mind olyan elbaszott pletykák, hogy direkt nem is írtuk meg. Az hogy drágább lesz faszság, lehet lesz drágább változat, de nem ennyiért. 🙂

  6. Nekem már az is elég lenne, ha nem 4:3-ban fotózna!

  7. Vezeték nélküli töltés téren milyen innovációt vártok? Mitől esne le az az áll? Milyen lehetőségek vannak, amit technikailag már meg lehet valósítani? Gondolok pl arra, hogy a nappaliban van a teló, de a hálószobában van a töltő… csak egy gombnyomás a telón és már indul is a vezeték nélküli töltés. Én pl ezt tartanám nagy durranásnak.

  8. @petyus33:
    Én azt várom hogy egy törpe (olyan nagy fülekkel és zöld sapkában) odajön hozzám ha tölteni kell a telefont, elviszi és feltölti, majd feltöltve visszahozza. Természetesen ha időközben csörög, akkor is odahozza hozzám. Azért kell mindenképp törpe, hogy beleférjen egy kis dobozba és ne foglaljon nagy helyet a boltban. Na ez innováció lenne.
    Ui.: és minden egyes találkozásunkkor hajoljon meg illedelmesen. Ja és legyen rajta egy Apple logos póló.

  9. Na látom nem csak én vagyok ágyban megrogyva! 😀
    A törpe nemet illetően lehessen választani is, s akkor többfunkciós a Törp!

  10. @gunar: nem ágyban, agyban!

  11. Ateljes kijelző jó lenne de akkor az SE utódjaként hogy azon is legyen méretes megjelenítő a telefon méretének növekedése nélkül, hiszen az úgy 5″ !!

  12. Ne legyen Apple logo a törpe pólóján.

  13. Ne legyen 300.000 Ft az ára az alap modellnek 🙁

  14. @expa: az alap modell ára 255 990 Ft jelenleg. az, hogy valakik 1000 dollárt pletykáltak, semmit nem jelent. az eddigi években stabilan ugyanannyi volt minden évben a kezdő ár (nettó 649 dollár).

  15. Sajnos ez a tularazottsag mar csak abban az esetben fog csokkenni, ha az EU tarsadalom nagy resze elall az iPhone vasarlastol, ezzel csunyan odavagva az EU-s piacnak, de addig max csak noni fog. Nagyon jol tudja itt mindenki, hogy nem er ennyit igazabol egy telefon, ez egy luxuscikk, borzaszto arakkal. De! megis megvesszuk mert meg mindig ez a jobbik alternativa. Inkabb ez mint egy huszassal olcsobb robotosmobil amivel (eddig nekem legalabbis) csak a sz*pas volt.

  16. Az benne a jó, hogy adott kijelző méret elfér kisebb készülékben, vagy ugyanakkora készülékbe nagyobb kijelzőt lehet rakni.
    Gondolom az Apple az utóbbit fogja csinálni…

  17. @janoo: így van én is ebben bízom mert akkor a sima 7 bőven elég lenne azzal hogy telibe van a kijelző de kényelmesen használható mivel a plus méret az szerintem egy használhatatlan tégla

  18. Jópofa az utolsó kép: “Press any key to unlock”. ????

    @petyus33: láttam már olyan videót a neten amin a szobában/lakásban bárhol tud töltődni a telefon (talán rádióhullámok által), elvileg valamennyire már működik is…

  19. Szerintem igazad van. A rárakós vezeték nélküli töltővel ugyan úgy helyhez vagy kötve, sőt még jobban is mint vezetékessel… Én semmit nem hiányolok a 7-ből csak az üzemidőt. Ezen kellene dolgozniuk bőszen!

  20. Szerintem meg valami lesz, és így is úgy is meg fogja mindenki venni, teljesen mindegy, milyen újítás lesz benne ????

  21. @zsoxxa: Mihez képest drága? Az androidos csúcs vasak is ennyibe fájnak és egyik sem ilyen stabil! Akkor azok is túl vannak árazva?

  22. Miért beszél mindenki iPhone 8-ról? A hetes után nem 7S következik? Lemaradtam valamiről?

  23. @redcar: minden külföldi oldal iPhone 8-ként hivatkozik a pletykákra. az eddigi évek tapasztalata a 7s-t vetítené előre. a 10. évforduló miatt meg már az “iPhone X” is felbukkant. hogy mi lesz a név, azt majd az Apple eldönti.

  24. @Jadeye: vagy lesz 7S meg a 7S+ és lesz egy méregdrága , v csak némileg drágább exklusive jubileumi kiadás, minden extrával felfegyverezve és az pl lehet X. hogy a sorrendbe ne kavarjon bele

  25. Ha telibe lesz a képernyő akkor a teló ne legyen nagyobb fizikailag mint a SE!

  26. Már megint ezek a pletykák. Jobban örülnék ha hivatalosan megerősített infókat adnátok le ilyen valaki hallotta valakitől, hogy van ismerőse, aki látott már iPhonet.
    Láttam ezt a teli kijelzőt a samunál, hát borzasztó. Mármint a kijelző képe szép, de szél nélkül mi védi az ütéstől? Még tokba se lehet értelmesen rakni..
    A törpés verzió tetszik, de szeretném a törpe színét is módosítani és a logó a pólóján is cserélhető legyen.

  27. @Jecy: ez a legjobb, mert ha nem írjuk meg, akkor meg az a probléma, és akkor meg az jön, hogy itt meg ott már megírták, és hogy itt miért nem szerepel.

    megerősített információk majd akkor lesznek, amikor az Apple bejelenti a készüléket ősszel. addig csak pletykák vannak. sajnos ez ilyen.

  28. @gunar: Hát azok is túl vannak árazva, bár ott még van némi verseny az árazásban a több eltérő márka miatt. Ott van lehetőség választani, nem feltétlen kell megvenni a Samut ha drágálljuk a 250ezres árát (most csak hasamra ütöttem), hanem akkor inkább megveszik a Huawei zászlósát a Samu árának kétharmadából. Ha az újdonsült Nextbit mobilja 100ezer forintba kerül, az S7 meg 300-ba és közel ugyanazt tudják, sőt… még talán egy picit többet is (értem itt a hardvert)

  29. @admin: miért ne lenne drágább? viszik mit a cukrot ráadásul biztos úgy számolnak az applenél, hogy hiány termék is lesz mert most fognak váltani 5s,6,6s -ről az emberek 7s,8,X-re…
    amúgy ha 3000 dollár lenne a kezdő ára az első 3 hónapban akkor is várni kellene rá…

  30. @zsoxxa: Persze csak pont a droidnál nagyon nem mindegy hogyan van összehangolva a hardver az OS-sel mert minek a “magtár” meg a sok RAM ha mégis akad, ujraindul, stb. Márpedig még a csúcs vasak is ezekkel a nyűgökkel vannak ellátva és én meg többnyire csak mosolygok rajta mikor előveszi vki a 200e+ -os droidot és pl nem tudja felvenni a bejövő hívást, vagy mást nem tud fagyás v egyéb miatt azonnal használni. Pedig állandóan beta szoftok vannak a telómon évek óta. Persze van néha nyűg ezzel is, de az utolsó JB óta nem volt hogy hívást nem tudtam vmiért fogadni, v más egyéb.

  31. @rossifumi: az, hogy valakik 1000 dollárt pletykáltak, semmit nem jelent. az eddigi években stabilan ugyanannyi volt minden évben a kezdő ár (nettó 649 dollár), így nem valószínű ez az áremelés.


Add a Comment