Chameleon Run – a hét ingyenes alkalmazása

Biztos mindenkinek van egy-két olyan alkalmazás vagy játék az App Store-ban, amivel már régóta szemez, de valahogy sosem vette még meg őket. Számomra ilyen az e heti ingyenes játék, a Chameleon Run. Többször is belefutottam ebbe a játékba az App Store-t böngészve vagy épp játék cikkeket írva és olvasva, de mivel mindig volt valami más, ami lefoglalt, ezért sosem töltöttem le.

Most viszont mikor megláttam, hogy ezt a remek runner játékot választotta az Apple az e heti ingyenes tartalomnak, azonnal nyomtam is a ‘Get’ gombot és azt kell hogy mondjam, nem csalódtam a Chameleon Run-ban, nagyon be tud szippantani.

A játék nevéből már lehet következtetni, hogy mégis mi ebben az alkotásban a csavar. A ‘Run’ nyilván arra utal, hogy egy futós, runner játékról van szó, de szerencsére – legalábbis számomra – nem endless run típusú játékkal van dolgunk, hanem egy olyannal, ahol van start és cél amibe el kell érni, anélkül, hogy hibáznánk. A ‘Chameleon’ pedig nem más mint a kaméleon, ami ugyebár egy nagyon jópofa állat, amely a bőrének színét a környezetéhez tudja igazítani, ezzel álcázva magát. A színváltoztatásnak nagyon fontos szerepe van a Chameleon Run-ban, ugyanis a fürge kis karakterünk csak a ruházatának megfelelő színű pályán tud futni és ha jön egy másik színű pálya rész akkor nekünk is színt kell váltanunk. Szerencsére csak három szín van a játékban, magenta, narancssárga és a fekete. Az utóbbira lépve azonnal meghalunk és kezdhetjük újra a pályát míg a másik kettőnél annyi csak lényeg, hogy időben ruhát cseréjünk.

Az irányítás roppant egyszerű, ugyanis a kis figuránk magától fut előre, viszont az ugrás és a színváltás már a mi dolgunk. Ugrani a kijelző jobb oldalát megnyomva tudunk, de nemcsak sima ugrás van, hanem hosszú és dupla is és még a levegőben is tudunk trükközni. A színváltás pedig a kijelző bal oldalát megnyomva történik. Igazából ennyire egyszerű az irányítás, viszont a játék sebessége miatt nagyon résen kell lennünk, hogy mikor mit és mennyire nyomunk meg, mert egy túl nagy ugrás is hiba lehet, ahogyan egy túl késő színváltás is, bár a minél későbbi váltás nagyobb sebességet ad a karakterünknek.

A játék alap célja csak annyi, hogy beérjünk a célba, mindegy, hogy mennyi idő alatt vagy épp menyi kis buborékot vagy micsodát összegyűjtve, lényeg, hogy ne lépjük feketére és időben váltsunk ugyebár színt, illetve a mélybe se zuhanjunk. Ezen túl pedig minden pályán az időeredményünk alapján maximum három csillagot kaphatunk, de ez nem is annyira érdekes, ennél sokkal jobbak a különböző kihívások. Minden pályán három ilyen kihívás van, ami lehet olyan, hogy gyűjtsd össze az összes valamit vagy úgy teljesítsd a pályát, hogy nem váltasz színt és még sok hasonló más. Amint megvagyunk a három kihívással, akkor már elérhető lesz a pályán a légdeszka is, amivel sokkal gyorsabban haladhatunk, így teljesíteni tudjuk a három csillagos időkeretet is.

A Chameleon Run abszolút le tudja kötni az embert, de szerencsére akár 1-2 percnyi játék alatt is élvezetes, nem kell beleölni hosszú órákat – persze bele lehet bőven, ha az össze pályát teljesíteni szeretnék az összes kihívással együtt. Szerintem mindenképp töltsétek le most, hiszen így 2 eurót spóroltok.

Chameleon Run
  • Chameleon Run
  • Méret: 89.58 MB | Verzió: 1.3
  • Ár: 1.99 EUR | Értékelés:

Kapcsolódó cikkek:

  1. Nem a jatekhoz de a cikkhez: ilyenkor amugy a fejleszto kap valami penzt az appletol hogy ingyenesse tettek a jatekat? Vagy van valami resz mikor elkuldesz egy jatekot,hogy azt barmikor egy idore ingyenesse teheti az apple

Írd le a véleményedet! Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!