SzifonStore: Nike+ Apple Watch szíjak

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vannak olyan lépések az Apple részéről, amiket – hogy is mondjam – nem igazán lehet megmagyarázni. Ilyenek például az Apple Watch szíjak, amik bizonyos méretekben egyáltalán nem érhetőek el.

Az Apple Watch Series 2 óta a cég és a Nike együttműködik, és megjelentek a specifikus Nike+ Apple Watch-ok. Ezek az órák rendelkeznek a speciális, sportoláskor kényelmesebb, jobban szellőző szíjjal, és az egyedi óra felülettel. Sem az óraszámlap, sem a szíj nem elérhető külön, így aki az utóbbit szeretné, az sajnos csak harmadik féltől tudja beszerezni ezt. Mostantól azonban a SzifonStore-ban is kaphatóak a harmadik féltől származó Nike+ Apple Watch szíjak.

A szíjak 38 és 42 milliméteres változatban is elérhetők, tehát nem csak nagy, hanem kicsi csuklóra is megvásárolhatók. Ugyanazokkal a színekkel találkozhatunk, mint ami a Nike+ Apple Watch-nál megszokott, tehát van fekete, fehér, ezeken belül zöld és szürke, fehér pöttyökkel, tehát összesen 4 féle változat.

(A képen a 38mm-es szíjak láthatóak.)

A szíjak külsőre nem térnek el az eredetiktől, tehát ugyanakkora lyukakkal, designnal fogunk találkozni, azonban picivel vékonyabbak az eredetinél. Mivel nincs kétféle méret, így az eredetinél egy picivel (körülbelül 1,5 centiméterrel) hosszabb is a szíj. A felülete szinte teljesen megegyezik, minőségre is hasonló. A szilikon szíjat fém csattal rögzíthetjük a csuklónkra, és természetesen bármilyen Apple Watch-csal kompatibilis.

A Nike+ Apple Watch szíjak ára 8.900Ft és megvásárolhatóak a SzifonStore-ban ide kattintva.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. @Józsi: Hívhatjuk annak, mivel eredetiben nem vehető meg. Így végeredményben ha az ember keres ilyen szíjat, akkor így fogja keresni. De természetesen direkt oda van írva, hogy nem eredeti.

  2. Elég komoly ára van ahhoz képest, hogy külföldről negyed ennyibe kerül. Profit orientált parasztvakítás. Pedig alavetően szeretem a cikkeiteket.

  3. Azt lehet tudni ezt melyik cég gyártja? (A store-ban nincs ott)
    Csak mert rengeteg van ilyen, és a legtöbbel hamar probléma adódik. A jobbak – review alapján – meg 20-30 dollár (+posta) körül vannak amazonon…

  4. Nem az a baj hogy drágán adják, mert amíg lószar van addig veréb is van. A gond az ezzel, hogy pl. a kis pöcök ami beleakad a lyukba rossz minőségű fémből van és rozsdásodik. Az Aliexpess oldalon kb. 2.000Ft egy ilyen szíj. Attól nem is várja el az ember hogy ne rozsdásodjon. De 9.000-ért már nem szabadna. Reméljük nem is fog.

  5. @Balázs Vizler: sajnos egyre több az ilyen kínai noname cucc (itt)… az az “alma alakú” telefontartó is ez a kateg… de persze nem kötelező megvenni – csak eddig nem ezt az irányt képviselte a szifon… :O

  6. Lehet , hogy írtak , de ez csak mese habbal. Nyilván van akit nem erdekel az ár és megveszi. Nemkell az államra fogni ezt 🙂 vagy akárkire. Mindenki ott veszi meg ahol akarja, de nem milliomos emberből több van és hiÁba jönnek itt felületkezelési dolgokkal dolgoztam hasonlo helyen, a gazdagok lehet hogy megveszik, de a többség szimpátiáját elvesztik. Nem lehet mindent az 1% ra èpiteni.

  7. @taky1974: Egyelőre – lekopogom – de nekem a 3000 forintos Milanese loop szíjam nem rozsdásodik, pedig számítottam rá és minden nap azzal zuhanyzok. Mondjuk a fekete néhol ahol a mágnes odacsap már inkább ezüst, de sokkal jobb mint amire számítottam (2 hetet adtam nekik, ehhez képest 2 hónapja használom ????) Páromnak van úton egy köteg 1000 forintos sport szíj, nem ez a lyukacsos. Kívancsi leszek ott mi lesz, én ott a foszlástól és töréstől tartok inkább.

    @Jadeye: Ahogy a kiskerek értelmezik, nagyjából igen ????

  8. @ef-dani:
    Azokkal az 1000Ft-os szíjakkal nem lesz ilyen problémád. Én az Aliról rendeltem 8db-ot. Annyi a bajuk, hogy az a kis kúp ami beakad némelyiknél picit rozsdásodik (gondolom az izzadtság miatt mert nem alu vagy mi).

  9. @taky1974: Meglátjuk, remélem. Mondjuk ha wgy hónap múlva van vele bármi, az sem érdekel 8-at rendeltünk annyiért amennyiért most az iStyle ad egyet. Ennyivel biztos nem jobb a gyári, ráadásul az szerintem nyúlik, vagy a csuklóm vékonyodik, amit kétlek…

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!