fbpx Skip to content

Az iPadeket és egyéb tableteket a felhasználók sokkal ritkábban cserélik le, mint mondjuk a telefonjukat, ami a gyártóknak évek óta nagy gondot okoz, hiszen bármennyire vékonyabb és gyorsabb készüléket készítenek, az eladások folyamatosan csökkennek. Az iPadet lehet sokan használják munkára is, de elsősorban inkább egy plusz szórakoztató eszköz csak a legtöbb háztartásban, aminél sokkal kevésbé számít, hogy mennyivel jobb kamera, CPU került be az új modellbe, amíg lehet vele netezni, emailezni, chatelni és videókat nézni a neten, addig bőven kiszolgálja a legtöbb felhasználóját.

Éppen ennek a szemléletnek köszönhető, hogy mind a mai napig még rengeteg iPad 2 van használatban. Sok ilyen készülék a világban persze oktatási intézményekben van hasznosítva, de családoknál is remek szolgálatot tudnak még most is nyújtani. Ezeknek a készülékeknek az első példányai lassan már 6 évesek lesznek, ami alatt azért bőven kaphattak mindenféle külső behatásból, így viszonylag sokszor kerül be hozzánk sérült házzal vagy törött üveggel rendelkező darab.

Az iPad Air 2-től kezdve a készülék érintő üvege és az LCD egybe van építve, így ha az üveg betörik, sajnos az LCD-t is cserélni kell, viszont a korábbi modellek esetében (például iPad 2/3/4, Air, mini 1, 2, 3) ez a két alkatrész egymástól függetlenül cserélhető. Az iPhone-okkal ellentétben az üveg nem csavarral van rögzítve a házhoz, hanem ragasztóval, így a cseréhez először egy speciális melegítő pad segítségével meglazítjuk a ragasztást, hogy az üveget el tudjuk választani a készülék háztól, vigyázva a belső szalagkábelek és antennák épségére. Az érintőt iPad Toolal és pengetővel választjuk el óvatosan a háztól.

IMG_0821

Miután ez kész van és kihajtottuk az érintő üveget, az LCD csavarjait eltávolítva azt is kihajtjuk és lecsatlakoztatjuk mindkettőt az alaplapról. Ahhoz, hogy az új érintő üveget be tudjuk szerelni, először is az iPad fémházát pengével és oldószerrel megtisztítjuk az ott maradt felesleges ragasztótól, illetve az új érintőre át kell szerelni a Home gomb elektronikáját és az előlapi kamera központosító modulját is. Amennyiben az esés következtében a készülékház deformálódott, akkor ezeket a hibákat is javítjuk, hogy az új üveg emiatt ne sérüljön meg a jövőben illetve megfelelően illeszkedjen a házba. Az iPad sarkai és élei szoktak a legtöbbször áldozatul esni ezeknek a baleseteknek, de akár az egész készülékház is meghajolhat.

IMG_0810

A sarkokat sarokkerekítő segítségével hozzuk gyári állapotúra, amennyiben a sérülés mértéke ezt megengedi, de előfordul olyan mértékű sarok deformáció, hogy csak gravírozó segítségével tudjuk kialakítani a megfelelő sarok ívet. Az élek egyenetlenségeit erre a célra kialakított oldalkihúzó segítségével korrigáljuk. Amennyiben a fém ház egésze hajlik meg, azt egy professzionális eszközzel, a gToollal javítjuk. Miután az iPad teljesen ki lett tisztítva és a ház is újra tökéletes formájú lett, jöhet is az összeszerelés, ami lényegében a szétszerelés fordítottja. Professzionális ragasztó kerül a készülék fémkeretére, ami biztosítja a megfelelő kötési szilárdságot és illeszkedést is, majd az üveg visszahajtását követve egy speciális keretbe kerül az iPad, ami megfelelő nyomatékkal összepréseli az üveget és a házat, amíg a ragasztó biztosan meg nem köt, hogy később nehogy valahol elengedjen. Ezután az iPad újra eredeti fényében pompázik.

A következő akciónkban az iPad 2 tulajoknak szeretnénk kedvezni, ugyanis ezeknek a készülékeknek az érintő üvegét most akciós áron cseréljük, a részletekért kattints ide! A csere, ahogyan már írtuk, a ragasztás miatt időigényesebb, mint egy iPhone esetében, így 3-4 órán belül tudjuk vállalni, ám ez a szerviz leterheltségétől függően akár 24 órás átfutást is jelenthet, de természetesen erre javításra is jár a 6 hónap garancia.

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Pont most adtam el az iPad 2 készülékemet! Safarin állandóan összeomlott, ha a keresési javaslatokat kikapcsoltam javult egy kicsit. Firefox böngészővel jobban bírt, az Appek elég gyorsan működtek. Az egyik legjobb iPad!

  2. Ja, és még valami! Az aksija még mindig bírja a 10 órát!


Add a Comment