fbpx Skip to content

Míg az Apple órája kizárólag az iPhone-nal működik együtt, addig a Samsung elérhetővé tette, hogy ne csak az androidos készülékekkel, hanem már az iOS-szel is működjön az órája, illetve a Gear Fit 2.

Így azok, akiknek egyáltalán nem tetszik az Apple Watch, megnézhetik már a konkurens gyártó termékeit is. A Gear S3-at a Samsung még 2016-ban mutatta be, mely az S2-höz képest nagyobb kijelzővel érkezett, és egy picit klasszikusabb óra megjelenést kapott.

A Samsung Gear S3 kétféle, jól elkülönülő külsővel kapható – frontier (felfedező) és classic (klasszikus) – hogy igazodjon a különböző életstílusú vásárlókhoz. A Gear S3 frontier a kalandvágyó, aktív életmód kiegészítője lehet: markáns stílusában és strapabíró külsejében a forma és a funkció együtt ölt testet. A frontier modell bármilyen helyzetben vagy környezetben megállja a helyét – legyen szó munkáról vagy kikapcsolódásról. A Gear S3 classic – ahogy elődei, a legismertebb, már-már ikonikus karórák is – inkább a minimalista, elegáns stílus képviselője. A classic modell tervezésekor a legapróbb részletre is gondosan odafigyeltek – méretét és alakját úgy választották meg, hogy a mesterien szabott luxuskarórákhoz hasonlóan arányos megjelenésű legyen. (forrás)

A Gear S3 Frontier típus LTE csatlakozásra is képes, így külön is használható önmagában, a Classic verzió viszont maradt Wi-Fi- és Bluetooth-képes, azonban mindkettő rendelkezik már GPS chippel.

Az alkalmazások letölthetőek az App Store-ból.

[appstore id=”1117310635″]

[appstore id=”1117312500″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

12 Comments

  1. Pont tegnap vettem meg az első Apple Watch-omat ???? Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy hiba volt. De aztán rájöttem, hogy ha még designban van ily olyan Samu óra ami tetszik de App & OS & UX szinten aztért odébb vannak

  2. Kifejezetten tetszik. Az iOS-szel van valamilyen limitáció az Androiddal szemben vagy full funkcionális?

  3. Apple health sync nincs benne. Ez komoly limit szerintem. de ez az s gear 3 nekem is szoget ütött a fejembe.. mondjuk nem olcso ez se. viszont brutál nagy brutál vastag és nehéz is. Az én csuklómon baromi rondán nézne ki.

  4. más kérdés hogy sokan ezzel nem foglalkoznak és megveszik a 42 mm-es watch ot is pedig egyértelműen látszik hogy nagy a csuklójukra. de ami “nagyobb az jobb”, tovább írja az akkumlátor és nagyobb a kijelzője is..

  5. Én is mától vagyok vagyok  Watch tulaj! 🙂 És nincs az a pénz, hogy össze szarszungozzam a csuklómat!

  6. Úgy néz ki mindenkire rájött a vásárlás… 🙂 Én is nézegettem a Samukat, de ma megvettem a 42-es Watch-ot… 🙂 Hihetetlen gyorsan összepárosodtak 🙂

  7. Hát Én bizony vettem egy gear s3 -at és teljesen meg vagyok elégedve. Jaj most mi lesz???? 7 plus és s3. Faszaaaaaa!!!

  8. Na még egy sheep… 😀

  9. monostorzirc: irsz majd valami tapasztalatot elso kezbol? kosz!

  10. @monostorzirc:
    Beugrok majd meglesem 😀

    zsozso2122:
    Hogy lehet ilyent írni? … annyira röhögtem majdnem összetört a szék alattam 😀 😀 😀

  11. @monostorzirc: szia, lenne pár kérdésem. Ha küldök mail címet tudunk beszélni?

  12. Szia. Persze szívesen


Add a Comment