fbpx Skip to content

Újabb izgalmas koncepcióra épülő játékot emelt ki az Apple erre a fagyos hétre az App of the Week akciójának keretében. Most a híres Lifeline sorozat Whiteout című epizódjára esett a szerkesztők választása.

A Lifeline sorozat arról ismert, hogy mindegyik részében távolról, szöveges üzenetekben kell segítenünk egy bajbajutottnak. Volt, amikor a végtelen űrben egy holdon rekedt egy űrhajós, a mostani Whiteout-ban pedig egy fagyos vidéken ragadt emberen kell megpróbálnunk segíteni.

A játékban nem a bajbajutott Adams-szel kell játszanunk, hanem neki távolról üzenetek formájában kell segítenünk. Minden egyes válaszunk, döntésünk, tanácsunk befolyásolja a történetet, így egy rossz döntéssel könnyen a fagyhalálba tudjuk küldeni szerencsétlent. A történet valós időben játszódik, így ha Adams azt mondja elmegy valahova mondjuk két órára, akkor bizony két óráig semmit se tudunk kezdeni a játékkal, de ha épp szüksége van ránk, akkor fontos, hogy foglalkozzunk is a játékkal. Az időjárás az egyik fő veszély, de aztán a történet előrehaladtával rá fogunk jönni, hogy vannak nagyobb gondok is, mint a mínuszok.

A Lifeline játékok nagy előnye, hogy iPad és iPhone mellett akár Apple Watch-on is játszhatunk velük, így akár egy unalmas meeting közben is könnyen tudunk kommunikálni Adams-szel. Elsőre nem épp a legizgalmasabb játék, de amint beindul a történet, utána eléggé be tud szippantani és szerencsére több rész is van, persze mindegyik más-más történettel, így aki rákap, az jó időre el lesz látva játékkal. A Whiteout további nagy előnye, hogy többször is végigjátszható, hiszen minden apró döntés kicsit máshogy befolyásolja a történetet, igaz, bizonyos pontokhoz mindig el kell jutnunk, de közben az út lehet más.

A Lifeline most ugyebár ingyenesen letölthető és szerintem akit nem riaszt el az, hogy az egész játék csak szöveges módon zajlik, az mindenképp próbálja ki. Angol tudás elengedhetetlen hozzá, de persze nincs szükség anyanyelvi szintre.

[appstore id=”1094429166″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Űrhajós gyereket megmentettem 🙂 Igaz első pár alkalommal meghalt szegény 🙂

  2. Ilyen jellegű játék nincsen magyar nyelven?

  3. Leszedtem,nem rossz,de!!! Igaz hogy akkora angol tudas nem kell hozza,mert a lenyeget felfogod viszont ami miatt pont jo jatek lehet az a tobbi reszben rejlik amit nem teljesen fog fel az ember gyenge angollal.
    Ha tud valaki hasonlot magyarul arra en is vevo lennek,de nem hiszem hogy van.

  4. Ha ez is olyan, mint a The Martian alapján készült szöveges, akkor ez a rész “de ha épp szüksége van ránk, akkor fontos, hogy foglalkozzunk is a játékkal” nem teljesen fedi a valóságot. Elkezd push message-eket küldeni a játék, de bármikor lehet folytatni, meg fogja várni a válaszunkat. A lényeg, hogy nem lehet mellette órákig ülni, mert néha alszik, mást csinál, stb, de ez meg pont jó.

    @pete66: Ha az ilyen szöveges – választós játékok érdekelnek, réges-régen (talán igaz se volt) voltak a Kaland-Játék-Kockázat könyvek. A múltkor belefutottam egy csomó könyv iOS adaptációjába (persze egyik sem tud magyarul). Viszont lelkes hazai fejlesztők elérhetővé tettek pár könyvet internetes játék keretében, ami itt elérhető: http://kalandjatekkockazat.com/games.php (regisztráció szükséges a játék elkezdéséhez). Ezek a könyvek pdf-ben is elérhetők itt-ott, papír-ceruza-dobókocka (vagy ezeknek megfelelő app) megléte esetén lehet velük játszani is.


Add a Comment