Hogyan tartsam kifogástalan állapotban az új iPhone 7-em?

Az ünnepek elteltek, leperegtek a karácsonyfáról a tűlevelek, a 2017-es évet pedig egy friss, új iPhone-nal a zsebedben kezded? Amint kibontottad a dobozából, eldöntötted, hogy nagyon fogsz rá vigyázni és a lehető leghosszabb ideig megőrzöd az épségét.

De telnek a napok, néha lankad a figyelmed, már párszor meg is csusszant a kezedben, véletlenül egyszer kijelzővel lefelé tetted az asztalra. Ilyenkor egy kisebb szívrohamot kapsz, mivel drága a telefon és jól tudod, adott esetben nem olcsó a javítása sem. Ha magadra ismertél a bevezetőben, mindenképpen érdemes beleolvasnod a cikkbe.

Hogy miért kell megvédeni a készüléked? Az érveket fontossági sorrendben nehezen lehetne rangsorolni, de talán a legfontosabb az, hogy nem olcsó mulatság a szervize. Példának okáért, egy iPhone 7 kijelző csere 100 000 forint. A kijelző azért jó példa, mert az törik rajta a legkönnyebben, szóval megfelelő védelem nélkül, 2 év alatt bőven eltörhet többször is. A szerviz díjakból pedig majdnem vettél egy új telefont. Így, ha nem magabiztos a kezed, akkor egy pár ezer forintos fóliával spórolsz.

Második fontos szempont a telefon esztétikai értéke. Ha rászánsz 250 000 – 300 000 forintot egy új telefonra, feltehetőleg szeretnéd megőrizni annak épségét is. Semmilyen készüléken nem mutat jól, ha tele van horzsolással, karccal és deformálódással – egy iPhone-on viszont különösen nem. Ha ilyen sokba kerül valami, akkor az nézzen is ki olyan soknak, ne kevesebbnek.

Harmadik ok, amire a legkevésbé gondol egy friss tulaj, hogy pár éven belül majd úgyis le szeretné cserélni. Az iPhone-osok szerencsésebb helyzetben vannak, mert a 3-4 éves telefonok – mint az 5s is – simán az élmezőnyben vannak még, plusz elég jól tartják az árukat. Persze csak abban az esetben, ha nem roncsolódnak szét a hosszú évek nyúzása során. Ha megunod és szeretnél venni egy újat, nem mindegy, hogy 150 000 forintért, vagy 50 000-ért fogod tudni eladni a régit – ha egyáltalán el tudod adni.

Karcálló kijelzővédő fólia iPhone-ra

Ezeket a fóliákat típustól függően már 1 490 forintos ártól is beszerezheted nálunk. Felülete teljesen átlátszó, és ujjlenyomatmentes. Használat közben észre sem veszed majd, hogy a telefonon van. Felhelyezése nem jelent különösebb problémát, de ha nem szeretnéd te csinálni, a Smart Clinic üzleteiben örömmel segítünk.

Érdemes tudnod a fóliáról, hogy valamivel kisebb, mint az iPhone. Ez azért szükséges, mert így sokkal jobban rátapad a kijelzőre és a felgyűrődésétől sem kell majd tartanod. Kivágásai pontosak, egyáltalán nem takar semmit, és mivel ultravékony, így a telefonod méretét is csak egy hajszállal növeli.

Azonban egy fólia általában nem erős anyagú, így a hajszálkarcoktól valóban megóvja az iPhone-od kijelzőjét, de a komolyabb fizikai behatásokkal már nem bánik el. Azaz ha egy esés következtében törnie kell a kijelzőnek, akkor törni is fog.

Karc- és ütésálló kijelzővédő üvegfólia iPhone 7-re

Az előző nagyobb testvéreként tudnánk említeni a kijelzővédő üvegfóliát. Ahogy a kistestvére, úgy ez is szinte láthatatlan. Vastagsága is elhanyagolható, ráadásul a használata is rendkívül kényelmes. Anyagát tekintve már érezni a különbséget, sokkal keményebb, és kevésbé rugalmas, mint az előző. A telefonra helyezése sem okozhat gondot, előtte meg kell tisztítanod a képernyőt, majd rá kell simítanod a fóliát.

Típustól függően 3 000 forinttól indul az iPhone kijelzővédő üvegfóliák árazása, erre a linkre kattintva pontosabb információkat kapsz róla. A két fólia közötti különbség jóval nagyobb, mint ahogy az árazása tükrözné, így abból nem érdemes következményeket levonni. Amíg az egyszerű kijelzővédő fólia csak a karcolódásoktól menti meg az iPhone kijelzőjét, addig az üvegfólia a törések ellen is véd. Ezt nagyjából úgy kell érteni, hogyha a telefon véletlenül kicsúszna a kezedből, a földet éréskor keletkező rezgési energiák nagy részét a kijelzővédő üvegfólia elnyeli, így feláldozza magát a kijelző helyett és az törik meg.

Tehát jó esetben csak azt kell lecserélni, nem pedig az egész kijelzőt. Természetesen egy többméteres esés után nem elvárható, hogy csak a kijelzővédő üvegfólia roppan meg, reális körülményekről beszélünk ilyenkor.

Karc- és ütésálló 3D kijelzővédő üvegfólia

Ebben a mezőnyben jelenleg a 3D-s üvegfólia jelenti a felsőkategóriát. Ez egy viszonylag új termék, nemrégiben kezdte meghódítani a piacot. Habár a neve hangzatos, nem kell földöntúli dologra gondolnod. Újdonsága a kialakításában rejlik, ameddig az egyszerű üvegfólia laposan tapad az iPhone-ra és nem éri teljesen körbe a kijelzőt, addig a 3D üvegfólia teljesen lefedi és domború. Azaz mondhatni egy új üveget kapsz a telefon előlapjára.

Habár jelentősen nagyobb a haszna, mint az előzőeknek, meg kell említenünk a hátrányát is. A 3D Tempered Glass – mivel teljesen körbeéri a kijelzőt, azaz szegélyezve az oldalát a hajlatoknál is –, sajnos nem mindegyik iPhone tokkal kompatibilis. Ha olyan tokot szeretnél a készülékedre, ami erősebb, jobban körbeöleli a készüléket, akkor inkább az előző fóliát ajánljuk. Ezenfelül a home gomb is “mélyebben” helyezkedik majd el, mint a 3D védőüveg felhelyezése előtt, ettől függetlenül azonban az ujjlenyomat olvasás továbbra is garantáltan akadálymentes lesz.

A 3D Tempered Glass 4 990 Ft-tól megvásárolhatók a Smart Clinic webshop felületén vagy üzleteiben.  Kollégáink minden felmerülő kérdésedre örömmel válaszolnak, így mielőtt tokot és fóliát választasz érdemes érdeklődnöd, hogy melyik tokkal melyik fólia kompatibilis.

Témánál maradva vágjunk is bele a másik elhanyagolhatatlan tényezőbe, amely a telefonod védelmét illeti. Tokok közül többféle létezik, többféle igényhez igazodva, így bemutatjuk a legnépszerűbbeket egy-egy fajtából, hogy megfelelően tudj választani.

Ütésálló átlátszó iPhone7  tokok – Spigen Crystal Hybrid

A legnépszerűbb kategóriát a tokok közül az átlátszó iPhone tokok képviselik. Ezekre egyaránt jellemző, hogy készítésekor a külcsínt helyezték előtérbe. De nem kell megijedni, ez nem azt jelenti, hogyha valaki ezt a tokot választja, akkor voltaképpen egy felesleges műanyag giccset tesz a telefonjára, ennél azért jóval több van a termék mögött.

Maga a tok 2 rétegből épül fel. Elsőre a rugalmas műanyag belsőbe kell bújtatni a telefont. Ez gondoskodik arról, hogy az iPhone hátlapját ne érjék közvetlenül olyan hegyes eszközök, amelyek megkarcolnák azt. Ezt követően kerül fel a peremvédő rész, amit Bumpernek hívunk. Ha nagyobb külső erő éri az iPhone-t, a Bumper védi meg a keretét a hajlástól, repedéstől, emellett az oldalgombok épségéért is ez felel. A Crystal Hybrid extra tulajdonsága a hátlapján kihajtható lapka, aminek segítségével oldalra döntheted a telefonod, így anélkül élvezheted a rajta lévő tartalmakat, hogy a kezedben tartanád.

Tehát összefoglalva, a tok impozáns kinézete mögött, korrekt védelem rejtőzik, aminek a mindennapi használat mellett elégnek kell lennie. Kinézetét tényleg nem érheti panasz, ráadásul extra funkcióval is rendelkezik.

A Spigen Crystal Hybridet ezen a linken rendelheted meg iPhone 7-re 9 900 Ft-ért.

Rugalmas iPhone 7 tokok – Liquid Armor

A rugalmas iPhone tokok rendkívül jól illeszkednek és tapadnak a telefonokhoz. Több fajta létezik belőlük, most a fekete színű, Liquid Armor kerül bemutatásra. A Crystal Hybriddel ellentétben nem kettő, hanem csak egy részből áll, így használata talán ennek a legkönnyebb. Amint belepattintottad a készüléked, látni fogod, hogy valóban minden pontjához tökéletesen illeszkedik és szinte semmit sem hagy fedetlenül.

Vastagsága és súlya elhanyagolható, így nem fogja a telefon súlyát és méreteit számottevően növelni. Hátlapján a bordázott réteg nem csak esztétikai előnyt jelent. Gyakorta előforduló probléma a tokoknál (és a csupasz telefonoknál is), hogy hátlapjukat olyan anyag borítja, ami szép fényes, ellenben rendkívül csúszós. Ezekkel az a probléma, hogy ha egy kicsit kevésbé szorítod, könnyedén kicsúszhatnak a kezedből. A Liquid Armor hátlapján található redők azért felelnek, hogy ez ne – illetve nehezebben történjen meg.

Mivel nincs merev része, ezért helyzeti előnyben van a Crystal Hybridhez képest, eséskor könnyebben elvezeti a keletkező energiákat, így egy kicsivel magabiztosabb védelmet nyújt. Ha igényes, minőségi és modern tokra vágysz, akkor érdemes jobban megismerned a Liquid Armor iPhone tokot, melyet iPhone 7-re 5 990 Ft-ért tudsz tőlünk megrendelni.

Kemény és ütésálló iPhone tokok – UAG Monarch

Mindegyik tok közül ez a kategória képviseli azt, amiért alapvetően a tokokat gyártják, vagyis a legkeményebb megpróbáltatások közepette is megóvják a készülék épségét.

Az UAG Monarch legfontosabb specifikációi közé tartozik az 5 rétegű védelem, csepp és ütésálló kivitel, erős szerkezet, tökéletes tapadás, és a feltöltött sarkak. Ezek a rendkívüli extrém helyzetekre teremtett tulajdonságok emelték a legerősebb tokok közé az UAG-ot.

Aki ezt a tokot választja, nem az mozgatja belülről, hogy minél több látszódjon az Apple logóból, hanem az, hogy a készülék minél tovább épségben maradjon a nehéz életvitel mellett is. Ennek megfelelően ez az iPhone tok nem rejtőzködik, megmutatja magát teljes egészében, gumírozott oldalakkal, erős vázzal és a csavarokkal egyaránt.

Ha úgy érzed, hogy maximális védelemre van szüksége az iPhone-odnak, gyakran leejted, és kulccsal, bicskával együtt hordod, akkor válaszd az UAG Monarch iPhone 7 tokot.

Kártyatartós iPhone 7 tokok – Slim Armor

A gyártók felismerték azt a tényt, hogy legtöbbször a pénztárcánkat és a telefonunkat tartjuk magunknál. A kártyatartós iPhone tokoknak ez adott életet. Reális azt feltételezni, hogy nem szeretnéd telepakolni a zsebeidet ahhoz, hogy kimenj kicsit sétálni, vagy azért, hogy fuss egy gyorskört a lakás körül. De mégis szükséged van valamire, amivel igazolni tudod magad, esetleg egy kártyára, amivel vennél egy üveg ásványvizet a séta közben.

A Slim Armor CS iPhone tokok erre próbálnak megoldást kínálni. Kemény külseje, masszív felépítése és precíz vonalai adnak tanúbizonyságot arról, hogy a Slim Armor CS ideális választás lesz számodra.

Ha szereted a kényelmes életmódot, és az olyan termékeket, amelyekben ötvözve van a használhatóság és a praktikum, akkor válaszd a Spigen Slim Armor kártyatartós iPhone 7 tokját.

A cikk végére érve szeretnénk leszögezni, hogy a legerősebb és legmasszívabb tok sem fogja megmenteni a készüléked attól, ha átmegy rajta egy úthenger, vagy beleejted a Dunába. Azonban ha tisztában vagy a körülményekkel és előre látod, hogy milyen helyzetek elé állítod majd az iPhone-od, akkor jó eséllyel találsz rá olyan fóliát és tokot, ami hosszú ideig segít megőrizni a készüléked épségét.

Ha pedig ezek az iPhone tokok nem nyerték el a tetszésed vagy más típusú Apple készülékre keresnél tokot vagy egyéb kiegészítőt, nézz szét webshopunkban!

Sikerekben gazdag és készüléktörésektől mentes boldog újévet kíván a Smart Clinic!

Ezek még érdekelhetnek:


Címkék:

  1. na ez az, amit sohse csinálnék egy iphone-nal (nem is csináltam)… jól elrondítani, minden sz.rt rárakni… még akkor sem, ha phil ajánlja a (jet black i7)

  2. majd 3 év 5s használat után (sose volt rajta tok, fólia is csak az elején), váltottam i7 jet black re. Az 5S en nem nagyon látszott semmi, általánosan vigyáztam rá, nem dobáltam így csak kicsit kopott meg a fénye, ezért most se terveztem nagy tokvásárlást. Az i7-hez telefonhoz kaptam valami olcsó átlátszó szar tokot, amit a boltba rá is pattintottam, mondván hazáig a kocsiban jó lesz, valamint ferdén de felraktak nekem egy üvegfóliát (az is valami gagyi volt). Rengetek fóliát raktam már fel telefonra, ilyen szarul még sose sikerült, de mondom hazáig ez is megteszi. Na kb 2 napig maradt így a telefon, mire a tok alá bement némi kosz, így full undorító pöttyös lett a telefonom hátulja…. Ezt akkor vettem észre amikor megvettem a spigen Liquid Armor fekete tokot (ami a cikkben is van). Úgy voltam vele ha már van rárakom 🙂 Tényleg király tok, pontosan illeszkedik, tök olcsó is meg minden, de még tovább nőtt a koszpöttyök száma a telefonon. Közben az üvegfóliát sima fóliára cseréltem, azt hiszem xprotector. Mára már nincs tok a telefonomon, mert a karcok sem mutatnak annyira szarul mint a pöttyök a hátulján. Majd rárakom a spigent ha megyek terepmotorozni, oda még jól jöhet. Bánom a pillanatot, amikor először tokot tettem az i7 -re…. a fólia egyenlőre rajta van, de ha elkopik nem kap már másikat helyette.

    Az i7 rettenet masszív koncepciónak tűnik nekem, kb mint az i5 és az i5S volt. Azok ha le is estek sosem törtek össze, horpadtak be vagy egyéb nyalánkságok. Remélem az i7 is kibírja majd az élet megpróbáltatásait 😀

    u.i.: ha lesz valami vállalható polír megoldás az i7 hátuljára, hogy újra vényes legyen arra azonnal vevő leszek!

  3. az előbb írtam egy tök hosszú kommentet de eltűnt…

    A lényeg az, h az i7 jet black telefonomhoz a boltban kaptam egy olcsó átlátszó szilikon tokot. Régen sosem volt a tok a telefonom (i5S), de ha már adták ráraktam. Majd vettem egy a cikkben is szereplő fekete spigen liquid armort. Amikor tettem fel az új tokot, láttam, hogy apró pöttyök lettek a telefonon a portól ami a tok és a telefon közé ment. Na de ráraktam az új tokot, ami tényleg precíz, minőségi és passzolt a telefonra normálisan. kb 2 hét használat után megsokszorozódott a koszfoltok száma, ami örökre ottmarad. Azóta nincs rajta tok. Baromi masszív a telefon, az 5 ös szériával sem volt gondom, remélem ezzel sem lesz. A kijelző klasszikus fólia védi egyenlőre, de ha az megkopik már nem lesz utódja. Ha valakinek matt telefonja van a spigen tok tuti választás lehet, de a JB i7 csak a puha gyári tokot fogja szeretni szerintem…. már késő bánat, pöttyös marad mint Tibi Bácsi piros labdája 🙁

  4. Sziasztok!

    Annyira nem szimpatikusak ezek a foliak amik nem erik vegig a kijelzot.
    Sosem volt ilyen foliam, ezert is merul fel bennem a kerdes. Nem karcolodik a telefon kepernyo szele 4 oldalt ahol nem eri vegig a folia? Mennyire karcallo pl egy i6s? Tegyuk fel, hogy kicsit piszkos az ujjam (poros, vizes, homokszemcse vagy barmi) tudom, hogy valoszinuleg nem a szelet tapizom ahol mar tulajdonkeppen a kepernyo sincs, de meg is karcolodhat a szele, nem?
    Ez nem nyujthat neki 100%-os vedelmet a jelen pelda ellen. Jol gondolom? Neztem videokat ahol kisebb hajszalkarcok megjelentek egy napos hasznalat utan. Hozzatennem “allitolag” csak az asztalon volt hasznalva videozasra, se zsebbe se mashol.

  5. Hát nekem volt fent egy 3D védőfólia, felrakták kb 1 hét múlva levegős lett, fent hagytam, hogy legalább addig is véd, aztán 5 hónap után leszedtem. Azt a sok koszt amit összeszed, akkor inkább nem lesz rajta semmi. Amúgy nem tudom, hogy kik csinálják ezeket a 3D fóliákat, de én még normálisan felrakottat, s normálisan passzolót még nem láttam :S

  6. Én pont két napja vettem egy közönséges fóliát az iPhone 5s-emre a BestMarktól. Rendes kemény csomagolásban volt, kijelző tisztító kendővel. Az ára 220 Ft volt. Tökéletesen sikerült felraknom a kijelzőre, azóta is csodálom hogy milyen szép és egyszerű.
    Szerintem az ilyen nagyon drága fóliák se tudnak többet, cserébe viszont kész lenyúlás az egész 🙂

  7. @egyket: Pont ugyan ez a tapasztalatom. Nekem és a páromnak is 5s illetve 5SE-m van álltalában kínai gagyi fóliák mennek rá mert 3-4 hónaponta olyan bénék vagyunk hogy betörjük. Soha semmi bajom nem volt velük. 400-1200 Ft-os vackok épp mi van a helyi boltba vagy az Ali Expresszről. ( Egyébként tokokból meg mind a ketten Spiegen Slim Armourt használunk és úgy kopik mint a fene…)

    Ellenben karácsonyra megleptem a párom egy IPad mini 4-es. Gondoltam jó fej leszek egyből kap is rá tokot meg
    üvegfóliát valami márkásat kivételesen. Plusz ha már rendeltem vettem a telefonjára is úgy is kelleni fog 🙂
    A tokok a doboz szerint tested in germany , made in EU hasonló jóságok. MyScreen protector diamond Glass állítólag az egyik legjobb, mindenféle extra védelemmel.

    Röviden.:
    IPad mini 4-re.: Megpróbáltam felrakni a mellékelt felhelyező kittel, kész kínszenvedés, inkább maradt a hagyományos módi. Felhelyezés után maradt egy makacs buborék visszaszedtem ura rásimít. Buborék marad. Kiderült ZÁRVÁNYOS az üveg. Nah kész nesze neked made in EU visszaküldtem.

    5S-re tegnap előtt raktam fel.: Az a kis fülecske ami leszedi a védet részről a fóliát felhelyezés előtt leszakadt, jójó nem nagy gond. Leügyeskedtem felragasztom. Mondom de szellemképes ez. Kiderült az üvegen nem csak 1 fólia van a védett oldalon hanem kettő. Az egyiket le kell szedni felhelyezés előtt a másik marad plusz védelemnek. Nagyon okos, csak szarul működik, mert meggyűrődött felhelyezéskor.

    Nah szóval, mentem tegnap és vettem egy vacak kínait ahogy szoktam 790-ért. Perfect ahogy szokott lenni 🙂

  8. Kérlek javítsátok, nagyon idegesítő ez a nyelvtani hiba.
    “ettől azért jóval több van a termék mögött.”
    helyesen:
    ENNÉL azért jóval több van a termék mögött.

    (soha nem írtam ilyesmi miatt, ez az egyetlen ilyesmi nyelvtani hiba ami kiakaszt, bocsi)

  9. Nem szoktam hozzászólást írni de most megteszem mert engem is aggaszt ez a dolog.
    Vadonat újonan vásárolt iPhone 7-es készülékemet (matt fekete) vásárlás pillanatában bele helyeztem egy sima átlátszó tokba, illetve üvegfóliát helyeztem rá. 1-2 nap után kiszedve a tokból, hogy gondoltam megcsodálom a telefonomat… aha… szintén fehér pöttyök mindenhol, illetve karchoz hasonló dolgok a tetején a műanyag antenna csíkokon. Kibéktem vele így 1 hónap használat után, már nem foglalkozom vele ez van…
    Sokadik üvegfóliát serélem rajta, vagy felhős lett vagy betört, vagy toszta karc volt (jelzem mindegyik a jobb minőségű fajtából volt).
    Bele törődtem, leszedtem egy ideig simán használtam a gyönyörű kijelzőt, nem tapasztaltam rajta karcolat csodálkoztam is milyen strapabíró.
    Mai nap folyamán megfontolatlanul képernyővel lefele helyeztem le az asztalra, majd felemelve azt tapasztaltam több nagyobb hajszál karc van rajta ami fényben látható és zavar.. hát mostmár mindegy… üvegfolia soha többet ráadásul még vastag is… Holnap megy rá a sima fólia.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!