fbpx Skip to content

Szegény új Retina MacBook Pro-t még az ág is húzza. Jeff a 9to5mac-től úgy gondolta, kipróbálja azt a tesztet, amit az Apple is elvégzett, és ami alapján a cég megállapította, hogy akár 10 órára is képes az új gép.

A 13-as gép leírásában az Apple.hu-n az olvasható, hogy akár 10 óra filmlejátszás is lehetséges az iTunes-ból. Ez valóban nem azt jelenti, hogy 10 órát képes videót lejátszani a gép, de akár igen, tehát bizonyos körülmények között. Jeff – amennyire csak lehet – valós körülmények között megteremtette ezeket a teszt feltételeit, de a gép így sem volt képes a 10 órát kicsikarni magából.

Természetesen az Apple igen optimális körülményeket próbál teremteni a fenti 10 órához, például megfelelő hőmérséklet, páratartalom, szoftver, és így tovább… De nézzük meg mire jutott a kolléga:

8 óra. Jeff háromszor csinálta meg ezt a tesztet és csak egyszer érte el a 8 órát, a többinél kevesebb jött ki. Ha téged is érdekel, hogy mennyi ideig bírja az akkumulátorod, akkor érdemes végigzongorázni a 9to5mac-en a lépéseket és tesztelni. Én ki fogom próbálni a 2015 late gépemen, hogy mennyit bír most, 1 éves használat után. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

14 Comments

  1. A negyed annyiba kerülő 13-as MacBook Air bucira veri. 😉

  2. ????????????????

  3. Hát ha valamiben ebben tényleg csalódtam az új gépben ???? Most vettem le a töltőről, 99% – 4:48 van hátra, úgy h fut egy rakás app meg a torrent is de nincs jelentős fogyasztó azt írja ki. ???? ez egy szar!!

  4. De jó, hogy nem vártam meg az új sorozatot. Talán a következő generáció…

  5. Na ez egy kicsit szánalmas szerintem

  6. kicsit mar unalmas a dolog. ott van hogy UP TO. Ennyi. A 8 ora meg teljesen jo, a kiakadas nem emiatt van hanem mert 3-6 orat tapasztaltak sokan, leginkabb azert mert az nvramba valami beragadt valami, regi osx telepitest hoznak at vagy pedig valami olyan program fut ami sokat fogyaszt.
    A google photo uploader a utorrent pont ilyen. sajnos nagyon sok hatterprogram nincs kioptimalizalva ilyen tekintetbol, ergo kb lesz.rjak hogy mennyire porgetik fel neha a cput. akksin tehat minden hatterben futo processt ki kell loni.

  7. @kchris: 8 óra teljesen jó? Az mondják a legtöbb üzemidőt az Apple gépet bírják, hát szerintem azért 10+ órát simán bír egy windowsos gép, szóval a 8 óra elég tré.

  8. Tavaly karácsonykor a 13-as retinás MacBook Pro-n 12 és fél órán át néztem filmet. Semmi mást nem csináltam, nem neteztem, de különösebben nem is lőttem ki semmit. Mondjuk engem nem visel meg különösebben, mert mindenhol van villany, ettől függetlenül amit most eladnak, csak vakítás.

  9. Sajnos egyre többször van ez velük. Szeretem ezt a céget és a termékeiket… De ahogy látom ez az út nem vissza jó helyre.

  10. farkas63
    Már több fórumon olvastam a hozzászólásaidat.
    Nyilván a negatív kritika is lehet építő,de azért hadd kérdezzem meg:
    Te használtál valaha Apple terméket?

  11. Én az iPhone-oknál sem érzem a hatalmas innovációt. I5 -öm már lassú de még most sem cserélem le. Majd jövőre talán…

  12. Ezt most csak viccből írtad ugye? 10+… 😀

  13. Értem. Szóval senki sem tudja úgy használni a cuccot, hogy a 10 óra meglegyen. Kapcsolj ki minden háttérben futó programot, egy 1 millás gépen, hogy megkapd a gyártó által hírdetett időt. Vastaps. Köszönjük. Na ezek az emberek megveszik a döglött egeret is ha apple matrica van a farkán.

  14. applefan: ha az a hatterben futo program tolja a cput aminek emiatt tobb a fogyasztasa akkor igen. egy gyarto sem fogja ugy irni az idoket hogy kozben 100% cpu es 100% fenyero mert ha igy 10 orat birna akkor levett dolgokkal lesz 10 helyett 14 ami megintcsak sokkal jobban mutat.
    amugy ez a dolog gyarto fuggetlen mert az ulv procik jellegzetesege hogy minimal kihasznaltsagon jo a fogyasztas, de ha tenyleg dolgozik is akkor sokszorosa a fogyasztas, jelentosen kevesebb az uzemido. igaz az alma sajnos visszavette az akksik kapacitasat ezaltal meg jobban visszesik az uzemido. viszont kerdesem altalaban hogy mindenki 220V mentes kornyezetben dolgozik 5-7-12 orakon keresztul? ami miatt ennyire jelentos ez az uzemidos dolog? otthon irodaban kenyelmes nem bedugni de inkabb bedugom, nem hizlalom az akksi ciklusait se.


Add a Comment