fbpx Skip to content

Az iPhonetok.hu-s kollégák összegyűjtöttek pár autós kiegészítőt, amelyek például karácsonyra is hasznos ajándékok lehetnek az autós családtagoknak vagy ismerősöknek. Át is adnánk nekik a szót.

Cégen belül sokan járunk autóval, így kiemelt figyelemmel és érdeklődéssel szoktuk kísérni a kezünk alatt átfutó autós kiegészítőket. Azt, hogy mennyi lehetőség rejlik ezekben a kiegészítőkben, csak azok tudják igazán, akik mindennap használják őket.

Egy iPhone remek segítséget nyújthat akár hosszabb, akár rövidebb utak során, azonban vezetés közben telefont a kézben tartani erősen szabályellenes, amit súlyosan büntetnek. Emellett, ha nem figyelsz az útra, könnyen balesetet okozol, amibe jobb talán bele sem gondolni. Ezek elkerülése érdekében mindenképpen érdemes kiegészítőkkel felszerelned az autódat, ezek közül mutatjuk be a mi kedvenceinket.

Spigen Stealth univerzális autós iPhone tartó

A Spigen Stealth a legkülönlegesebb autós tartó, amit az üzletünkben árulunk. Legalábbis kinézetre magabiztosan állíthatjuk, hogy nem a szokásosat hozza. Leginkább egy nagy csipeszhez tudnánk hasonlítani. Kívülről sötét színek árnyalják, díszítését a testén áthaladó bevágások adják. Az Stealth kis mérete ellenére még a Plus modelleket is bele tudtunk helyezni. Alját tapadó réteg borítja, így nincs megkötve, hogy az autóban csak a szellőzőnyílásokra vagy szélvédőre helyezheted, hanem igazából bárhova, ahol kényelmesnek találod.

Egyetlen hátránya a különleges kialakításából ered, ugyanis csak fektetve tudod a telefonodat beleilleszteni. Emellé nincs lehetőséged fordítani rajta, azaz egy biztos pontot kell találnod, ahol mindig belátja az, akinek épp szüksége van rá.

Ha meg szeretnéd ismerni a Spigen Stealth különleges autós tartóját, erre a linkre kattintva rendelheted meg.

iOttie Easy One Touch 3 Universal Car Mount autós iPhone tartó

Az iOttie Easy One Touch 3 nem véletlenül a legkedveltebb termékünk ebben a kategóriában, hiszen a prémium kategóriát kínálja. A három részből álló szerkezete minőségi alapanyagokból épül fel és rendkívül strapabíró. Az autós tartók közül az Easy One Touch tartotta legjobban az iPhone-okat, bármilyen méretről volt is szó.

Annak ellenére, hogy több részből épül fel, nem nehéz a használata. Ragadós zselépárnája segítségével rögzítheted az autóban, aminek a tartósságát jól mutatja, hogy hosszabb használat után leválaszthatod róla, lemoshatod, és újra felhelyezheted rá. A lába teleszkópos, tehát állíthatod a magasságát, a telefont pedig 360°-ban forgathatod. Mivel nem kötött, így te sem leszel az, nem kell egy adott helyre beállítanod, azaz az autó bármelyik részéből kényelmesen beláthatod a telefonod kijelzőjét.

Ha te is szeretnél csatlakozni az iOttie Easy One Touch-ot használók népes csoportjába, nincs más dolgod, csak kattints erre a linkre.

Baseus Magnetic Car Holder autós iPhone tartó

A Baseus Magnetic Car Holder annyira kompakt, hogy akár a zsebedben is tarthatod. Amint beülsz az autóba, feltapasztod egy szimpatikus felületre, és már rá is helyezheted a telefonodat. Erős mágneses felülete könnyen tapad a telefonodra ragasztott vagy az iPhone-od és tokja közé illesztett fémlapkához. A Baseus autós tartó kompakt mérete mellett minőségi alumíniumból épül fel, ráadásul bármilyen iPhone-nal kompatibilis. Nem zavarja a Lightning csatlakozó bemenetét, így bátran töltheted a telefonod vezetés közben. A Baseus Magnetic teteje forgatható, tehát nem kell aggódnod akkor sem, ha pozíciót szeretnél változtatni.

Ha ismersz olyat, aki örülne a Baseus Magnetic autós tartónak, vagy épp magadat szeretnéd meglepni vele, kattints erre a linkre.

Compact Car Charger Kuel P12Q/C Dual autós iPhone töltő

Természetesen a listánkból nem hiányozhat legalább egy autós töltő. Hogy miért? Ahhoz, hogy az iPhone-on vezetés közben térképet olvass, vagy zenét hallgass, sok energiára lesz szüksége a telefonodnak. Ez rövid távon nem probléma, de egy hosszabb út során, több órán keresztül nagyon megviselheti a készüléked akkumulátorát. És mit ér az autós tartó, ha csak egy lemerült készüléket tudsz belehelyezni?

A kedvenc autós töltőnk a Spigen által gyártott Compact Car Charger Kuel. Habár a termék funkciója ugyanaz, mint a többi autós töltőé, mégis több oka van, amiért ezt ajánljuk. Tudtad, hogy a rossz minőségű, olcsó, visszakövethetetlen autós töltők akár tönkre is tehetik az iPhone-od akkumulátorát? Érdemes tehát körültekintően eljárnod, amikor egy ilyen termék vásárlásán töröd a fejed. A Compact Car pozitívuma, hogy egy helyett két USB csatlakozó található rajta, azaz egyszerre két eszközt is rá tudsz csatlakoztatni. Ráadásul a töltőn végigfut egy halványkék színű LED világítás, amely sötétben segít neked, hogy könnyebben találd meg a csatlakozókat.

Ha hosszabb utak során sem szeretnél lemondani az iPhone-odról, ezen a linken tudod megrendelni a Spigen Compact Car Charger autós töltőt.

A sofőrnek legalább ugyanolyan szüksége van az autós kiegészítőkre, mint a telefonoknak tokokra, vagy kijelezővédő fóliákra. Kíméld meg magad a kellemetlenségektől, vezess biztonságosabban és érezd kényelemben magad a volán mögött is. Reméljük megtaláltad válogatásunkból a leginkább hozzád illőt.

Olvasd el a hozzászólásokat is

10 Comments

  1. “Át is adnánk nekik a szót” helyett át is adnánk nekik a billentyűzetet.

  2. @taky1974: Nem értek egyet. Szinte biztos, hogy nem ugyanazon a billentyűzeten írják. Ellenben a szó nem csak beszédet jelent.

  3. @jarodfree:
    A szó nem. De azt hogy átadom a szót, azt szinte csak beszédben használjuk.

  4. Annyira “klassz”, amikor nem a cikkhez szólnak hozzá a nyájas olvasók, hanem jön a nyelvtan lecke, ékesszólás, stilisztika. Ezzel dolgozott egy ember, tartalmat írt – és jön a nem releváns komment. Tudom, hogy ezt el kell fogadni, mert semmivel sem lesz tőle jobb/rosszabb az életem….

  5. Tudom hogy tudatlan vagyok de miért írja mindenki hogy a rossz töltő tönkreteheti az akkumulátort? Masik cikkben meg hogy uj gyors töltőt fejlesztett valaki 20A-t is le tud adni… És? A telefon tölti az akkumulátort nem az amit mindenki töltőnek hív. Az csak egy 5V-os tapegyseg. Leadhat 100A-t is ha a teló meg csak max1-el tölt(heti) az aksit úgysem lesz hamarabb feltöltve. A rossz “töltő” is max a telefon töltő elektronikajat teheti tönkre (meg amit a taprol üzemeltet amikor ra van dugva)

  6. @Sanya: A kábel vezérli. Max 12W-ot enged rá, feltéve ha MFI cer.

  7. Ezt nem igazán értem, a “töltő” kabele vezérli a mit?

  8. @Sanya: Jogos, ez így rossz megfogalmazás. Azt akartam csak ebből kihozni, hogy ha maga a telefon is tölti az akkumulátort, akkor is a max teljesítményt a kábel leszabályozza (ha MFI). Azt viszont nem tudom, hogy mi van akkor, ha egy akármilyen lightning kábellel ráengedünk mondjuk 50W-ot.

  9. A töltő jó, de le kéne tesztelni, h ha pl megy rajta a google paps, mellete meg telefonálok, akkor birja-e tölteni? Ugyanis én vettem régebben a teszkóban egy szivargyújtos töltöt. 2 usb volt rajta, egyenként 2A. Azzal tudtam Úgy tölteni, hogy ment rajta googlemaps plusz még telefonáltam is. És a lemerűlt telefonomat 100%-ig feltöltötte! Nsmármos sajnos ezt a töltőt kölcsönadtam.. És azóta is kapom vissza! Ezért vettem egy új töltöt, ugyanott, ugyanolyant. Csak ezalatt eltelt 2év… Ezt a töltöt meg egy picit fejlesztették… Lett rajta kék ledes világítás, picit másabb lett… És azóta nem tudja tölteni a telefont ha megy a goggle meg telefonálok… Pl fél óra folyamatos telefon meg térkép használat és 4-5 százalék aksi esés… 🙁 A kölcsönadott töltő és az új töltö között 2 hét telt el, tehát az idő alatt az aksi nem mehetett tönkre, itt a töltő a ludas… Jó lenne biztosra menni… Nem akarok megint bevásárolni. Ezért szeretnék egy baromi erős töltőt..

  10. Szerintem semmi. A töltő elektronika úgyis csak annyit vesz fel amennyi az aksi toltesehez kell. Azt meg gondolom az aksihoz illesztették. Jo példa lipo aksi töltő. Nekem van 3 töltöm ami 1 taprol megy. 45A-es táp, kiszolgálja a 3 toltot, attól meg ha csak az egyik töltő megy se tolja jobban meg az aksit mert a határokat betartja (max töltő áram es feszultseg)


Add a Comment