fbpx Skip to content

Az utóbbi hetekben egyre több esetben találkoztunk naptáreseményként érkező spamekkel, amik ellen nem igazán lehet mit tenni. Úgy tűnik, a kínai spammerek rengeteg kamu rayban napszemüvegre tehettek szert, mert a facebookon az ismerősöket jelölgető, képeket megosztó, clickjacking scamek után már ott is megjelentek az eseménymeghívóval szemetelők, így mondhatni várható volt, hogy ez begyűrűzik más platformokra is.

faq-naptaresemeny-spam-cover

A problémát nem csak maga a spam jelenti, hanem az is, hogy amennyiben az elutasításra nyom bárki egy ilyen eseménymeghívón, azzal visszaigazolja, hogy a címe élő – és így spammelhető. Ameddig az Apple nem tesz valahogy érdemben ez ellen, addig csak némi bűvészkedéssel szabadulhatunk meg ezektől. Lássuk, mi a teendő!

Megelőzés – a Naptár helyett irány az e-mail fiók

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a zavaró badge-ektől, értesítésektől és megakadályozzuk, hogy az esemény automatikusan beférkőzzön a naptárunkba, valamint hogy adott esetben véletlenül bármi visszajelzést küldjünk a spammernek, át kell állítanunk, hogy a meghívók a naptár helyett az e-mail fiókunkba érkezzenek.

Ennek sajnos az a hátránya, hogy innentől az összes többi, egyébként valós meghívót manuálisan kell majd kezelnünk, és az e-mailben kell rányomni a naptárhoz adáshoz, így némileg csorbul a felhasználói élmény.

Az átállításhoz a következőket kell tennünk.

  1. A számítógépen a böngészőben nyissuk meg az iCloud.com-ot, és lépjünk be az Apple ID-nkkal és annak jelszavával;
  2. Kattintsunk a Naptárra;
  3. Kattintsunk a bal alsó sarokban a fogaskerék ikonra a beállításokhoz:
    faq-naptaresemeny-spam-01
  4. A Speciális fülre kattintva állítsuk át az eseménymeghívások fogadásának módját a Küldés e-mailben opcióra:
    faq-naptaresemeny-spam-02
  5. Ezután kattintsunk a Mentés gombra.

Innentől az összes meghívó e-mailben fog megérkezni, tehát nem kerül automatikusan be a naptárunkba.

A már beérkezett meghívók törlése – visszajelzés küldése nélkül

Amennyiben már ott várakozik egy vagy több ilyen meghívó a Naptár appban a jobb alsó sarokban a Bejövő opció alatt, azok eltüntetése már némi bűvészkedést igényel, mert jelenleg nem lehet egyszerűen kitörölni ezeket. Ha bármely felkínált opcióra nyomunk rá, akkor azzal gyakorlatilag visszaigazoljuk a címünk valódi és élő mivoltát a spamküldő számára, így a későbbiekben csak még több szemét érkezhet majd az adott fiókra. Ezért cselhez kell folyamodnunk.

A “Spam” naptár létrehozása

Ahhoz, hogy probléma nélkül törölni tudjuk a meghívókat, előbb létre kell hozzunk egy új naptárat, amibe ezeket majd át fogjuk helyezni, majd ennek a naptárnak a törlésével ezek a meghívók is törlődni fognak.

Az új naptár létrehozásához a következőket kell tenni:

  1. A készüléken a Naptár appban nyomjunk rá az alul középen található Naptárak opcióra;
  2. Bökjünk rá a bal felső sarokban a Szerk. gombra;
  3. Válasszuk ki a Naptár hozzáadása… opciót az iCloud naptárak alatt;
  4. Nevezzük el az új naptárat például Spam-nek, és válasszunk neki valami szép színt, majd nyomjunk a jobb felső sarokban, majd pedig a bal felső sarokban is a Kész opcióra;
  5. Lépjünk vissza a spam meghívóhoz, és nyomjunk rá benne a Naptár opcióra;
  6. Válasszuk ki az előbb létrehozott Spam naptárat – ezzel a meghívó átkerül a Spam naptárba;
  7. Lépjünk vissza naptáreseményekhez.

A “Spam” naptár törlése

A következő lépés a Spam naptár és így a benne található események és meghívók törlése. Ehhez ismét válasszuk a képernyő alján a Naptárak opciót, majd azon belül nyomjunk a Spam naptárra, és alulra görgetve bökjünk rá a Naptár törlése menüpontra, és erősítsük meg, hogy valóban törölni szeretnénk.

Tény, hogy ez nem a legelegánsabb megoldás, viszont így anélkül törölhetjük az ilyen spam meghívókat, hogy bármiféle visszajelzést küldenénk a spamküldő számára.

Kiegészítés

Sajnos már iCloud fotómegosztásként is érkeznek hasonló meghívók:

photosharing-invite-spam

Ezekre viszont jelenleg nincs hasonló megoldás, csak a fotómegosztás teljes kikapcsolása.

2019. augusztusának végén ismét nekiálltak a spammerek a naptáreseményekkel való bombázáshoz, a megoldás továbbra is az, amit ebben a cikkben leírtunk, illetve egy ideje már az Apple egy linket is tesz a naptáresemény meghívóról tájékoztató email végére, amire rákattintva rögtön spamnek is jelölhetjük az adott meghívót.

Legutóbbi frissítés: 2021.06.04.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok