fbpx Skip to content

A Forbes ragadta meg azt a történetet, amiben az orosz Elcomsoft arról ír, hogy az Apple rejtett módon, eltitkolva, a fű alatt szinkronizálja a híváslistánkat az egyes készülékeink között, sőt, még az iCloud fiókunkban is menti azt, a felhőben tárolva mindezt, és erről egyetlen szót sem közöl a felhasználókkal.

call-logs

A hírt persze azonnal felkapta a sajtó és a megfigyeléstől tartók, mondván az Apple biztosan fel is használja ezeket az adatokat. Két gond van ezzel: az egyik, hogy mindez egyáltalán nem titokban történik, a másik pedig, hogy az adatok a felhasználó Apple ID-jával és annak jelszavával együtt titkosítva kerülnek tárolásra az iCloudban. Mielőtt tehát itthon is sokan nekiállnának feleslegesen pánikolni, nézzük meg a száraz tényeket.

Az Apple közleménye az egész kapcsán

Az Apple a következő közleményt adta az iMore számára:

A híváslista szinkronizálási szolgáltatás egy kényelmi funkció: ennek köszönhetően a felhasználók bármelyik készülékükről visszahívhatják a korábban indított, fogadott vagy nem fogadott hívásokat. Az Apple elkötelezett a felhasználók adatainak védelme iránt. Éppen ezért a készülékeken lévő adatokat a felhasználó által beállított jelkóddal titkosítja az iOS, az iCloudban található adatokhoz, így a biztonsági mentésekhez való hozzáféréshez pedig szükséges a felhasználó Apple ID-ja és annak jelszava. Az Apple minden vásárló számára javasolja az erős jelszavak és a kétlépéses hitelesítés használatát.

Az iMore újságírója, Rene Ritchie itt megenged magának egy olyan megjegyzést is, hogy a fenti közlemény megszületése előtt az Apple-nél biztosan sokan és sokszor verték a fejüket a falba.

Mi is a “nagy felfedezés” tárgya?

Az egész abból indult ki, hogy a Forbes az alábbit tette közzé:

Az Apple egy rejtett funkciót is beletett az iPhone-okba: a híváslistákat akár négy hónapra visszamenően, majdnem valós idejű frissítéssel tárolja az iCloudban. Az erről szóló figyelmeztetést az orosz fejlesztő cég, az Elcomsoft tette közzé, akiknek az állítása szerint ez egy automatikus és kikapcsolhatatlan funkció – az egyetlen mód erre az iCloud Drive letiltása.

Mi az a bizonyos “eltitkolt” funkció?

Noha a hír forrása a funkciót rosszindulatú értelemben említette rejtettként és eltitkoltként, de nem csak hogy teljesen egyértelmű, hogy miért is történik meg a híváslista szinkronizálása, hanem az Apple-nek az iOS biztonságáról szóló white paper-ében is feketén-fehéren le van mindez írva (a 44. oldalon):

Az iCloud az alábbi adatokról készít biztonsági mentést:

  • A megvásárolt zenék, filmek, sorozatrészek, appok és könyvek adatai (de maga az adott tartalom nem)
  • Fotók és videók a Filmtekercsben
  • Névjegyek, naptárbejegyzések, emlékeztetők és jegyzetek
  • Készülékbeállítások
  • Appok adatai
  • Az iBooks-hoz hozzáadott saját PDF-ek és könyvek (amiket nem az iBooks Store-ból vásároltunk meg)
  • Híváslista
  • A főképernyő beállításai és az ikonok elrendezése
  • Az iMessage, az SMS és az MMS üzenetek
  • Csengőhangok
  • HomeKit adatok (az Otthon adatai)
  • HealthKit adatok (az Egészség appban tárolt adatok)
  • Vizuális Hangposta

A funkció tehát egyáltalán nem rejtett és titkolt, és nincs mögötte semmi rosszindulat. (A híváslistában az iOS 10-ben megjelent CallKit óta a VoIP alkalmazások hívásai is szerepelnek.)

Miért teljesen egyértelmű mindez?

Jusson eszünkbe az, hogy megjelenik a híváslistánk abban az esetben is, amikor biztonsági mentésből visszaállítjuk az adatainkat akár a jelenlegi, akár egy új eszközre, vagy bekapcsoljuk a Folytonosság (Continuity), vagy a Hívások egyéb eszközön funkciót.

Ha az Apple nem készítene mentést a híváslistánkról vagy nem szinkronizálná azt az eszközök között, akkor minden egyes alkalommal elvesztenénk azt, amikor visszaállítjuk az adatokat a mentésből, vagy csak másik készülékre költözünk.

Ez az egész probléma olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy az Apple titokban elmenti a leveleinket, hiszen másik gépen belépve is megjelennek a levelek! Vagy ha bekapcsoltuk a Safari könyvjelzők szinkronizálását, majd meglepődnénk azon, hogy a másik eszközön is elérjük a könyvjelzőinket, és ez biztosan azért van, mert az Apple titokban elmenti ezeket is.

tinfoil-hat

Konklúzió

Amikor megláttuk ezt a hírt, a kollégákkal rögtön az jutott eszünkbe, hogy valaki megint felfedezett egy beépített funkciót, és nem értve annak működését, telekürtölte vele a sajtót, elvégre az Apple jó kis húzónév, pláne ha valami botrányba keverik bele a cég nevét.

Az Apple-höz hasonlóan mi is csak azt tudjuk ajánlani, hogy mindenki használjon megfelelően erős és egyedi jelszavakat (tehát több helyen ne használjuk ugyanazt a jelszót), ezen felül pedig kapcsoljuk be a kétlépéses hitelesítést is az Apple ID-nkra.

Ha nem szeretnénk, hogy a híváslista szinkronizálódjon a készülékek között, akkor egyrészt kapcsoljuk ki a Hívások egyéb eszközön szolgáltatást és az iCloud Drive-ot – vagy ennél egyszerűbb lehet, ha a másik készüléken másik Apple ID-val lépünk be az iCloud menüpontban.

De pánikolni bármely esetben felesleges.

Olvasd el a hozzászólásokat is

15 Comments

  1. Hadd jegyezzem meg, a Forbes cikkében nem az veti fel problémaként, hogy az iCloud backupba belekerül a híváslista (ahogyan az a Security Guide-ban is olvasható), hanem az, hogy a call log szinkronizálódik az eszközök között az Apple infrastruktúráján keresztül. A többivel egyetértek, vihar a biliben.

  2. Nekem épp ez a problémám, 2 iphoneom van .Egy céges és egy privát.Sajnos ha az icloude driveot nem tiltom le akkor csontra egyezik a híváslita.Innetől nem tudom eldönteni mellyik készüléket hívták 🙁
    Viszont így elég sok funkciót elveszítek..

  3. ???????????? (jó az illusztráció)

  4. @norby: szerintem egyszerűen használj két különböző Apple ID-t a két készüléken, és akkor nem lesz ezzel gond. csak az iCloud menüpontban való fiók számít, az App Store-ban használhatod ugyanazt. legalábbis én ezt tenném.

  5. Ez a ceges es magantelefon nekem is gondot okoz. Ha ket Apple IDval jelentkezek be akkor a naptart es a fenykepeket hogy szinkronizalom?

  6. @Jadeye: koszonom, attanulmanyozom, a fotomegosztast ismertem de most ha fenykepezek barmelyik Iphonnal akkor a tobbi IOS eszkozon is latok minden fenykepet, igy ha jo, tudom kulon mappat kell csinalnom amibe bemasolok kepeket es megosztom

  7. Törölnék képeket az iphone-ról, de szeretném ha megmaradna az icloud-ban. Ez megoldható?

  8. @norby: @Darvas Laszlo: beállítások >> telefon >> hívások egyéb eszközön
    Itt tudod engedélyezni vagy tiltani, hogy a többi készülék is jelezzen, ha hívnak

  9. Kicsit off: a fotómegosztás jól látom hogy még mindig csak korlátozott méretben lehet? 2048 px lehet a hosszabbik oldal max.
    Meg a videók is csak 720p.

    Miért van ez?
    Szerintetek lesz erre vmi fejlesztés?
    Kénytelen vagyok Google Photost használni pedig sokkal jobb más szempontból az Apple megoldása…
    Ugyanúgy az iCloudból se tudok bárkivel megosztani ég fájlt vagy mappát csak úgy.

  10. @airness23: ezt tudom a masik keszulek nem jelezz de a hivas lista kozos. Erre viszont ugy tudom nincs jo megoldas csak ket kulonbozo apple id.

  11. Oh, tényleg. Akkor vagy marad a különböző Apple ID használata, vagy az egyik készüléken kikapcsolod az iCloud drive-ot. Az sem tökéletes megoldás mert akkor semmilyen tartalmat nem tudsz azon keresztül megosztani a készülékek között, de más megoldás nincs ugy tudom.

  12. Bocsánat ha a kérdés egy kicsit off, nekem gondot okoz az iPhone készüléken a hívás lista mivel csak nagyon rövid távon kb 99db hívást tárol azután a többit törli ez jobb esetben 3-4 nap de sokszor egy nap.
    Van e mód ezen hosszabbítani és ha igen mi a megoldás.
    Előre is köszi
    Alexno1

  13. @Alexno1: nem lehet hosszabbítani.

  14. Köszönöm 🙁


Add a Comment