Perchang – a hét ingyenes alkalmazása

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb remek játékra esett az Apple választása az App of the Week keretében: ezúttal is egy ügyességi-logikai játékot, jelen esetben a Perchangot tették egy hétig ingyenessé.

perchang-cover

Ha azt mondom, hogy Rube Goldberg gépek adták a Perchang alapötletét, akkor valószínűleg kevesen fogják felkapni a fejüket, holott biztosan mindenki találkozott olyan különös gépekkel, melyek egy egyszerű feladatot rendkívül bonyolultan oldottak meg. Esetünkben golyók eljuttatását egy csőből a másikba.

Az ötlet maga hasonlít az Enigmo sorozatra is, csak ott golyók helyett cseppeket kellett eljuttatni a megfelelő helyre.

perchang-1

A Perchang lényege, hogy a pályán található szerkentyűk segítségével adott idő alatt adott számú golyót eljuttassunk egyik csőből a másikba. Ez elsőre se nehéznek, se túl izgalmas nem tűnik, de egy-két pálya után nagyon rá lehet kattanni. A két cső fix csak, a pályán a többi eszközt szabadon mozgathatjuk a piros és kék gombokkal, aszerint, hogy milyen állásban szeretnénk őket látni. A különböző eszközök, trambulinok, flipperkarok, futószalagok, mágnesek, kerekek, stb. mindig vagy pirosak vagy kékek, de rájuk koppintva megváltoztatható a színük. Ez azért fontos, mert csak két gomb van a játékban, amivel ezeket az eszközöket irányítani tudjuk, hogy épp aktív vagy inaktív állapotban legyenek és nem mindegy, hogy egyszerre mely eszközöket mozgatjuk, így sokszor nem elég csak időben bekapcsolni valamit, hanem rá kell jönni, mik azok a tárgyak, amiknek együtt kell üzemelniük ahhoz, hogy sikeresen teljesítsük a pályát – és ennek csak egy módja van: a színcsere.

perchang-2

A játék eleinte nem túl nehéz, hiszen elég csak az egyik kart, eszközt aktiválni, vagy épp csak kékről átállítani pirosra, hogy a golyók megfelelő mederben haladhassanak. Később viszont már komolyan át kell gondolni, hogy mit milyen állásra állítunk, illetve mindezt mikor. Sok pályán az elején elég beállni egy állásra és minden megy magától, de később lesznek olyanok is bőven, ahol pont egy adott pillanatban kell valamit csinálni, mert se előtte, se utána nem jó, nem fognak a golyók időben a helyükre érni és vége lesz a pályának.

A pályákon a csillagokat aszerint kapjuk, hogy mennyi idő alatt mennyi golyónak sikerült célba érnie. A csillagok színét a számláló alatt szerepel, így mindig láthatjuk, hogy még épp benne vagyunk-e ezzel a technikával az arany csillag értékben vagy már csak az ezüst lesz meg.

perchang-3

Ebben a játékban szerintem az a nagyszerű, hogy van fizikája az egésznek, a golyóknak van tömege, nem mindegy például, hogy mikor és hogyan ütjük meg őket, vagy épp mennyi levegőt fújunk alájuk. Az egész tényleg úgy működik, mint a valóságban. A grafika és a zene kellően szép és kellemes ahhoz, hogy a játékmenettel együtt akár hosszú órákra magába szippantson. Fontos arra figyelni, hogy az akkut rendesen tudja szívni – de erre szerencsére gondoltak a fejlesztők, és egy akksi kímélő módot is beraktak a játékba, ami a teljesítményt veszi lejjebb, hogy tovább élvezhessük a játékot egy feltöltéssel.

A játék jelenleg ugyebár ingyenesen tölthető le a szokásos 2 eurós ára helyett, melyért most 50 pályát kapunk, de hardcore arcoknak még plusz 24 pálya vásárolható meg további két euróért, de ezek már aztán tényleg csak a legügyesebbeknek ajánlottak.

Szerintem a Perchangot kár kihagyni, remek játék agytornára.

Perchang
  • Perchang
  • Méret: 329.71 MB | Verzió: 2.30
  • Ár: 699 HUF | Értékelés:

Ezek még érdekelhetnek:


Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!