A Humble Bundle-t szerintem keveseknek kell bemutatnom, hiszen ez az az oldal, ahol időközönként csomagban fillérekért vehetünk meg remek alkalmazásokat, játékokat. A csomag átlagáránál kicsivel többért pedig még nagyobb nevű appokat kapunk, mint ami az alapcsomagban van. iOS-re nem nagyon, vagy lehet egyáltalán nem szokott lenni semmi se, de macOS-re, Steamen keresztül igen.
Admin kolléga nemrég rám írt, hogy azonnal jöjjek fel Skype-ra mert valami nagyon fontos dolog van. Azt mondta most egy napig letölthető ingyen a DiRT 3. Az meg mi? – ez volt az első kérdésem, de komolyan. Aztán kicsit utánanéztem, hogy miről is maradtam én le az utóbbi pár évben autósjátékok terén.
A DiRT 3 nem egy mai játék, de a 2011-es megjelenése óta is etalonnak számít a rally játékok szerelmeseinek körében. Jómagam még valamelyik Collin McRae Rally résszel játszottam legutóbb ilyen témában, de ahogy nézem, a DiRT 3 is ennek a sorozatnak a része, csak épp már elhagyták a nevéből a legendás pilóta nevét. A rajongók szerint mind a mai napig ez a játék nyújtja az egyik legélvezhetőbb és legvalósághűbb játékélményt a témában. A játék nagy pozítivuma számomra, hogy online multiplayer is van benne, amit lehet, hogy most hétvégén ki is próbálunk majd a szifonos kollégákkal. A DiRT 3 a steames aktiválás után Windows-ra és macOS is letölthető.
Még egy napig él az akció, aminek keretében ingyenesen tudjuk beszerezni:
Az egészhez nem kell más mint egy Steam account, akik szoktak játszani, minden bizonnyal rendelkeznek ilyesmivel, illetve a Humble Bundle is kér tőlünk egy regisztrációt, ők fogják odaadni nekünk azt a Steam kulcsot, amivel majd letölthetjük a játékot ingyen.
A kezdéshez kattintsunk erre a linkre, majd pedig az oldalon az ingyenes DiRT 3 játékra és rakjuk a kosárba. Regisztráljunk a Humble Bundle-ra, kövessük a lépéseket, és kössük össze a Steam accountunkkal.
A játék letöltéséhez szükségünk van a Steam kliensre. A kliensen belül, belépés után keressük meg bal oldalt lent a + ADD A GAME… funkciót, majd pedig másoljuk be a Humble Bundle weboldalról kapott redeem kódot.
Ezután már csak rá kell nyomnunk a játék telepítésére és utána végre beletaposhatunk a gázba. 🙂
8 Comments
zsír… bár nekem a steam update-el(ni próbál) fél órája…
Uuu az egyik kedvenc autosjatekom
Steamen PC-re megvan, meg a GFWL-os verzio is megvan CD-n!
En imadom, de az autok kicsit nagyon csusznak, de csak ajanlom!
lehetne egy videót kérni mit hogy kell lépésről lépésre mert nem sikerül . köszi !
@mrisz: Ha valaki csinál, akkor belinkelheti ide. Mi már nem tudunk, mivel már nem engedi újra redeemelni, amúgy csak követni kell a lépéseket. Sok lépés, de nem vészes.
az add a game et nem talalom
talán összejön xd
Köszi a tippet! MacbookPro + PS4 controller szuper! 🙂
Humble Bundle-ot hol kötöm össze a Stem-el?