fbpx Skip to content

Én nem vagyok egy nagy YouTube-felhasználó, csupán a napi vlogokat követem figyelemmel, illetve edzés közben szoktam használni.

protube

Nem szoktam zenét hallgatni róla, filmet nézni, lejátszási listákat szerkeszteni rajta, maximum néhány videót feltölteni. Viszont nagyon jól tudom, hogy a fiatalok nagy része teljesen YouTube-függő, amivel nincs is semmi probléma, és mivel nálunk nem érhető el a YouTube Red, ezért például a ProTube alkalmazás segítségével kaphatjuk meg a Red által nyújtott szolgáltatások egy részét.

Ahogy a YouTube Red, úgy a ProTube is kiszűri a hirdetéseket. Nem fogunk találkozni egyetlen reklámmal sem, és sokak számára talán ez a legfontosabb. A ProTube-on előre beállíthatjuk, hogy mekkora felbontásban játssza le a készülékünk mobilon vagy mobilinterneten a videókat. Például, ha kevés adatforgalmunk van, akkor beállíthatjuk mobilra a legkisebb felbontást, majd pedig úgy hallgathatjuk a zenéket. A YouTube alkalmazással ellentétben iOS 10 esetén a ProTube már a 4K felbontást is elhozza nekünk iOS-re, illetve az 1080p 60 fps-t.

img_0372 img_0369

Az app természetesen a háttérben is fut, tehát kényelmesen hallgatjuk kedvenc előadóinkat, lejátszási listáinkat, reklám nélkül. Amennyiben lejátszási listát használunk, akkor beállítható az úgynevezett audio mód, amiben csak 256 kbps minőségű audiót/videót kapunk és ez zene lejátszásra “tökéletes”.

Ahogy a YouTube-on már megszokhattuk, számtalan beállítási lehetőségünk van a videóknál. Megoszthatjuk a feltöltött videókat, AirPlay támogatást is kapunk, valamint támogatja a PIP-et is, tehát iPad felhasználók egyszerre nézhetnek videót és használhatják az iPadjüket. iPhone-on ez csak alkalmazáson belül működik az Apple miatt.

img_0109

Összességében a ProTube egy remek alkalmazás, ami számtalan plusz szolgáltatásra képes, amire a hivatalos YouTube nem, vagy csak Red előfizetéssel. Hazánkba egyelőre nem tudni, hogy mikor jut el a Red. A ProTube egyetlen hátránya, hogy nem lehet offline letölteni a videókat, gondolom ez egy olyan dolog lenne, ami miatt nem kerülhetett volna be az App Store-ba. Ettől függetlenül sokkal többre képes, mint a YouTube alkalmazás, és az ára sem olyan vészes.

[appstore id=”931201696″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

5 Comments

  1. Vajon lehet alapértelmezett a program, tehát ha megnyitok safariban egy oldalt, ahol beágyazott videó van, akkor megnyílik az alkalmazásban?

  2. Kizárólag safariban youtubeozok, ott sincs reklám.

  3. En is Safaribol nyomom,2 reklamblokkoloval 🙂 Semmi reklam se youtube se mas oldalakon sem. Adguard es melle a Crystal.

  4. Soundcloud-hoz tudtok esetleg egy offline lejatszo alkalmazast? Vagy esetleg egy olyat, ami belepakolgatna a zenekonyvtaromba es igy az icloud-ba is. Gepen is oke, csak az lenne a lenyeg, hogy ne egyessevel kelljen lementegetnem es pakolgatnom. Van egy csomo mix amit szivesen hallgatnek a telefonomrol.


Add a Comment