fbpx Skip to content

Várható volt, hogy a jack csatlakozó hiánya egy teljesen új tok szekciót fog elindítani, ami pedig a Lightning és jack csatlakozót is tartalmazó akkumulátoros tokok.

s8wtiwhdc2xz1qxe6njh

Egy közösségi kampányban már feltűnt a Fuze Case-re keresztelt tok, ami félig-meddig a fenti dolgokat tartalmazza. Ez egy vékony, külső akkumulátor, mely tartalmaz egy jack aljzatot is.

A Fuze tok egyfajta TPU anyagból van, ami ellenáll majd az ütéseknek, leejtéseknek, beépített 2400mAh-ás akkumulátorral rendelkezik, amivel tulajdonképpen kétszer annyi ideig használhatjuk a készülékünket, mint eddig. A jack csatlakozó használata mellett azonban mikro-USB-vel az iPhone-hoz kapott Lightning-kábellel tölthetjük a tokot, ergo nem egészen jutottunk előrébb, továbbra is egy plusz kábelt kell használnunk, hogy egyszerre töltsük és hallgathassunk zenét. Valószínűleg a Lightning aljzatot nehezebb licenszelni, vagy drágább, mint a mikro-USB-t, így a termék számomra csak félmegoldás.

Ettől függetlenül, ahogy fent említettem, egy teljesen új termékcsalád bukkan majd fel a közeljövőben, ami rengeteg jack csatlakozós tokot fog majd nekünk elhozni. Én továbbra is meg vagyok elégedve az Apple új Smart Battery tokjával, amivel gyakorlatilag egyszerre tudok zenét hallgatni és a telefont tölteni is, sőt, az új tok sokkal nagyobb kapacitású akkumulátorral rendelkezik már a 7-es széria esetén.

Olvasd el a hozzászólásokat is

28 Comments

  1. ehhh ezt már láttam más oldalon…
    sztem gusztustalan (mint, minden tok iPhone-hoz…)!

  2. Számomra úgy tűnik, hogy a jelenlegi akkumulátorok mellett egyszerűen még nem érett meg a világ a teljes vezetéknélküliségre. Telefonoknál is elég necces, hogy mennyire bír ki egy napot, de az nem egy ideális állapot, hogy egy fő fülhallgatóként használt BT fülest 5 óránként tölteni kelljen, meg hogy ilyen-olyan adaptereket kelljen magunknál hordani és dugdosni a telefonban. És erre szerintem nem érv az, hogy gubancolódik, meg beleakad a kábel. A hangminőséget nem is érintve még. Értem én, hogy ti itt védeni akarjátok a mundér becsületét, de szerintem a jack eltüntetésével most nagyon mellényúlt az Apple, erre egyszerűen még nem érett meg az idő és amíg az akku problémákat nem oldják meg világszinten, addig szerintem nem is igen fog.

  3. @Tamás Bulányi: 15 percre bedugod tölteni, és újabb 3 órán át működik. 15 percig meg tudsz füles nélkül is telefonálni. ha ez nem felel meg, akkor nem veszed meg.

    a vezetéknélküli füleshez nem kell adapter, az iPhone 7-hez meg jár Lightning-csatlakozós, vezetékes füles.

  4. na, most ez lesz a téma egy évig (jack eltűnése)?
    sztem teljesen jól tették, h nincs… a következő samsungban se lesz tuti (ezt várták, h az apple mikor lépi meg)! :O

  5. @Tamás Bulányi:

    Ebből látszik, hogy mennyire nem vagy képbe, hogy a minőséget próbálod felhozni példának! Egy minőségi bluetooth szabvánnyal ellátott fülessel semmi baja nincs a minőségnek. És az apple még csak nem is bluetooth-t használ hozzá.

  6. Jadeye ! Hello ! Engem pont nem erint , hogy van vagy nincs jack csatlakozo mivel nem hasznalom szinte sosem viszont ha utana nezel a litium akkumulatorok toltesi elettartamaval kapcsolatos leirasoknak , a leheto leg rosszabb tanacs , hogy toltsunk ra . Mindig teljes toltest igenyel annak erdekeben , hogy minnel tobb evig hasznalhassuk az akkut. Nem kotozkodes csak ebben a frappans valaszban tenyleg az hangzik ki , hogy minden aron megveded az  termekeit meg akkor is ha melyen magadban belatod , hogy igen az a franya kis jack ott maradhatott volna ! Emberek vagyunk es nem szegyen bevallani , hogy az alltalunk oly szeretett termek nem mindig tokeletesre sikeredett ! En  fan vagyok de vannak fejlesztesek amik nem biztos , hogy jok ! Ez nem jo de letoljak a torkunkon es igen meg fogjuk szokni de bele erzek azoknak az embereknek a helyebe akik mind a ket funkciot hasznalnak egyszerre. Csak egy pelda amikor kivetelesen en is hasznalom : kint a garazsba fabrikalok es hallgatom a zenet vagy ami jobban meriti a telot hasznalom a tv go alkalmazast na olyankor vegig toltore rakom a telefont es a hifimre osszekotom egy jack csatlakozoval . Szoval hidd el szeretunk teged es ugyan ugy felnezunk rad ha emberkent te is bevallod ha valami nem jo az  nal. Es nem egy gep kent mindenre kopod a valaszt ugy hogy minden tokeletes. Udv es jo hetveget !

  7. @Tamás Bulányi: “5 óránként tölteni kell” Belerakod a tokjába, úgysem hallgatod 5 óránál tovább, a tokot meg hetente kell tölteni kb…
    “..hangminőséget nem is érintve még. ” Imádom, amikor a hangminőséggel jönnek. Milyen zenéket hallgatsz? Csak tömörítetlent ugye?
    Akksi problémákról csak annyit, hogy nekem egész nap be van nyomva a wifi-bluetooth és nem sűrűn fordul elő, hogy ne bírna ki a telefonom egy napot 🙂

  8. @mrisz: nem vontam kétsége a jack létjogosultságát, arra reagáltam, miszerint: “nem egy ideális állapot, hogy egy fő fülhallgatóként használt BT fülest 5 óránként tölteni kelljen, meg hogy ilyen-olyan adaptereket kelljen magunknál hordani és dugdosni a telefonban”.

    a töltés kapcsán: soha egyetlen készülékem esetén sem tapasztaltam élettartam-csökkenést, pedig nem szoktam megvárni minden egyes alkalommal, hogy kikapcsolásig merüljenek. https://szifon.com/2016/05/27/gyakori-kerdesek-az-apple-keszulekek-akkumulatorainak-toltese/

  9. Én is a beépített jack mellett vagyok. Mégpedig az autóm végett.
    Elég nagy távokat szoktam vezetni európán belül és a telefont használom navigációra és zenehallgatásra is. Egy régi kazettás rádió van a kocsimban, amit egy kazetta/jack-es adapterrel használok. Tudom, hogy létezik fm-transmitter is erre a célra, de én még nem találtam olyat, -pedig jópárat próbáltam már-, ami hozná a kazetta amúgy meglepően jó minőségét. Namármost a GPS ugye baromira eszi az aksit, így a folyamatos használat mellet pik/pakk leszívná azt, nálam így folyamatosan töltőn van az i6, tehát, ha egy 6-8 órás utat így kellene megoldanom az eléggé gáz lenne, hogy a kábeleket ki-be cserélgessem. Viszont ezért meg nem szeretnék új rádiót berakatni a kocsiba, mivel 2 din-es helyem van, nem lenne egy olcsó megoldás az sem. Egy minőségi lejátszó 80-100 papírba kerülne.

  10. @Józsi: Jaj… “ezt várták, h az apple mikor lépi meg”. Inkább a motorola (Moto Z) mikor lépte meg… aztán az Apple…

  11. @totopad:
    SZóval megint a pénzhez lyukadunk ki. Otthon is lemez lejátszód van és vhs-t nézel ugye?
    Sokkal olcsóbban is van bluetoothos fejegység. 80-100 ért már carplayest kapsz….

  12. @totopad:
    ez kb majdnem olyan gond, hogy miért csak dvd-n jött ki egy film mert neked csak vhs lejátszód van!
    vagy hogy a konzolt csak hdmin tudod a tvre kötni, de neked junosztod van amin nincs hdmi…

  13. @totopad: “ami hozná a kazetta amúgy meglepően jó minőségét. ” Ezen nagyon felnevettem 😀

  14. @SP1: a lemezjátszót eltaláltad, sokkal jobban szól, mint a cd és tartósabb is a bakelit.

    Nem csak a pénzről szól, de komolyan gondolod, hogy az korrekt, ha egy telefoncserénél mondjuk a kocsidban a lejátszót is cserélni kell? Szerintem ez nonszensz.

  15. @asdabasd: nevess nyugodtan. Ford Focus-om van és gyári lejátszó van benne. Haveromnak már egy újabb modellje van cd-s, bt-s rádióval felszerelve. 2 éve leteszteltük a hangot és alig volt különbség, de azt sem állítom, hogy nem volt különbség. Viszont nem ér annyit, hogy ennyit áldozzak rá. Egy kocsihifi építő nyílván kiröhögne, de nem is az a célom.
    Arra, amire én használom, nekem megfelel. Tisztán és jól szól.

  16. Az egyetlen gond a jack hianyaval, hogy ennyiben ki is merul az egesz “evolucio”. Ez az egyetlen lenyeges valtozas….egy lepes hatra. Senkinek nem erdemes hetesre valtani olyan keszulekrol amelyen tamogatott az ios10. (hacsak nem szukseges a 256 G memoria).

  17. @totopad: Csak tudod a világ nem úgy működik, hogy neked kazettás lejátszód van és a gyártók majd ehhez fognak igazodni.

  18. @asdabasd: lehet, de akkor is parasztságnak érzem, hogy ennyire erőszakosan akarnak technológiát váltattni. Ez kb ugyanolyan, mint a win 10 nyomulása volt.

  19. @totopad: Elhiszem, hogy jól szól a kis kazettás audio adapter, anno a kazettán múlt, hogy mennyire jó hangzás jön belőle, itt meg az kimarad és csak elektromágnesek vannak egymással szemben. Azonban mégiscsak érdemes lenne felkeresned egy autóhifi specialistát, mert tudna jó megoldásokat ajánlani. Például a 2 DIN-es helyre 1 DIN-es fejegységet pakolni és a maradék helyre egy kis tárolórekeszt. A fejegység nem feltétlenül kell, hogy bluetoothos legyen, én például nemrég olyanra váltottam, ami USB-n (pontosabban a saját lightning töltőkábelén) keresztül kapcsolódik az iPhone-hoz, ezáltal tölti is és a zenét is játssza róla, de még telefonról távvezérelhető is a rádió. Nem is volt drága. Most épp 16e Ft-ért meg lehet már venni.

  20. @totopad: Erőszakosan? Hogy lehetett volna másképp? 🙂 Először csak félig veszik ki? Egyébként adnak hozzá átalakítót (Amivel tudod kocsiban használni..), tehát még csak azt sem mondhatjuk, hogy szemetek voltak.

  21. És valaki megcsinálta, hogy tényleg legyen működő jack csatlakozó az iPhone 7-jén:
    http://www.telefonguru.hu/hir/Az_ember,_aki_jack-et_hekkelt_az_iPhone_7-re_2017-09-08
    Kellett hozzá saját fóliás panelt készítenie, de minden megy, a jack és a töltés egyszerre is. Sajnos már elkapkodták azt a pár darabot, amit készített, de nem lennék meglepve, ha hamarosan kaphatóvá válna valaki más jóvoltából. A kínaiak már biztosan meglátták benne az üzletet. 🙂

  22. @rgbx: szabadon hozzáférhetővé tette a schematic-ot, bárki letöltheti, legyárthatja vagy gyártathatja. kár, hogy ezt meg sem említik abban, amit linkeltél. innen tudod letölteni: https://github.com/strangeparts/niubi-headphones

    amúgy már megírtuk róla a cikket, de az iOS 11 GM kiszivárgása mindent felülbírált fontosságban. 😉

  23. @rgbx: 16e? Melyik is az?

  24. @Jadeye: Olvastam azóta a kikerült bejegyzést a témáról, remek lett 🙂 Nagy tételben és főleg Kínában lesz olcsó ezt gyártatni, már ha tényleg lesz rá reális kereslet. 😀 De a tavalyi nagy jackpara miatt úgy vélem, hogy pár tízezerre tuti lesz vevő.

    @gunar: Én még a Pioneer MVH-180UI-t vettem, de az már kifutott, az utódja a MVH-190UI. Jelenleg 18.600 a legolcsóbb helyen árgép szerint.

  25. @rgbx: Köszi szépen, pont ilyent kerestem 1din és akár droidos tabról tudom vezérelni (azon tutibb az iGO) sőt mivel most szereztem be olcsón egy 10.1-es tabot ami 7.0-t futtat az már tudja az osztott képernyőt így akár állítva navigálás közben is (alsó képernyő fél) maximálisan kezelhető a fejegység és még jó is a minőség, mert Pioneer! 😀

  26. @gunar: Ha csak droiddal vezérelnéd, akkor nem is kell az UI-ban az I-t megfizetned (iPhone kompatibilitás), elég egy UB vagy UBG (a kettő csak a világítás színében tér el), és máris spóroltál 2000 Ft-ot.


Add a Comment