fbpx Skip to content

Itt van az õsz, itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem. Ahogy Petőfi Sándor verse is mondja beköszöntött az ősz, ami Apple-ös körökben egyet jelent az új iPhone széria megérkezésével. Idén én is cserére adtam a fejem, ami viszont azt jelentette, hogy míg az új készülékem meg nem érkezett, a régit eladtam és csere készülék használatára kényszerültem, amivel elsőre nem is volt semmi gond, hiszen egy iPhone 6-ost sikerült kerítenem, ami még mindig egy remek telefon.

i6-beszedhangszoro-szept26-cover

Az első telefonhívásig semmi gondom sem volt a készülékkel, igaz, az egyik sarkán az üveg kicsit be volt törve, de használat közben nem volt zavaró, viszont az annál inkább, hogy a készülék beszédhangszórója távolt állt a tökéletes működéstől.

Eleinte annyira még nem gyanakodtam, hogy valami komolyabb gond is lehet hangszóróval, hiszen hangos helyen telefonáltam és a hangerő gyengeségét betudtam a környezetnek, de már akkor is kicsit gyanús volt, hogy minden úgy hangzott, mintha nagyon távolról szólna. Egy idő után igazi kínszenvedés volt számomra a telefonálás, headset nélkül volt, hogy inkább fel se vettem a hívást, inkább visszahívtam az illetőt, mikor a fülesemet sikerült előkerítenem.

Igen sajnálatos dolog, ha egy készülék beszédhangszórója tönkremegy, hiszen így csak kihangosítva vagy fülessel lehet telefonálni, bár manapság annyi más módja is van a kommunikációnak a telefonhíváson túl. Leggyakoribb tünetek: a beszédhangszóró recseg, torz hangot ad, vagy egyáltalán nem szól. A hangszóró legtöbb esetben a készüléket ért víznek köszönhetően megy tönkre, de persze számos más oka is lehet a hibának, például gyári hiba, de lehet, hogy a hangszóró telejesen ép, csak éppenséggel a szalagkábel ment tönkre, amihez csatlakozik. Szerencsére nálunk, az iSamurainál egy ilyen hiba orvoslása rutinfeladatnak számít.

Az iPhone 5 óta az össze iPhone beszédhangszórja az előlapra van rögzítve, így ennek a hibának az orvoslása is úgy kezdődik, mint mondjuk egy kijelző csere. Az iPhone 6-os széria már kinőtte az 5s Touch ID-jának gyermekbetegségét, vagyis hogy a készülék kinyitásakor nagyon kellett figyelni arra, hogy ne szakadjon el az ujjlenyomatolvasó szalagkábele. A problémák elkerülése végett miután kihajtottuk a kijelezőt (90 foknál nem nagyobb szögben) az akkumulátort kell lecsatkoztatni az alaplapról, majd az előlap csatlakozóinak shieldjét, hogy teljesen el tudjuk távolítani az előlapot a készülékből, és a szükséges javításokat elvégezhessük. Ezek után végre elkezdhetjük a lényegi munkát. A közelségérzékelő és az előlapi kamera szalagkábelét, illetve persze a beszédhangszórót egy három csvarral rögzített shield tartja a helyén, amelyet eltávolítva simán ki tudjuk venni a helyéről a meghibásodott hangszórót, hogy a helyére betehessük az újat. A készülék összeszerelése után természtesen ki is próbáljuk, hogy az új hangszóró megfelelően működik és végre megint rendesen lehet-e a készülékkel telefonálni.

A következő két hétben (október 9-ig) kedvezményes áron cseréljük 1 órán belül, 6 hónapos garanciával, a meghibásodott iPhone 6 beszédhangszórókat, a részletekért kattintsatok ide. Mondanám, hogy kérdéseitekkel bátran hívjatok fel bennünket, de rossz beszédhangszóróval ez kicsit nehézkes lenne, így inkább használjátok az itt található egyéb elérhetőségeket.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment