fbpx Skip to content

Hazánkban sajnos kevés lehetőségünk volt eddig, hogy kipróbáljuk egy-egy új gépet. Azonban mostantól ha szükségünk van valamilyen Apple termékre, akkor könnyedén bérelhetünk a Stylebolttól!

img_0035

A héten Londonban fogjuk tesztelni az iPhone 7-et, így többek között két eszközre is szükségem van az utazáshoz. Egyrészt egy laptopra, másrészt egy iPhone-ra. Így mikor pár hete szóltak a Stylebolttól hogy van ilyen lehetőség, rögtön gondoltam, hogy ehhez az utazáshoz ideális lesz.

@Dani kolléga korábban már kipróbálta tőlük a 12″-es MacBookot, mert kíváncsi volt, hogy az új gép elegendő lenne-e a munkájához, én pedig most a londoni utamhoz vittem azt magammal.

@danikorpai

Számomra az elmúlt időben egyre inkább kecsegtetővé vált a 12″-es MacBook, mert úgy éreztem, hogy a 15-ös Retina MacBook Pro meglehetősen nehéz a mindennapi állandó hurcolászáshoz a városon belül. Azonban nem voltam benne biztos, hogy elég lenne-e a hardver a mindennapi feladataimhoz, illetve hogy hozzá tudnék-e szokni egy ilyen kicsi kijelzőhöz. Nyilván ilyen kockázatokkal az ember nem vesz meg egy közel félmilliós gépet azért, hogy utána ha nem tetszik, el kelljen adnia és mindezzel a folyamattal napokat töltsön el (gépek közötti költözés, beállítás, adás-vétel, stb.).

Számomra ezért volt rendkívül kecsegetető, mikor hallottam erről az opcióról, hogy egy hétig ki tudom próbálni a kis MacBookot. Így megbizonyosodtam róla, hogy bár a hardver némi korlátozásokkal ugyan, de alapvetően elég volt, azonban a kijelző számomra rendkívül kicsi és egyhuzamban, körülbelül 2-3 órán át tudtam csak használni, utána viszont sajnos rendkívül kellemetlen volt ilyen kis felületen dolgozni. Tehát egész napos használatra nem ideális a számomra. Nagyon sok kételyem volt még az új billentyűzet és trackpad felől is, amelyek – mint utólag kiderült –, teljesen alaptalanok voltak. Bár a billentyűzetet körülbelül egy napig kellett szoknom, utána sokkal kényelmesebb volt a használata, mint az Apple régi billentyűzetei esetén.

img_0056

@admin

Jelenleg egy 15-ös Retina MacBook Pro-val dolgozom, ami sajnos nem fér el még a repülőn sem kinyitva. Ez alapjában véve nem lenne gond, de én ezen dolgozom és a repülőn bőven van időm cikket írni. A legutóbb, az iPhone 6s rajtnál is egy 12″-es MacBookot használtam utazásnál és olyannyira bevált a kicsi, könnyű gép, hogy idén is ebben gondolkoztam. Ebben lett most segítségemre a Stylebolt, akitől 1 hétre, kedvező áron kaptam egy kicsi Retina MacBookot.

A másik problémám a készülékem garanciális ügyintézése. Jelenleg rettentően merül az iPhone 6s-em, szinte biztosra veszem, hogy valami hardveres problémája van, szeretném elvinni garanciára. Természetesen az Apple nem ad cserekészüléket, így ideális lenne a 6s-em addig leadni, ameddig külföldön vagyok az iPhone 7 miatt. Természetesen az iPhone 7 megvétele után is elvihetném a készüléket garanciális javításra, sajnos azonban addig lejár a garanciám. Így értelemszerűen egy iPhone-ra is szükségem van, akkor pedig már egy akkumulátor időben is jobb iPhone SE-vel szemeztem. A srácoktól így kértem egy SE-t is, amivel nekivághattam az útnak.

Röviden a bérlés sok szempontból is ideális lehet, egyrészt, ha valamit ki szeretnénk próbálni, másrészt, ha csere készülékre van szükségünk, harmadrészt pedig, ha esetleg utazáshoz kellene egy iPad, vagy egy hordozható laptop. A Stylebolt.hu-n megtaláljátok a bérléssel kapcsolatos információkat, érdemes őket felhívni, ha kérdésetek van.

Olvasd el a hozzászólásokat is

4 Comments

  1. Hol lesztek vagy vagytok Londonban? Tudunk esteleg találkozni ?

  2. Ez most komoly? Ti említettétek a cikkben hogy Londonban vagytok és kitörölték? Ez a cikkhez tartozik!!!

  3. Trig, te ilyenkor mit érzel?

  4. Ilyen kau mellett jobb ha még kicsit spórol az ember és vesz egyet…
    De még hitelre megvenni is jobban jöhet ki…


Add a Comment