Íme a Samsung AirPods-a, a Gear IconX (videó)

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már csak egy nap és minden kiderül, holnap este 7 órakor az Apple bemutatja az iPhone 7-et.

Unknown-12

Az iPhone 7 mellett több jel utalt már arra, hogy lesz az Apple-nek egy vezeték-nélküli fülhallgatója is, ami az AirPods nevet viselheti majd. A Samsung ebben megelőzte az Apple-t és már megvásárolható a Samsung Gear IconX – kérdés, melyik lesz a jobb?

Jelenleg természetesen a Samsung, mivel az Apple részéről még nem jelent meg az AirPods, ettől függetlenül érdemes megnézni Dom Esposito videóját, amiben részletesen bemutatja a kiegészítőt.

Ahogy Dom is mondja, egyedül az akkumulátor idővel nem volt megelégedve, ami persze jogos is, bár ezt utólag a hozzászólások között jelezték a felhasználók, hogy egy szoftverfrissítéssel javítható. A másik érdekesség a doboz, ami egyben töltő is. Az Apple AirPods töltője is hasonló lesz, de kizártnak tartom, hogy beépített akkumulátort kapna, így ezt már most irigylem az IconX-től.

Időközben egy újabb kép került elő az iPhone 7-tel kapcsolatban, amin jól látható egy új kiegészítő helye:

18143-16319-case-1-l 18143-16318-case-2-l

Szóval az AirPods egyre többször kerül előtérbe, reméljük, az Apple egy olyan vezeték-nélküli fülhallgatót mutat majd be, amire mindannyian várunk és elismerten bólogatunk majd. 🙂

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Hát ez elég szuper! Meg kell hagyni. Remélem tud működni MONO üzemmódban is, mert én soha nem hallgatok zenét, de headsetnek jó volna.

  2. “Szoftverfrissítéssel javítható.” Aha persze. Tudjuk. 😀

    “Az Apple AirPods töltője is hasonló lesz, de kizártnak tartom, hogy beépített akkumulátort kapna..”
    Miért tartod kizártnak? Az Apple megoldása se fog tovább tartani pár óránál szvsz (<5). Ehhez azért jól esne egy olyan tok, amiben akksi van.

  3. @Jadeye: Egy óra egész nap a karodon van, felesleges tölteni. Hazamész, leveszed, töltöd. Egy fülhallgató átlagosan pár órát van a füledben, utána kiveszed. Tekintve, hogy ezek elég kicsik lesznek, nyilván dukál hozzá egy tok, hogy ne hagyd el. Akkor meg már legyen benne akksi, tudván, hogy ha még egyszer használod már nem biztos hogy kihúzza.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!