fbpx Skip to content

Az Apple és a Sonos már régóta együtt dolgoznak, hogy a felhasználóknak a lehető legkényelmesebb, legjobb zenei szolgáltatást nyújtsák.

Screen Shot 2016-02-19 at 09.32.52

A Sonos termékek hazánkban nem igazán elterjedtek, azonban különföldön, például az USA-ban rengetegen erről hallgatnak zenét. A Sonos maga egy multiroom hangrendszer, ami azt jelenti, hogy akár minden szobába rakhatunk 1-1 kompakt kis hangfalat, és ezzel bárhol elérhetjük zenéinket. Mindemellett pedig a szolgáltatások sokasága, és támogatottsága az, ami a Sonos-t kiemeli a vetélytársak közül.

Még december elején várt elérhetővé az Apple Music a Sonos rendszerre, de egy ideig csak béta állapotban lehetett használni és olykor problémák is voltak vele. Most már azonban teljes egészében használhatjuk, csupán csatlakozni kell az Apple szolgáltatásához a Sonos alkalmazáson keresztül.

IMG_1936 IMG_1937

Az AirPlay mellett a Sonos rendszere azért zseniális, mert csak egyetlen eszközt kell rákötni a routerre, a többi mind vezeték nélkül csatlakozik egymáshoz egy saját hálózaton. Ez azért fontos, mert semmi sem zavarja a zenét, és a háttérben is használhatjuk azt a rengeteg szolgáltatást, amit a Sonos kínál.

IMG_1940 IMG_1942

Az Apple Music szolgáltatás hozzáadása után azonnal hallgathatjuk a kedvenc számainkat. Nem kell letölteni, nem kell beállítani semmit. Akár ébresztőként is hozzáadhatjuk az Apple Music-ot, így zenére is kelhetünk. A Sonos iPhone alkalmazásából bármikor irányíthatjuk a hangfalakat és válthatunk zenét.

Amennyiben érdekel titeket a Sonos, mint rendszer, írjátok meg hozzászólásban, és akkor erről is írunk egy külön cikket. Végül pedig egy rövid videó:

Köszönjük a lejatszo.hu-nak, hogy kipróbálhattuk a Sonos rendszert.

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Érdekel, szívesen olvasnék még róla.

  2. Engem is érdekelne

  3. Érdekelne nagyon. High end is 🙂

  4. Én is szívesen olvasnék róla, annak ellenére, hogy már vagy 3 éve megy a két Play5 és több mint egy éve egy Sub-al kiegészítve. 😉
    Javaslom, hogy akár a Play3-t akár a Play5-öt próbáljátok sztereo párt hozzatok össze, mert a hangzás nagyságrenddel jobb mint csak szimplán.
    De a döbbenet (természetesen a zeneforrástól függően) akkor jön amikor hozzáadjatok a Sub-ot!
    Amugy nekem egyelőre nincs apple music, Spotify van, illetve ha kell akkor az iPhone / iPad van összedugva az egyik Play5-al ( vagy bármivel, tv, hordozhato CD, vagy LP, MP3, Sokol rádió), vagy megy a halózaton keresztül az iMacon tárolt zene.

  5. Itt Németországban is lehet kapni. Szerintem Ausztriában is megtaláljátok. Meg ott van az eBay ami szintén szállít Magyarországra sok esetben. Drágább mint a Bose. Én nekem Bose cuccaim vannak gondoltam rá, hogy váltok Sonosra de nem hinném hogy amennyivel drágább annyival jobb is. Bár ez az Apple music igen csak csalogató, mert a Bose nem tudja. Szerintem ezek nagyon prémium dolgok lehetnek azért drágábbak. Illetve ha jól tudom a Sonos wirelessben nagyon jó még.

  6. A Hun: ha meghallgatnád meglepődnél mit tud. Ami nekem van az is műanyag és nincs hozzá mélyláda. Megőrülnél ha meg hallanád milyen mély hangot nyom az a két pici „műanyag doboz”.

  7. Bizony 😉

  8. @White64GB:
    Amikor egy kisebb szobaban vagyok az egyik Play5-al akkor nagyon jol, szinte hihetetlenül jól adja ki a hangokat. De nagyobb térben már jobb, hogy kettő van belőle. Viszont ha “koncert hangzás” is kell, mármint nem hangerőben, hanem minőségben, akkor jó kombinálni a Sub-al. Szerintem a “pici” dobozkákkal is fantasztikus lehet. (
    Hogy, ne legyen offtopik. Ha van két dobozod, akkor iPhoneról, iPadról el tudod dönteni, hogy eggyütt szóljanak, sztereopárként szóljanak, vagy külön helységben vannak és más müsor menjen rajtuk.
    A vezérlő app nagyon sokat fejlődött és egyre barátságosabb. Ha meg lennék róla győződve, hogy az apple music legalább igy hozza a komolyzenei repertoárt mint a Spotify, illetve az offline módot, akkor váltanék.

  9. @tassz: ja és 11éves Bose quiet confort fejjhalgatóm van amivel nagyon meg vagyok elegedve, csak porlik már szét a műanyag 🙁

  10. @tassz: aliexpressen és eBayen van hozzá minden. Öcsém is szivacsokat rendelt hozzá és most top. Viszont az In-ear fülhallgatókat két évente cseréljük mert a kábele nagyon törik.

  11. Van bármilyen előnye a saját zárt Sonos hálózatnak? Ésszerűbb lenne a meglévőt wifit használnia!? Nyilván egy 11b-s szabványú wifi-n nem menne.


Add a Comment