fbpx Skip to content

Úgy tűnik, 2016 első fele csak pletykákból áll, és ezeket persze az összes külföldi és magyar oldal megírja, ahogy nagyrészt mi is rákényszerülünk. Egyszerűen nincs más hír a teszteken, kiegészítőkön kívül, csak a pletykák.

screenshot-2016-01-24-22-45-51

Más oldalak megpróbálják megmagyarázni azt, hogy ezeket a pletykákat miért ne írjuk meg, vagy éppen miért ne foglalkozzunk velük, de aztán végül mindenki megírja. Szóval ne lepődjetek meg, hogy a következő néhány hét ugyanerről fog szólni hazánkban. Na de mi a helyzet a legfrissebb hírnek számító iPhone 5se-vel?

Ezt a nevet már kiejteni is borzasztó, de Mark Gurman a 9to5mac-től csak erről ír, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján érdemes neki hinni, mert elég komoly forrásai vannak. Szóval a legfrissebb pletyka szerint az új, kisebb, 4 colos készülék az iPhone 5se nevet kapja majd. (A szám utáni két betűs névre jó példa az iPhone 3GS – tehát hiába néz ki furcsán az “5se”, volt már ilyen korábban is.)

iphone_screen_sizes

A jelenlegi hírek szerint a kisebb, 4 colos készülék az iPhone 6s A9-es és M9-es processzorát kaphatja, mivel az iPhone 7 majd az A10-zel érkezhet ősszel. Így a kisebb készülék is ugyanazokat a funkciókat tudhatja, mint a nagyobb testvérei, az iPhone 6s és 6s  Plus. Mindemellett a 8GB-ot természetesen elhagyjuk majd, és 16GB-os verzió lehet majd az alap modell. Lényegében az iPhone 5s-t válthatja fel ez a készülék, ami kinézetben részben hasonlítana az iPhone 6-hoz, például a kerekített kijelző üveg, de megmaradna a méret.

iPhone-5se-leak-001

Ugyancsak a 8 megapixeles hátlapi, és 1.2 megapixeles előlapi kamerát kapná meg, mint az iPhone 6, lenne benne autofókusz a videofelvételeknél (ilyen nem volt az iPhone 6 előtt) és barométer, hogy a magasságot, emeletek számát is érzékelje és tárolja az Egészség alkalmazásban. Apple Pay támogatást is kapna, és ezzel NFC chipet, illetve ugyanazokban a színekben lenne elérhető, mint az iPhone 6s, tehát rozéaranyban is.

Tehát az Apple most tavasszal az iPhone 5s leváltására készülhet, és ahogy láthatjuk, ez akár a fenti készülék is lehet.

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. Én nem tervezek készüléket váltani, de úgy érzem hogy ennek nagy keletje lesz ha lesz ilyen készülék az olyan emberek körében akik nem a/4es füzetet szeretnének telefonként használni 😀

  2. Na erre kivancsi leszek!
    Bar mondjuk az ara is olyan lesz, viszont akkor az 5S ara le fog esni ha folvaltja.
    Meg a legertekesebb lesz, az az iOS 10, iOS X!

  3. Én 5s-ről simán váltok ha fasza lesz.

  4. Akarmi keszba neve. Kell 5s utan a legjobb valtas. Mar nagyon feltem hogy ott kell hagynom az applet az evezo meretu telefonok miatt.

  5. Keszba = lesz a

  6. Ha egy picit butább 6s-t kapok, i5 méretben, akkor én is váltok (i5-ről).

  7. Nehogy már 5S-ről bárki is váltson. A proci tizenpár százalékkal gyorsabb csupán, más használható újdonság meg nincs is. Ez közel sem 6S butított. Ahogy a nevében is lesz, ez egy 5S apró ráncfelvarrásokkal. A legjobb vétel az 5S lesz, ha lenyomja az árát.

  8. Én viszont már nem váltanék kisebb készülékre annyira megszerettem a plus méretét!
    Mikor az asszony 5s-e a kezembe kerül néha, akkor bizony igen meglepődök a parányi méretén és hogy miért tiltakoztam annyira a nagyobb méret ellen!
    Picit fura már nekem a kis méret, nem is értem, hogy miért kell az embereknek a miniatűr telefon. Nekem ez nagyon olyan szagú mint amikor azt mondják a kis mérettel rendelkező pasik, hogy nem a méret számít :)!

  9. Valtozatlan nem hiszem, hogy a 6s procijat kapja meg. Sima 6-os keszulek procija kerul majd bele szerintem ugyan ugy 1giga rammal

  10. Másfél éve vettem az 5S-em, 3 éven belül eszemben sincs lecserélni, szerintem évekig bőven jó még ez is, olyan erős a hardver

  11. @scarabeus: akkor az iOS 10-et majd semmiképpen ne tedd fel rá!


Add a Comment