fbpx Skip to content

Az utóbbi hetekben sorra jelennek meg azok a hírek, hogy az Apple nem tárgyal a kínai beszállítókkal a jack csatlakozókról, és ezek egyre több helyről erősítik meg, hogy bizony az iPhone 7 nem tartalmazza majd ezt a csatlakozót.

hint

Eközben érkeztek olyan pletykák is, hogy az Apple eddigi EarPods fülese vezetékes és vezeték nélküli változatban is elérhető lesz, vezetékesként viszont csak Lightning-csatlakozós változatban. Na de milyen lenne egy vezetnék nélküli?

A külföldi portálok rögtön elnevezték AirPods-nak, mivel a Motorolához hasonló termékre számítanak. Mióta az Apple megvette a Beats-et számos technológia áll rendelkezésére, így még jobb fül- és fejhallgatókat készíthetnek a közeljövőben. Az AirPods-ot egyébként korábban már levédette a cég.

Az új vezeték nélküli fülhallgató tulajdonképpen 2db kis bogyó, amit a két fülünkbe rakunk, és Bluetooth segítségével kommunikálhat majd a telefonunkkal. Saját dokkolóval rendelkezhet, és körülbelül 4 óra telefonálásra, zenehallgatásra lehet elegendő egy egyszeri feltöltés. Természetesen beépített mikrofonnal headsetként is használhatjuk és a Siri-t is képes lesz irányítani.

A pletykák szerint külön lesz megvásárolható az iPhone 7-hez, így nagy valószínűséggel nem lesz olcsó.

Ti mit gondoltok róla?

Olvasd el a hozzászólásokat is

33 Comments

  1. Azert remeljuk kabeles fulest kapunk a telohoz es nem akarjak azt is a penztarcankra eroltetni mert akkor az ngy bunkosag lenne es nagy felhaborodas.

  2. Nem tesznek ilyet. Bár a Macbook árába se fér bele egy usb-c -usb átalakító 🙂

  3. Nagyon sokan csináltak ilyen fuleseket kickstarter-en láttam, aztan felkerult pár review youtube ra belőlük. Egytöl egyig szinkronizációs hibái voltak,mivel a telefon két különboző eszközként ismeri fel őket.(külön is kell párosítani őket). Ha ezt ki tudják kuszobolni akkor ok, ha nem akkor kuka.

  4. Mikor adott ki olyat az Apple ami nem jól működne ?
    Szerintem jo lesz az , nekem a 4 óra nem tetszik és, hogy sziri.., magyarul nem tud, szerintem jobb lenne ha a 2 fülest egy zsinor vagy bármi összefogná és abban lehetne egy akkora akasi ami 8 órát is kibírna…

  5. Ráadásul az Apple nem az aksikrol híres , ami náluk 4 óra az a felhasználonál max 3 , 1/2 lesz…

  6. Nekem kéne ilyen füles de nem zenét hallgatni hanem telefonálni. Ilyen pici legyen az a lényeg. Mint az Oblivionban Jack Harpernek volt.

  7. @AppleFan: ezt könnyű lenne megoldani, a fülesből csak az egyiket kell párosítani a telefonnal, a másik pedig a párosítotthoz csatlakozik egy rövidtávú direkt rádiós kapcsolattal. Készen is vagyunk.

  8. @Kovács Péter: Nekem is ez jutott eszembe, mint triviális dolog, de az meg ugye egy jeltovábbítást okoz, aminek a késését valahogy ki kell kerülni. Ahhoz nem kell audiofilnek lenni, hogy halljam a csúszást az egyik és a másik fülem közt 😀 Ezt még azok is hallanák, akik amúgy a 990 forintos kínai fülest használják.

  9. Nagyon egyszeru, azzal a késéssel kesobb indulna az elso eszkoz …

  10. Valahogyan biztos meg lehetne oldani. Pont egy vagy két hónapja indultam be nagyon ezeken a füleseken, mert engem baromira zavar hogy a kábel akár a nyakam korul(bluetooth-os) hozzáér a ruhámhoz és a fulemben hallom. Ahogy néztem ilyen £150+ ba mentek kickstarter en. Azt ha még hozzácsapják az iPhone 7 àrához akkor pislogunk. 😀

  11. az biztos,hogy ha elhagyják a 3.5-es szabványt,akkor én nem veszek már iphone 7-et.Nem azért vettem minőségi füleseket,hogy ne tudjam használni.A bluetoothos megoldás nem rossz,de szerintem minőségi zenehallgatásra nem jók.Legalább is normális bluetoothos sztereo headszettet én még nem láttam. 🙁

  12. @diario: Kint vagy vagy bent? Esik az eső, vagy esetleg a hó, vagy süt a nap? -10 fok van vagy +40? Fúj a szél vagy szélcsend van? Vagy ezeket a szenzorokat mind beleépítenéd? Ott aztán lesz akksi idő, lehet sírni miatta 😀 Kössék össze a kettőt egy vezetékkel és kész, úgy elhagyni is nehezebb.

  13. “A bluetoothos megoldás nem rossz,de szerintem minőségi zenehallgatásra nem jók.”

    Pláne ugy hogy az iPhone nem is támogatja (még mindig nem!!!) az Aptx szabványt.

  14. Nekem nem jó. Én zenét hallgatok munka közben és az körülbelül 10 óra egy huzamban. Nekem a 4 óra kevés lenne még akkor is ha két szettet vennék. A Lighting és a kábel az nem gáz. Az jöhet.

  15. Ha csak Lighting lesz a telefonon, akkor hogyan töltöm majd miközben a vezetékes fülessel telefonálok?

  16. @mremil:
    Ez nem életszerű, még soha nem kellett töltenem miközben telefonáltam, ez már a megint semmi nem felel meg sztori.
    Nem kell megvenni és nem lesz ilyen problémád, ilyen 1xű.

  17. Hogy ne lenne életszeru, pl munkahelyemre beérek elso dolgom hogy rádugom toltore, benyomom a fulest és kb 1 órát telefonálok mire minden ugyfellel megbeszelem a dolgokat. Es ezt naponta tobbszor meg kell ugye ismetelnem ezert van allandoan tolton hogy azert a delutant meg birja ki. Nekem nem jonnek be a bluetoothos cuccok valahogy, kell az a kábel.

  18. Szerintem lesz vagy 5-7 ezer egy jófajta átalakító, ami nem zavaró!! Ha meg 300 000ft,-T kiad valaki iPhone 7-re akkor nem lesz gond az a párezer forintos átalakító

  19. hebby7:

    az szép lenne ha nem férne be a csomagba egy átalkitó:)

    Egyre jobban ábrándolok ki az iphoneból

  20. @bathorypeti: Nem fog beleférni. Ha át akarják terelni az embereket egy másik technológia felé, nem fognak átalakítókat mellékelni. Aki szivatni akarja magát, vegye meg magának, aztán előbb-utóbb úgyis vesz egy normálisat.
    Nem adtak az iMachez sem külső floppyt, aztán a MacBook Airhez sem külső dvd-t, aa retina MacBook Prohoz külső ethernetet, az iPhone 5-höz lightning-30pin átalakítót, a MacBookhoz usbC-usb-t. Az 5-ből 4 lényegében már eltűnt. Ugyanígy nem fognak adni most sem lightning-jacket, és a jack is megy oda, ahova való: a múzeumba.

  21. De jó! Mi lessz a következő Apple fícsör? Az infra port?

  22. Kocsiban rendszeresen így használom.

  23. applefan: de ezek szerint fogja támogatni az iphone 7

  24. ef-dani: szerintem a 3.5-es jack egy elfogadott szabvány,nem múzeumba való.Ne legyünk már ennyire elfogultak az apple sajátos megoldásaira.Mindenki másnak jó a szabvány,csak az applenak nem?

  25. Mindegyik szabvány elfogadott volt, de eljárt felettük az idő, ahogy a jack felett is. Könyörgöm, körömnyi csatlakozókkal, meg vezeték nélkül BÁRMILYEN adatátvitel megoldható. Erre hangátvitelnél az 1800-as évek vége óta ugyanazzal a fém rúddal bohóckodunk és ragaszkodunk hozzá…

  26. @ef-dani: AZ 1800-as évek óta az a “fémrúd” többet fejlődött, mint gondolnád.Manapság 99,999százalék tisztaságú réz vezetők vannak ezüst és /vagy arany bevonattal – és most figyelj – elérték (már jó pár éve ugyan), hogy a hangkbal szálanként egy monokristály, tehát NULLA oxid a vezetőn belül….van olyan kábel gyár (Pl Qed), aminek saját bányája van a könnyű és nemesfémek kitermelésére…..szóval a NASA bekaphatja, űr technológia. Tehát a Bluetooth még mindíg egy jó nagy kompromisszum mind jelátviteli minőségben,mind teljesítmény felvételben. Én azt gondolom, hogy aki Apple fan a sznob is egy kicsit (Én is az vagyok) különben igénytelen felhasználói felületü droidom lenne meg vindózos gépem. És aki sznob, az ad egy kicsit a zenére (még akkor is ha az Apple termékek DAC nélkül szarul szólnak), drága/menő fülest vesz, stb. (hiszen akinek asztali Mac-je van: 200.000-1.000.000, Iphonja van 180.000-250.000, hordozható Macje van 300.000-800.000 meg Ipadje 160.000-300.000 annak van pénze és nem fog 900FT-os fülhallgatót használni….se EarPodot…)…..És itt jön az a dolog, amit a sok -magát szakértőnek valló- okoska törp nem lát be/át: Nem csak HIgh-End meg Audiophile létezik, ami alatta van az meg a “gagyi”….. az ún. “LifeStyle” csapásirányról sokan hajlamosak megfeledkezni (vagy épp nem is hallottak róla), ezeknek az embereknek ajánlom figyelmébe a Bang&OLufsen-t például, valamint maga az Apple is ilyen brand. Soha nem lesz minőségben olyan,mint egy High-end cég terméke (ugyan akkor árban közelít, de számos más funkciót is ellát,valamint használhatóbb) tehát a “szakértőknek” soha nem fog megfeleni, DE mindenképp felül emelkedik a “kommersz” márkákon mindd minőségben,dizájnban,stb……Ha nem voltam érthető: High-end: Forma-1es autó, a “lifestyle” egy fullos BMW, de tőlem lehet Ferrari is, a többi szar meg “Suzuki a mi autónk”…

    …JUt eszembe egy-két korábbi hozzászólónak: Szerintem azért kell külön-külön párosítani a “fülbedugós” bluetootheadseteket, mert ha csak egyet párosítunk és az játszik át a másikra, akkor az nem stereo!!!

  27. @AppleFan: “Ismerem” nyilván nem hallgattam meg sosem (A legdrágább cucc egyébként egy OPPO +McINTOSH kombó volt kb. 5 milla értékben,amihez volt szerencsém, de ez kb. olyan volt, mint amikor valaki luxuskocsikkal fotózkodik egy autókiállításon) …lehet,h kissé felületes példákat írtam az előző hozzászólásomban, de így is elég hosszúra sikeredett….a Yamaha, ONKYO,HECO,Sony, sőt még a Magnat is gyárt High-End termékeket de nem ez jellemző a márkára…

    …Az Applenek meg jóformán mindene “prémium” /vagy legalább is ez a céljuk….vagy prémium áron árulják, mind1/…nem Audiophile, nem HIgh-end, DE nem kommersz….sznob,minőség “Lifestyle” 🙂

  28. Te mázlista. 😀 Én is szívesen meghallgatnám mit tudnak ezek a fülesek. 😉 (csak ne zúgnának a füleim) 🙁

  29. @geegggeeee: Igazad van, nyilván fejlődött. Végeredményben viszont ugyanott tart, az egyszerű felhasználóknak egy túlméretezett őskövület, amire az ég egy világon semmi szükség. Az emberek döntőtöbbsége a bukszaszájúak brümmögését meg a két ütemből álló tuctucot, amibe időnként belekornyikál valami expornós hallgatja. Jobb eseteben egy jobb bitrátájú mp3 formátumban, rosszabb esetben egy youtube downloaderre leszedett mp3-ban, de nagy különbség még ezek közt sincs – ezeknél a zenéknél. Ehhez aztán marhára nem kell nagy tisztaságú fém meg monokristály, erre tökéletes a kínai füles is ezeöcázé’. Persze a sznobizmus megvan, mert megveszi százezerért a Beats fülest és eljátsza, hogy ő mennyire érzékeny a minőségi zenehallgatásra, ezzel nincs probléma.
    A highend cuccokat idekeverni az iPhone-hoz megint csak értelmetlen. Vannak zenék, ahol rengeteget hozzáadhat egy arany vezeték. Viszont ahhoz azon túl, hogy olyan zenét kell hallgatni, kell hozzá egy olyan hangforrás is. Az iPhone pedig nagyon nem az. Beledughatod a világ legdrágább kábelét, a hangok fele ki se jön belőle.

  30. “Az emberek döntőtöbbsége a bukszaszájúak brümmögését meg a két ütemből álló tuctucot, amibe időnként belekornyikál valami expornós hallgatja.”

    Ez egy hatalmas mondat! 😀 Ember, szétröhögtem a fejem! Király vagy! 😀

  31. Meg a Mindenképpen talán (Definitely maybe) című film egy ilyen eszközzel kezdődik. Ilyen már van amúgy.


Add a Comment