Nonda okos autós töltő és kulcstartó

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az idei év a CES mellett számtalan új kütyüt hozott, ezek közül most a Nonda Zus okos autós töltőt, és a Nonda iHere okos kulcstartót próbáltuk ki.

homepage_zus_1203

A Nonda nevű cég eddig számomra ismeretlen volt, és szerintem nem vagyok egyedül, de a Zus névre keresztelt autós töltőjükkel igazán magasra tették a mércét, ha autós töltőt szeretnék vásárolni.

Zus

A Zus nem egy átlagos autós töltő, hanem beépített akkumulátora mellett GPS és Bluetooth kapcsolatra is képes. A kütyü pontosan akkora, mint egy átlagos autós töltő, de 2db eszközt is tölthetünk egyszerre, mert 4.8A-t ad le. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2db iPadet is maximum sebességgel tölthetünk a kocsiban, ami nem kis teljesítmény: kétszer gyorsabb, mint az átlagos autós töltők esetén.

Screen Shot 2016-01-06 at 18.26.56

Ha már az USB-nél tartunk, a csatlakozóknál egy-egy LED-et is beépített a cég, így bármikor megtaláljuk a helyét, nem kell a sötét kocsiban szenvedni, hogy bedugjuk az eszközünket. A USB-csatlakozók egyébként automatikusan felismerik, hogy milyen eszközt dugtunk rájuk, így a megfelelő áramerősséget kapják, ezzel is ügyelve arra, hogy ne menjenek tönkre a készülékeink akkumulátorai.

Screen Shot 2016-01-06 at 18.32.30

Ahogy már említettem, az eszköz GPS-kapcsolatra is képes, amelynek segítségével a kis autós töltőnk megmondja, hogy hol parkoltunk. Ezt teszteltük is, és meglepődve tapasztaltuk, hogy mennyire pontos. A töltőben lévő beépített akkumulátor akár több napig is bírja, így ha esetleg például egy reptér parkolójában hagytuk a kocsit, akkor is megtaláljuk később.

IMG_1357 IMG_1356

Ugyanitt érdemes megjegyezni, hogy ahogy a rádió jelek, úgy a GPS sem ér el a mélygarázsokig, ezért ott ez a funkció értelemszerűen nem működik, de például egy fedett parkolóban minden probléma nélkül használható. Az alkalmazás arra is figyelmeztethet, hogy ha éppen lejár a parkolásunk.

IMG_1360 IMG_1361

Érdemes megnézni a Nonda hivatalos videóját a Zus működéséről:

Összességében az egyik legjobb autós töltő, amivel találkoztam, pedig azért néhány már megfordult a kezemben az egyszerűtől a minőségi Belkin termékekig. Amennyiben picit is érdekel a készüléked akkumulátora, illetve legalább két Apple terméket szeretnél tölteni, a Zus ideális választás. A beépített GPS és a Bluetooth pedig már csak hab a tortán. Ára 14.980Ft, megvásárolható a Styleboltban.

iHere

Screen Shot 2016-01-06 at 18.44.05

A Nonda másik terméke az iHere, mely nem más, mint egy okos kulcstartó. Az iHere nem nagyobb egy átlagos hüvelykujjnál, ezért tényleg úgymond a kulcstartóra tervezték. Egy darab gomb található rajta, amivel megkereshetjük a telefonunkat vele, illetve fordítva a telefonunk segítségével rálelhetünk a kulcscsomónkra. A beépített Bluetooth segítségével akár 20 méteres távolságból is képes kommunikálni az iHere.

IMG_1368 IMG_1367

Az alkalmazáson belül több lehetőségünk van, természetesen megcsipogtathatjuk az iHere-t, mintha csak a kulcsunkat keresnénk.  A click menüpont alatt szelfit készíthetünk, vagy a hangrögzítést irányíthatjuk, vagy adott esetben ezt is használhatjuk parkoláshoz. Egyetlen feltöltéssel több hétig bírja, így nem nagyon kell foglalkozni vele, csak rajta van a kulcstartónkon és majd az alkalmazás szól, ha már lemerülne. Az Ára 12.890Ft és megvásárolható a Stylebolt-ban.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Vegre valami ami nincs tularazva. Kapsz egy minosegi, nagy teljesitmenyu toltot ami vigyaz az akksidra, bluetooth, gps es "parkolasi-emlekezteto" funcio is van benne. Aki erre azt mondja hogy ennyi penzert draga az vegyen a teszkoban ezeroter’ simat…

  2. @expa: melyik eszköz esetén? a legjobb tudomásom szerint a Zus a megálláskori pozíciót adja át a telefonnak, amikor még épp kiszállsz, tehát ott ez a távolság kérdés nem értelmezhető.

    az iHere esetén pedig: “A beépített Bluetooth segítségével akár 20 méteres távolságból is képes kommunikálni az iHere.”

  3. @Jadeye: @Jadeye:
    “A töltőben lévő beépített akkumulátor akár több napig is bírja, így ha esetleg például egy reptér parkolójában hagytuk a kocsit, akkor is megtaláljuk később.”
    Akkor minek adja át a pozíciót megálláskor, vagy akkor minek bírja az akkumulátor több napig…

  4. @lukizoli76: vedd fel a kapcsolatot a gyártóval, és megválaszolják a kérdést. én csak a weboldalukon leírtak alapján tudok válaszolni, ott meg ez szerepel. http://www.nonda.co/pages/submit-a-request

    attól, hogy van benne akku, meg GPS, meg Bluetooth, internetkapcsolata nem lesz, így a pozícióját nem tudja neked időközben elküldeni, ellenben ahogy közeledsz hozzá, a Bluetooth miatt meg tudja találni a készüléked az eszközt és így a kocsit is.

  5. Tudod, mikor életemben először jártam LA-ban (jó régen volt, itthon még alig voltak bevásárlóközpontok), és a Disneyland parkolóban kisbusz vitt a bejárathoz, hirtelen nem gondoltam arra, hogy megjegyezzem, melyik utca, hány számban parkoltam. Aztán, amikor jöttünk volna el, rádöbbentem, hogy egy Városliget méretű, tele parkolóban azért nem könnyű egy kocsit megtalálni (főleg, hogy bérautó, amelyiket nem is ismered igazán). Szerencsére emlékeztem a környező magas épületek látványára, így háromszögeléssel nagyjából behatároltam a helyet, és 15 perc keresgélés után (mondjuk 15 méteres körzetben minden kocsi megnéztünk) meglett. Na akkor jó lett volna egy ilyen, de akkor még hol volt a GPS ennyire elterjedve? Szigorú katonai titok volt.
    Azóta még néhányszor előfordult, hogy nem néztem meg parkoláskor a kocsi pontos pozícióját, de ez a hazai apró parkolók esetén nem túl nagy gond.
    Viszont egy mai modern lakóparkban, ahol minden utca, minden ház ugyanolyan, és utcanevek sincsenek, bizony előfordulhat, hogy szükség lenne egy ilyenre.
    Mellesleg a Waze is megjegyzi azt a pontot, ahol utoljára kikapcsolták, és újabb bekapcsoláskor jelzi, hogy szerinte hol parkoltunk. Viszont BT kapcsolata nincs a kocsival.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!