fbpx Skip to content

Ahogy az iOS fejlődött úgy kaptunk újabb funkciókat a Fotók alkalmazásba. Az iPhone felhasználók fotóznak a legtöbbet a világon, legalábbis a legutóbbi Flickr statisztika szerint, és ez 2015-ben sem volt másként. Nyilván azzal készítjük a fotóinkat, ami nálunk van és a leggyorsabban használható.

iphone_6plus_camera

Természetesen később kényelmesen módosíthatjuk a már elkészült képeket, de az adott helyzetben a leggyorsabban a telefonunkat tudjuk használni fotózásra. Erre az Apple épített nekünk egy remek Fotók alkalmazást, amiben most már albumokat, és (virtuális) mappákat is létrehozhatunk.

Lépjünk be a Fotók alkalmazásba, majd pedig nézzük meg, hogy hány előre elkészített albummal találkozhatunk. Ilyen például a Képernyőfotók, az Utolsó import, a Nemrég törölt és az Instagram vagy más alkalmazás által létrehozott album. Ezeket alapjában véve nem nagyon használjuk, sőt, szerintem nagyon kevesen hoztak létre saját albumot, azt pedig még kevesebben tudják, hogy ha bal oldalt felül a + gombra hosszan nyomunk, akkor mappát is létrehozhatunk:

IMG_1229

A mappában létrehozhatunk albumokat, de még újabb mappákat is. Ilyenkor mindig eszembe jut, mikor általános iskolában tanították a DOS-t és a “dir” listázási parancsot, hogy ne vesszünk el. Szóval létrehozhatunk mondjuk egy mappát 2015 néven, majd pedig abban létrehozhatunk mondjuk egy újabb mappát Utazás néven. Ebbe pedig albumokat rakhatunk, melyek az utazásainkkal kapcsolatosak, amikbe pedig fotókat. Elvesztél? 🙂

IMG_1234 IMG_1233

A 2015-ös mappán belül létrehoztam egy Utazás mappát, majd pedig abban albumokat.

Így tulajdonképpen egy saját rendszert hozhatunk létre és kategorizálhatjuk az eddigi eseményeinket, fotóinkat. Ez főleg akkor lehet hasznos, ha rengeteg fotót tárolunk a készüléken, vagy pedig családnak, ismerősöknek szeretnénk megmutatni néhányat.

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. Na ez szenzációs!!!nekem 475db fotóm es 14 videóm van (volt) a telefonon mirre betelt a memória 16g bol ugyebár alapban 11.8g (i6) hely felszabadítás érdekében feltöltöttem az iCloud ba,le töröltem a telefont majd fissitette a fotó könyvtárat es vissza töltötte a telefonra tehát csöbör vödör. Ja es persze vettem 1€ ért 1 hónapra 50g tárhelyet az iCloud on,az ég világon semmi értelme nem volt…….ja vagy az icludon tarolt fotóim így tekinthető meg hogy vissza szinkronizalja a telora?igen,nagyon okos csak 5,7g tárhely ugrott ujra.A fejlesztőknek ilyen es hasonló dolgokon kéne törni a fejüket nem azon marhaságon hogy egy fotónak mappanak nevet bírtunk adni.

  2. Azert mert az iCloud-ban elerhetove teszel kepeket vagy videokat, meg nem kell tarolni a telefonodon. Csak az sok mobilnetbe kerul, ha folyton ott tarolod es nezegeted ?
    Szerintem ez a mappas dolog meg olyan, hogy jo tudni rola, egyszer jol johet.

  3. Sziasztok.
    Én az IOSync progit használom a képeim PC-re való lementéséhez.
    Nekem ez vált be 🙂

  4. Nekem sikerult takarítani. Megvettem 1€ -ért a tárhelyet, majd a telefonban: beállítások->fotók és kamera->iphone-tárhely optimalizálása. Ezt kiválasszuk. Alatta írja pontosan mit csinál. Nekem így majdnem 6gb. Felszabadult.

  5. Nekem 34Gb ùgy szabadult fel, h letöröltem minden képet és videot, mos ott figyelnek a gépen…. Nem tudom miért kell ezen paràzni, amig a 32Gb os iPodot hasznàltam kb 2 naponta, vagy hetetnte töröltem a képeket! Sohasem éreztem szükségét, h a készüléken tàroljam… csak a nagyon személyeseket tàroltam, ami max 500-600 mb volt!

  6. "Az iPhone-nak az idők végezetéig 3,5"-nak kell maradnia" – igaza volt ebben (is) Steve-nek. A telefon legyen egykezes, szerintem az i5 is hosszú, 3-4 volt a tökéletes (és az iOS6 design).

  7. Amit rohadtul nem birok, hogy letrehozok egy mappat, atpakolok bele kepeket de azok ott maradnak a gyujtomappaban is tovabbra is. Totalis benasag ez. Legalabb a lehetoseg meglenne ra, hogy szetszedjem a kepeket rendesen.

  8. Mi a bajod az iCloud for Windows-al? Pikk-pakk le/fel tölt mindent.

  9. Szeretném megköszönni a Szifon.com minden Kedves Dolgozójának az egész éves, mindennapos munkáját, egyben kellemes Karácsonyt és Boldog Újévet kívánok. Úgy gondolom, hogy ezt mindannyiunk nevében tehetem, én is ezt olvasom rendszeresen.

  10. Én a Mega app ot ajánlom. Ingyen 50Gb tárhely és autó sync. Ennél egyszerűbb és jobb nincs szerintem a tárolàsra.

    KELLEMES ÜNNEPEKET MINDENKINEK!

  11. @aw123: Írtuk a cikkben, hogy ezek virtuális mappák. Az összes fotó alatt értelemszerűen az összes fotó lesz ott, azért összes fotó a neve, az sem egy mappa, hanem csak egy nézet. A mappák és albumok is egyfajta külön nézet, nem klasszikus értelemben vett mappa, mint egy számítógépen.

  12. @yoker: És ha a MEGA tulajdonosát megint lecsukják és elveszik az összes fotód? 😀

  13. Szeretném megköszönni az egész éves munkátokat, nagyon sok hansznos infót találtam itt, és még fogok is!
    Boldog karajcsont!

  14. @Jadeye: Igen, ez a bajom, erre kene valami megoldas.

  15. Slideshow-t próbáltátok már iOS 9 alatt? Nem lett rossz az sem. (Ha volt már téma, nem szóltam)

  16. Eleve kattintok a mobillal es utana sorozatot lovok, akkor nem tudom megnyitni mobilrol a sorozatot….

  17. Én az OneDrive t használom. Meg vagyok vele elégedve. Nagy tárhely ingyen és PC re feltölt mindent.


Add a Comment