fbpx Skip to content

Korábban írtunk róla, hogy ismét elstartolt a Crumpler márka Magyarországon. Egy ideig sajnos nem volt itthon, azonban az utóbbi hetekben egyre több helyen is kaphatóak a márka termékei.

betty-blue-group

Majdnem 6 éve, mióta Mac-em van, azóta Crumpler táskában hordom, és érdekes módon ez teljesen véletlen. Az első hordozható gépem egy 13 colos 2010-es Core 2 Duo gép volt, amit egyszerűen imádtam. Gyakorlatilag azzal léptem be a Mac-es világba, és  nyilván kellett neki egy hátitáska, mert akkor még nem nagyon voltak oldaltáskák.

Épp az iSTYLE-ban volt garázsvásár és az alábbi termék lett a befutó (The Belly M):

crumpler-the-belly-m

Imádtam, nagyon könnyű volt a táska és mindamellett a laptop rész biztonságosan, a hátamnál volt külön, és nem a többi dolog mellett. Aztán idővel megfordult nálam másik márka is, de azok leginkább egyszerű laptop táskák voltak, míg végül a 15-ös Retina MacBook Pro-ra való váltás miatt vásároltam egy ugyancsak Crumpler oldaltáskát.

532c1c0459956_001_pss-m-001

Akkor már látszott, hogy a márka merre halad. Minél inkább a letisztultabb irányvonalat tartották fontosnak, és persze azt, hogy bizonyos szokásokhoz, “ember típusokhoz” készítsenek táskákat. A legújabb vonal pedig már a fent említett típusokra, kollekciókra bontott típusok, például tárgyaláshoz, bringázáshoz, túrázáshoz, hétköznapokhoz, fotósoknak, irodai dolgozóknak és így tovább.

Az oldaltáska mellé most végül a Betty Blue kollekció egyik lazább, de mégis divatosabb példányát választottam.

005_bebbp-001

A 671 grammjával az egyik legkönnyebb hátizsák. Az iPad Pro-nál például 100 grammal könnyebb és egy 15 colos laptop mellett ezt azért megháláljuk. A Betty Blue denim sötét farmer anyagból és bőrből készült, ami a táska minőségét és felépítését jellemzi. Belül dupla béléssel találkozhatunk, így egy átlagos esőt természetesen átvészel, ahogy az eddigi Crumpler táskák is. A varrások erősek, pontosak, és nekem az elmúlt 6 évben sosem szakadt el egyik táskám sem.

004_bebbp-001

A cipzár rendkívül erős és nagy, így szerintem végig bírja majd azt az életciklust, amit én tervezek neki (2-3 év). Belül tulajdonképpen egy hatalmas térrel találkozhatunk, amiben van egy nagyobb rekesz a MacBooknak (15″), és külön egy cipzáros rekesz a kisebb dolgoknak. A maradék helyre pedig bármit pakolhatunk:

002_bebbp-001

A nagy rekesz mellett a táska elején van még egy kisebb, külön cipzárral rendelkező rész is. Ide töltőt vagy bármi mást rakhatunk, de ezen kívül nincs több opciónk. Ahogy már fent írtam, a márka elindult a letisztult design felé és ez sajnos azzal jár, hogy a sok kicsi rekeszt elhagyták. Ezt azért sajnálom, mert így sokszor ömlesztve vannak a dolgaim abba a 3 rekeszbe, amit kaptam.

008_bebbp-001

Persze, ha sokkal több apró rész lenne, ahova pakolhatok, a táska sem lenne ennyire könnyű és minden bizonnyal máshogy nézne ki, mert a varrások így tartják össze szépen. A Betty Blue tetején egy fogantyú is van, így például nagyobb embertömegben kényelmesen levehetjük és foghatjuk a táskát.

A Crumpler egyébként 30 év garanciát vállal a termékeire, ami tulajdonképpen élettartam-garancia, mivel 30 évig senki sem hordja ugyanazt a táskát. Emellett sajnos a táskák egyáltalán nem olcsóak, sokszor 30-50.000Ft-ba is kerülhet egy-egy típus, de nyilván nem évente cserélgetjük (én a fentit legalább 3 évre vettem).

A Betty Blue és a többi kollekció darabjai megtekinthetők a hivatalos crumpler.hu oldalon, valamint a hazai fogalmazó oldalán, a gadgestrore.hu-n, akitől akár itthonról is megrendelhetitek.

Olvasd el a hozzászólásokat is

1 Comment

  1. Hàt…… Én sohasem adnék egy tàskàért 30 vagy 50e ft-ot… Kb àtszàmítva 5e ért vettem egy puma tàskàt, ami a célnak megfelel… Értem én, h 30év gari, meg minőség meg anyag… Ha csak màsfél évig bírja a tàska amit vettem, akkor is 9 évig cserélgethetem a tàskàkat azért az összegért…


Add a Comment