fbpx Skip to content

Ming-Chi Kuo neve már lassacskán mindenki számára ismerősen cseng, aki járt már nálunk az elmúlt 1 év során. Rendszeres visszatérője a híreknek, és nemzetközi berkekben is elismert szakembernek számít, aki szinte mindig pontosan megjósolja az Apple termékeinek fejlődését.

maxresdefault

Legújabb jóslata szerint 2016 nagy visszatérője lehet a 4″-os iPhone, amely méretben utoljára az 5s képviseltette magát, míg azt megelőzően valamint egyidőben az 5 illetve 5c. Kuo a méretbeli “visszalépést” azzal indokolja, hogy a piackutatások szerint sokan vágynak megfizethetőbb iPhone-ra, ezért a belépő kategóriát célozza majd meg ezzel a húzásával az Apple. Mindezt pedig úgy, hogy a zászlóshajók eladási mutatói ne változzanak.

A készülék természetesen örökli az 5s formavilágát, azonban elképzelhető néhány apróbb módosítás. Egy ilyen változtatás lehet majd a lekerekített sarkok, és a hozzá passzoló “2.5D” lekerekített kijelzőüveg, amely formákat az iPhone 6 debütálásakor ismerhettünk meg. A kamera vélhetően nem fog változni, így marad a jól bevált 8 megapixeles, dupla LED vakus megoldás.

Színek tekintetében Kuo két vagy három variációra számít. Igaz, az Apple az 5s-t három színben dobta piacra, ekkor startolt el ugyebár az arany modell, de belépő szintűvé minősülése óta már csak az ezüst és asztroszürke színben forgalmazzák. Az arany helyett viszont a hölgyek örömére érkezhet akár a “rozéarany” változat is.

Ami viszont már érdekesebb, az a hardver, mert ott bizony jócskán lehet előrelépés. Az új 4″-os iPhone megkapja azt az A9-es CPU-t, ami a 6s-t is hajtja, valamint NFC-vel is felvértezik az Apple Pay használatához. Kuo a memóriáról nem tesz említést, de belépő szint lévén valószínűleg marad az 1GB, illetve úgyszint nincs szó a lehetséges háttértár-kapacitásokról sem.

Az új készülék várhatóan 400 és 500 dollár közötti árral rajtolhat, és valamikor 2016 március-április környékén kerülhet forgalmazásra. Az év végéig bezárólag 20 millió készüléket szállítanak majd világszerte, ami a teljes iPhone értékesítés 8-9 százalékát teheti ki.

Te vásárolnál az új 4″-os iPhone-ból, amennyiben örökli az 5s külsejét és megkapná a 6s hardverét?

Olvasd el a hozzászólásokat is

33 Comments

  1. “Az új készülék várhatóan 400 és 500 dollár közötti árral rajtolhat, és valamikor 2015 március-április környékén kerülhet forgalmazásra.”

    Nem kötekedés, de 2016. nem?

  2. @flamer: Valóban, köszi elírta a kolléga.

  3. Nagyon jó lenne!

  4. Naná, hogy kéne a 4 col. Imádom az 5s-emet.

  5. Természetes ige,addig is türelemmel várok.

  6. Én is odavagyok az 5s-emért. Talán kicsit lehetne kézbe simulóbb, de hasonló méretű.

  7. veszek is ha lesz. de szerintem 500 dollártól drágább lesz. most annyi az 5s

  8. Nem rossz ötlet, de, hogy belépő kategória lesz belőle, az “elsamsungosodása” az Apple-nek! Én szeretném a 4″-t, de az most is van, ha kell, 20ezererért Samsung. Kis méretben felső kategória. Mit nem értenek ezen?

  9. “a méretbeli “visszalépést” azzal indokolja, hogy a piackutatások szerint sokan vágynak megfizethetőbb iPhone-ra,” – Az meg sem fordul a fejében, hogy nem mindenki akar TV-t hordani a zsebében? Maradjon nyugodtan prémium termék, de legyen elérhető értelmes méretben is

  10. Rövid leszek, kell. 🙂

  11. Azonnal vennék.
    Mondjuk ez a “belépő kategória” meg az 500 dollár együtt… ?

  12. Kell. iPhone 5s utan tokeletes lesz.

  13. Simán el tudok képzelni egy olyan dizájnt mint a "6mini" (eBay-es 5s ház, de lekerekített 6os dizájnal)

  14. Én csak pár hete vagyok iPhone csapattag és pont azért vettem 5s-t, mert a 6-osak túl nagyok.

  15. Teljesen jó lenne, azonnal váltanek rá!
    Amúgy most vettem 5S-t és sehol tovabbcsenges! Nem a szoftver a hunyó ez tuti! 😀

  16. @gunar: volt továbbcsengés, de mostanra kijavították én úgy veszem észre. Talán 2 verzióval ezelőtt már jó volt.

  17. Amúgy igen, most bizonytalanodtam el. Tavasszal akartam venni 6S-t. Most meg akkor jön egy ilyen hír….

  18. @M.Sanya: én nagyon nehezen váltam meg az 5s-től és elég sokat gondolkodtam a 6s-en ,de bevallom nem bántam meg és nem érzem hátrányát a picivel nagyobb méretnek.
    Sót a párom örökölte meg az 5s-t és most már furcsa is kézbe fogni és nyomkodni mikor valamit kell rajta nyomkodni beállítás, frissítés : ) furcsán kicsi

  19. Ipohone 6s 4" tökéletes lenne!Míg nem lessz legalább I6s tudással 4" iphone,addig marad az I5s az biztos!!!

  20. Oszi!
    Napi szinten van a kezemben a munkatársam 6-osa és sehogyan sem érzem azt a méretet. Neked és sokaknak jó lett másoknak akik szinten elegen vannak, pedig jobban esik az 5 mérete.

  21. Nem kellene. A Pluszos méret nagyon jó. Azon a vonalon maradok. Szín tök mindegy. 95% tokban hordja.

  22. Nekem nem kell. Kiváncsi vagyok, a sok 4″ fan közül hányan próbálták a nagyobbakat.
    Szerintem nem tudják, hogy mi a jó. Egyszerűen nem tudják elképzelni, mert nem is lehet, ki kell próbálni. Rendesen, napokon keresztül csak azt használva. 1 hét után a 80 százalékuk nem akarna visszatérni a kicsihez szerintem.

  23. Majd nem 1 évig használtam i6-ot,nem lettünk haverok ennyi idő alatt sem.Neki adtam a lányomnak,visszaköltöztem az 5S-embe és láss csodát……visszaállt a világ rendje!Egyszerűen túl nagy volt nekem.Útáltam 2 kezesen használni,kínlódás volt zsebre tenni,…………..csúnya volt!

  24. Nekem a plusz vàlt be, imàdom, h ilyen nagy, és a 2 gb ram… Szerintem az i6s széria lett az eddigi legjobb telefon!

  25. @Lusta: Valószínűleg elég sokan vagyunk akik kipróbálták. Én pl. még a 3,5″-ra is simán visszamennék. Sokkal kényelmesebb volt az i4-et használni, amikor az 5-öm a szervízbe volt, csak ne tette volna az iOS7 használhatatlanná.
    Lehet furcsa, de tömegével vannak olyanok, akik nem a telefonjukon élik a mindennapjaikat és a telefon csak egy mindig nála lévő eszköz, amivel meg lehet csinálni ezt-azt, ha szükséges. Ehhez viszont marhára nem kell a nagyobb kijelző.

  26. Nekem van az 5s mellett egy HTC one mini 2 céges teló is, ez kb a 6-os méret. Ha nem lenne rajta a vastag szilikon tok kiesne a kezemből mikor egy kézzel nyomkodom. Az 5s-t meg tok nélkül használom és minden kézre esik benne.

  27. A 6s hardveres reszet szerintem nem kapja meg max a 6-oset. Akkuban pedig kerdes nem meez e rosszabb. 6plus keszuleket tuti nem vennek soha, az en batar kezenbe a 6s tokeletes, de megertem akik szeretnenek kisebbet. A 4s volt az ami anno olyan huuuha erzest valtott ki belolem

  28. Legyen 4inches iphone azoknak akik ezt a meretet preferljak, de ne legyen mar lebutitva. Aki olcsobb iphonet akar valassza a regebbi modelleket.

  29. Teljesen mindegy kinek melyik méret a kényelmesebb, de, aki a nagyobbat részesíti előnyben, ne akarja meggyőzni róla azt, akinek a kisebb jön be és fordítva sem. Nyilván oka van a választásának.

    Én is a 4″-t bírom jobban, konkrétan csak használom, 90%-ban telefonálok vele. Miért zavarja ez azt, aki virtuális éli az életét és azt könnyebb számára nagyobb kijelzőn?

  30. Naná, a hatos megy és ez jön. Nekem túl nagy és túl kerek a 6.

  31. Ez így van. Otthon iPad van és máris nincsenek kijelző gondok 🙂
    Tetszene a kisebb nekem is.

  32. Ízlések és pofonok…

  33. Klassz lenne egy ilyen széria, mindenképp érdekelne!


Add a Comment