A pletykák szerint nem lesz jack csatlakozó az iPhone 7-en

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdekes új pletykák jelentek meg az iPhone 7-tel kapcsolatban, aminek talán némi alapja is van. Mivel jövőre az iPhone 7 jelenik meg, tehát nem az “s” széria, így bizony új designon is kell gondolkoznia az Apple-nek.

15090-11131-9493-1245-140605-Lightning-Headphone-l-l

Ez persze nem egyszerű, minden második évben megváltoztatni a készüléket azért komoly előfeszítést jelent. Az iPhone 6-nál ugye megkaptuk a nagyobb készülékeket. A 6s felépítésben nem változott, a készülék azonban gyorsabb lett és erősebb házat is kapott a rozéarany szín és a nyomásérzékeny kijelző mellé.

A legújabb pletykák szerint az iPhone 7-ben nem lesz jack csatlakozó. Ez a legtöbb ember számára rögtön kompromisszumokkal jár. Nem hinném, hogy sok iPhone tulajdonos rendelkezne új generációs, Lightning-kábeles fejhallgatóval:

Philips-M2L-iPhone-Trio

Amennyiben az Apple tényleg elhagyja a jack csatlakozót, minden bizonnyal kapunk egy új átalakítót, ami komoly többlet költséget jelent, mert ez 100%, hogy nem lesz a dobozban az iPhone mellett. Aztán kérdéses, hogy ez az átalakító mennyire lesz rugalmas, kényelmes, bár az Apple-t ismerve biztosan sokat dolgoznak rajta.

15090-11132-9499-1260-headphonejack-vs-lightning-l-l

(Balra a jack jobb oldalon pedig a Lightning, jól látszik hogy vékonyabb az utóbbi.)

Végül pedig el is érkeztünk a vezeték nélküli fül- és fejhallgatókhoz. A Beats és ezzel együtt az Apple már egy ideje a vezeték nélküli fejhallgatók felé orientálódott, de ezek jóval drágábbak a megszokottaknál. Mi lesz akkor az EarPods-zal? Az is esetleg Lightning-csatlakozós lesz? A készülék pedig akkor ebben az esetben még vékonyabb lesz majd? Szóval sok kérdés felvetődik, ha az Apple a világ egyik legtöbbet használt csatlakozóját egyszerűen eltünteti a készülékről.

Ti mit gondoltok erről?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. USB is a az egyik legtobbet hasznalt csatlakozo, es eltuntettek a MacBookrol…
    Nekem igazabol az okoz problemat, hogy szerintem nem csak en vagyok ugy, hogy egyszerre toltom a telot es hasznalom a fulest.
    Persze ezen a vonalon elindulva, ha a vezetek nelkuli toltest is fejlesztik, nem lesz ilyen problema.

  2. Ki használ még jack csatlakozót? Csak kényelmetlenség van vele. A PCs headsetem simán jó a telefonhoz is Bluetoothon, egy olcsó autórádio meg szintén tud már lightningon és Bluetoothon is, nem hiszem, hogy baj lenne, ha megszüntetnek egy beázási pontot.

  3. @Jecy: a messze nem olcsó Sennheiser Momentum On-Ear fejesem pl azt használ, és messze jobb a hangja, mint a BT-s szörnyedvényeknek. Persze, sokan vannak, akik a vezetéknélküliségért feláldozzák a hangminőséget, de azértt ne ez legyen már az alap meg az elvárás…
    Egyébként átalakítóval, ha normális lesz, valószínűleg meg lehet szokni a kompromisszumot.

    @Kovács Péter: ha már trollkodás, szerintem nem Jadeye trollkodott. Van rajt USB, ráadásul valóban nem létkérdés (de ha valakinek az, vesz egy fasza átalakítót). Mióta megvettem a rMBP-t, egyszer sem használtam rajt az USB-t.

  4. És azt meg is tudnátok indokolni, hogy a marketing bullshiten kívül milyen gyakorlati haszna lenne annak, hogy eltűnik ez a csati? És ne gyertek azzal, hogy azért kell, hogy vékonyabb lehessen a telefeon, mert gyors Guglizás után a jelenlegi legvékonyabb telefon a maga 4.75 mm “vastagságával” valahogy még mindig elbírja a jack aljzatot
    Ha pedig ez alá a vastagság alá megy a 7-es modell, megeszem a kalapom

    Btw nem akartok átállni a Disqus kommentelő rendszerére az oldalon?

  5. @Jecy: Ja mert hogy egy telefon vízálló-e, az azon múlik, hogy van-e jack csatlakozója…
    És amellett, hogy te más csatlakozást használsz, miért zavarna, ha továbbra is ott lenne a 3.5-es dugalj?

  6. Várjál, nem a vízállóságról beszéltem, beázási pontról. Ha több lyuk van valamin egyértelműen könnyebben ázik el a belseje. Mondjuk én még egyik telefonommal sem jártam így, de az esély kisebb.
    A hangminőségben egy Sennheisert valóban meg sem közelít a kékfog, de arra meg ott a lightning csati, amivel zene hallgatás közben tölteni is lehet a telót, ha tesznek egy külső aksit a fülesbe. Win-win.

  7. @diario @Jecy: Azt ugye tudod, hogy számtalan olyan, iPhone árkategóriához képest fillérekbe kerülő telefon van piacon, ami annak ellenére tökéletesen vízálló akár 1 óra erejéig is, hogy még a hátlapja is levehető? Semmi köze a csatinak hozzá, csak be kell vonni a megfelelő anyaggal
    Semmibe nem kerülne az Apple-nek is meglépnie egy ilyet
    Gondolom eddig csak azért hagyták ki, hogy teszem azt a 7-et legyen mivel eladni, hogy most ezért twice as, meg revolutionary, stb.

  8. Kiakasztó ez az Apple, állandóan különcködnek!:) Ma leejtettem az 5s-t, megnyomódott az oldala, de bármi baja lenne, már nem javíttatnám meg. i6 mérete katasztrófa. Nézegettem a Z5 compactot, igaz közel akkora a kijelzője, mint az i6-nak, de valahogy a készülékház kisebbnek tűnik, jobban kézre áll, 5s után az lesz! Apple nem egy rugalmas cég, a kisebb méretet kedvelőknek már nincsen alternatíva

  9. @CuteP: Ugyanúgy anyázás lenne belőle, hogy miért nem jók a régi fülesek, aztán lecserélné mindenki. Így legalább hódolhatnak kedvenc szenvedélyüknek és eltűntethetnek még egy lyukat a készülékről, ami megtöri a dizájnt 😀

  10. Mindenki jack dugós fülest hasznal aki valamit is torodik a hangzással. Persze lehet jonni az aptx el de még mindig nem ugyanaz. iPhone még mindig nem támogatja. Szerinted a Sennheiser HD 800 as és társai miért kábelesek? 🙂 de ott van a sennheiser orpheus a világ legdragabb fulese a maga 50 ezer dollárjával, és igen kábeles. Bluetooth annak jo aki nem igazan igényes a zenére hanem inkább feláldozza azt a kényelem oltárán. (ez mondjuk egy szép mondat) 🙂 Sztem korai még arrol beszélni hogy lesz e benne vagy sem, de az fix hogy akinek egy tobb százezres fulese van és nem fogja tudni hasznalni a telefonnal az nem fog tapsolni. Ez megint az hogy vegyél mindent meg ujra marketing. Vizállóság? Nem hinném. Magyar találmánnyal bármelyik telefon vizállóvá lehet tenni. Nem kell hozzá tok meg ilyenek.

    http://index.hu/tech/2015/01/17/magyar_gepek_mentik_meg_a_mosdoba_ejtett_mobilt/

  11. Emlékszem, hogy üdvözölte mindenki hogy nem kell minden telefonhoz gyári portos fülhallgató, hanem végre használhatsz amit szeretnél. Szerintem egy 9-10 év visszalépés lenne. Persze, hogy van-e értelme vagy sem nem fogja csökkenteni az eladásokat, szóval ilyen szempontból ezen értelmetlen vitatkozni. Akinek nem tetszik vagy lehajtja a fejét és beáll a sorba, vagy rendszert vált. Nekem iPhone 6-ra váltás után hatalmas csalódás volt mennyire silány minőségű a ház és az üveg (vagy az oleofób réteg, végeredmény szempontjából mindegy) is úgy karcolódik attól hogy a zsebemben van és hogy lapozgatok a hüvelykujjammal mintha a kulcsaimmal simogatnám…

  12. @White64GB: most is USB-n keresztül töltöd. ha arra gondolsz, hogy a készülék alján a csatlakozó változna mondjuk mikro-USB-re, akkor érdemes gondolni arra, hogy ezt már a Lightning-csatlakozó megjelenése előtt is folyton emlegették. valószínűtlen, hogy az Apple ebbe az irányba menne, hiszen akkor nem lenne Lightning sem.

  13. Kétlem, hogy az Apple foglalkozna ilyen aprósággal, hogy a világ többi része mit használ. A flash se érdekelte őket. A kábeleseknek meg ott lesz a lightning csati, ahogy már most is remekül működik, a macen is van lightning, a többi laptop gyártóval tuti nem törődnek, ahogy az androiddal sem, hogy azon meg microusb van. Ha ez a tervük megcsinálják.
    Nekem amúgy semmi bajom nincs a gyári fülessel, 5-10 perc utazgatásra bőven elég az is, vagy a Bluetoothos, még ha valóban nem egy nagy minőség, de pont erre van az otthoni hangrendszer, olyan füles meg úgysem létezik, ami leveri a szomszédboldogító technikát 😉

  14. A macen hol van neked lightning?Nekem egy idei retina macbook pro-m van amin jack van,usb,illetve hdmi a thunderboltok mellett.Személy szerint pofátlanságnak tartom,hogy ennyire tesznek az emberekre mert ők innoválnak.Persze ezt is egy csúnya átalakítóval lehet majd orvosolni külön pénzért mint a 12″-es macbook esetén aminek meg usb c bemenete van csak se hdmi,se usb,se thunderbolt.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!