fbpx Skip to content

A Leitz Complete termékcsalád több tagját már korábban bemutattuk nektek. Ezek az Esselte irodai felszerelésekben hosszú hagyománnyal rendelkező cég elektronikai megoldásai. Ebben a cikkben három terméket fogok bemutatni nektek, amik a készülékeitek töltésében lesz majd nagy segítségetekre.

leitz-tolto - 2

Sajnos az okostelefonok gyengéje az akkumulátor, sosem bírják elég ideig, mindig akkor merülnek le, amikor szükségünk lenne rájuk. Ez egy elég sarkított megfogalmazás, de tényleg igaz, hogy nagyon sok esetben napközben is töltenünk kell őket, akár az irodában, akár külső akkumulátorról. Itt hozzá kell tenni azt, hogy aki folyamatosan valamelyik közösségi oldalt böngészi, az ne is lepődjön meg, ha hamar lemerül a telefonja. A másik probléma nálam az szokott lenni, hogy már annyi kütyüm van otthon, hogy sokszor keresgélnem kell, hogy ennek most hol a kábele, annak hol a töltője vagy épp már nem tudom, mit hova dugjak be konnektorba. Többek közt ezekre a problémákra is megoldást kínál a Leitz Complete termékcsalád.

Leitz Complete USB fali adapter

Az iPhone-omat és az Apple Watch-omat esténként szoktam tölteni az ágy mellett, ahol még a Beddit Sleep Monitor is be van dugva a hármas elosztóba, így már az iPadnek vagy mondjuk egy külső akksinak nincsen hely a konnektorban, kereshetek nekik másik helyet. Az sem mindegy, hogy mit milyen töltővel töltök, hiszen egy iPad az iPhone töltőadapterével sokkal lassabban tölt fel, mint a sajátjával, hiszen különböző az adapterek teljesítménye (5.1V~2.1A az iPad 10W-os adaptere, és 5V~1A az iPhone 5W-os adaptere esetén). Arról már ne is beszéljünk, hogy mi van akkor, ha elutazunk, a készülékeink nagy részét vinnénk magunkkal, és a többiekkel meg kell küzdenünk, hogy legalább egy konnektor a miénk legyen. Továbbá, ha épp olyan országban vagyunk, ahol nem a mi eszközeinkkel kompatibilisek a konnektorok, akkor otromba átalakítót kell vennünk.

leitz-tolto - 1

A Leitz erre a problémára is kínál többféle megoldást, ugyanis három darab fali töltőadapter közül választhattok. Kettő ezek közül 2db USB porttal rendelkezik, míg egy 4db USB-vel. A kisebbik változatból kétféle is van, igaz, csak a teljesítményük eltérő. Az egyik 12W-os (5V~2.4A, de az összteljesítménye miatt két telefon vagy egy tablet töltésére alkalmas), míg a másik 24W-os (5V~4.8A, portonként max. 2.4A, így akár két tablet töltésére képes) teljesítményű. A nagy testvérük pedig 24W-os teljesítményű, portonként max. 2.4A, de az összáramerősség 4.8A, így négy telefon vagy hasonló teljesítményt igénylő eszközök töltésére tökéletes. A hagyományos töltőkhöz képest 25%-kal gyorsabb töltést eredményez. Kötelező kiegészítő nyaralásokhoz, üzleti utakhoz. Mindhárom töltőnek cserélhető a feje, hasonlóan a MacBook és iPad töltőkhöz, csak sajnos nem kompatibilisek egymással, de így is nagyon hasznos útitársunk lehet egy tengerentúli utazás során. A 4 USB-s csomag tartalmaz az európai fejen kívül egy amerikait és egy angolt is.

A töltőket (2 USB 12W, 2 USB 24W, 4 USB 24W) a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

Leitz Complete USB akkumulátorok

Mint már feljebb említettem, az okostelefonoknak nem feltételen a legerősebb tulajdonsága az akkumulátor. Vannak gyártók, akik minél nagyobb akkumulátort pakolnak a telefonjaikba, míg mások inkább az operációs rendszer optimalizálásával próbálják elérni, hogy a készülék a lehető legtovább bírja egy feltöltéssel. Amennyiben rendszeren le szokott merülni a telefonod napközben, és nem szeretnél mindig konnektor vagy USB-port után rohangálni, érdemes beszerezned egy külső akkumulátort, ami nemcsak a hétköznapokban lehet hasznos, hanem nyaralások során is.

leitz-tolto - 3

A Leitz Complete termékcsalád két nagyobb teljesítményű külső akkumulátort is ajánlj a fent említett problémára. 6000 és 12000mAh közül választhatunk, illetve azt kell még eldöntenünk, hogy egy vagy két USB portra van szükségünk. Mindkét akkumulátor esetében a portonkénti maximális áramerősség 2.1A, vagyis iPad töltésére is alkalmasak. A nagyobbik akksinál az összáramerősség 3.1A (5V mellett), így ott egyszerre gond nélkül tölthetünk egy tabletet és egy telefont és azzal se kell foglalkoznunk, hogy melyik port az 1A-es és melyik a 2.1A-es, ahogyan ezt sok más akksinál muszáj megnéznünk.

Mindkét akkumulátoron 4 LED jelzi a töltöttségi szintet, melyet egy gomb megnyomásával tudunk aktiválni. A hagyományos akksikhoz képest 25%-kal gyorsabban képes feltölteni a rákötött készülékeket. A kisebbik egy okostelefont 2,5x, a nagyobbik 5x képes feltölteni, de ez persze függ a telefon akkumulátorának méretétől is. Magát az akksit természetesen a mikro-USB kábellel lehet feltölteni, ami a dobozban meg is található. Méretüket tekintve (70x54x23mm és 130g, illetve 89x80x24mm és 260g) táskában tökéletesen elférnek, de akár kabátzsebben is. Nadrágos cipelésre kicsit nagyok, de erre is mindjárt kiínálok egy megoldást.

A Leitz Complete USB akkumulátorokat (6000, 12000) a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

Leitz Complete bankkártya méretű akkumulátor beépített Lightning-kábellel

Elérkeztünk végre a kedvenc termékemhez a mostani kínálatból. Számos külső akkumulátor megfordult már nálam, de mindegyikkel az volt a problémám, hogy túl nagyok voltak, vagy épp a formájuk se volt megfelelő a mindennapos cipeléshez. A Leitz Complete termékcsalád viszont most előállt egy olyan külső akkumulátorral, ami számomra tökéletes a hétköznapokra.

leitz-tolto - 4

Általában esténként töltöm a telefonom, ami a legtöbb esetben kibírja addig, míg este haza nem érek, de sok esetben közbe szokott jönni egy “villámsörözés” vagy hasonló, be nem tervezett program, ami közben már nem egyszer lemerült az iPhone-om. Mostantól viszont ezzel a bankkártya méretű akksival gond nélkül elmehetek bármilyen váratlan esti programra anélkül, hogy a telefonomat hiányolnom kellene. Méretének köszönhetően zsebben, tárcában is gond nékül elfér, ráadásul pont akkora, hogy befér abba a kis zsebbe, ami sok nadrág jobb zsebe fölött található és amúgy szinte semmire se szoktuk használni. A beépített Lightning-kábelnek hála nem kell kábelt is cipelnünk magunkkal és könnyedén ki- és behajthatjuk a kábelt az akksiba.

leitz-tolto - 5

A mérete egyben előnyt és hátrányt is jelent, hiszen igaz, hogy bárhol elfér, de ne várjuk tőle, hogy többször feltölti a telefonunkat az 1350mAh-ás akkumulátor. Mikro-USB kábellel tudjuk tölteni, bár én nagyon örülnék, ha Lightninggal lehetne, hiszen aki teljes Apple környezetben él, annál ritkán szokott mikro-USB kábel lenni. Lehet, hogy ezt nem engedi a Made for iPhone/iPad/iPod szabvány, aminek amúgy az akkumulátor egyébként teljesen megfelel, viszont így nem kell attól sem tartanunk, hogy egy iOS-frissítés után nem fogja többé tölteni a telefonunkat, mert az azt mondja, nem eredeti tartozék.

A Leitz Complete bankkártya méretű akkumulátort a SzifonStore-ban tudjátok megvásárolni.

Olvasd el a hozzászólásokat is

6 Comments

  1. Ez a beépített Lightning kábel tényleg praktikus, de 1350 mAh majdnem 15 ezer forintért? Borzasztóan túl van árazva. Én a TP-Link 10400 mAh aksiját vettem meg, kabátzsebben, vagy nagyobb nadrág zsebében is bőven elfér, 2 USB portja van, és vígan feltölti a telefont több mint 3x. Ja, és az ára? 7000.

  2. Egyébként azért is rossz ötlet kis méretű akksit venni, mert még abból az 1350 mAh-ból is jó ha 1000 átjön, ami már nem is egy egész töltés.

  3. @JiGSaW113: teljesen igazad van, de ez ugye még vékonyabb. Ha valaki tényleg a pénztárcájában akarja tartani vagy farmer zsebben, akkor ez a jobb megoldás, még ha árában drágább is.

  4. Vannak vékony, hasáb alakú aksik 2-3000 milliamperes változatban amelyek kényelmesen elférnek bármilyen zsebben, 5000-nél többe egyik sem kerül. Azt nem tudom elképzelni, hogy pénztárcából akarná tölteni bárki is a telefonját.

  5. Szép, praktikus. De el kell ismerni, hogy túl drága.


Add a Comment