A kisebb akkumulátor ellenére is tovább bírja az új iPhone 6s és 6s Plus

A tavaly őszi keynote egyik nagy szenzációja volt a nagyobb méretű iPhone-ok bejelentése, illetve hogy az előző évekhez képest nem egy, hanem rögtön két új készüléket is kaptunk. A nagyobb méretből adódóan egyértelmű volt mindenki számára, hogy ez megnövekedett akkumulátor kapacitást és üzemidőt is jelent. Ezt a hírt a vásárlók kitörő örömmel fogadták, hiszen az előző modellek méretéből adódóan nem lehetett már több erőt kifacsarni az akkumulátorokból.

iphone-battery-test

A tavalyi teszteken jól is látszott, hogy az új iPhone-ok közel másfélszer többet bírnak elődeikhez képest, ami nagy ugrásnak számított. Az idei keynote, mint ahogy azt vártuk, nagy változást nem hozott külsőleg, ám belül számos dolog változott. Többek közt megérkezett a 3D Touch és vele a Taptic Engine, ami bizony szűkítette a fennmaradó helyet az akkumulátornak. Mindebből adódóan nem volt meglepő, hogy az iPhone 6s és 6s Plus némileg kisebb akkumulátorral fog érkezni, de vajon ez rövidebb üzemidőt is jelent az Apple előző zászlóshajójához képest?

Általánosságban véve ha valamiből kevesebb van, az nem sok jót jelent, különösen ha akkumulátor kapacitásról beszélünk. Jelen esetben azonban a kevesebb mégis több. Bár az új iPhone-ok akkumulátor kapacitása csökkent az előző modellekéhez képest (iPhone 6: 1810 mAh, iPhone 6s: 1715 mAh, iPhone 6 Plus: 2915 mAh, iPhone 6s Plus: 2715 mAh), az üzemidő ennek ellenére mégis növekedett.

Maga az eredmény nem annyira meglepő, hiszen egy év alatt sokat fejlődik a technika, újabb, energiatakarékosabb chipek kerülnek legyártásra, amelyek kisebb fogyasztásukkal járulnak hozzá a nagyobb üzemidőhöz. Erre jó példa az M9 koprocesszor, ami az új csúcsmodellekben már közvetlenül a főprocesszor mellé lett beépítve, és folyamatos működés mellett sem fogyaszt már olyan mértékben, mint elődjei. Valamint nem szabad megfeledkezni az iOS 9-ben debütált alacsony töltöttségű módról sem, ami szintén hozzájárul a tartósabb üzemidőhöz.

iphone-6s-iphone-6-plus-battery-life

A Phone Arena portál készített egy tesztet is, amiben a konkurens gyártók csúcsmodelljeivel is összevetette az új készülékeket, és még ebben az erős mezőnyben is kiemelkedően teljesítettek. Az azonos méretű készülékek körében első helyen végzett a 6s és a 6s Plus, egyedül a Galaxy S6 Active és az Xperia Z3 Compact tudták maguk mögé utasítani. Ha pedig megnézzük, a tavalyi modellekhez képest jelentősen nőtt a rendelkezésre állás, az iPhone 6 utolsóként végzett a teszt során.

Összeségében tehát elmondható, hogy az új iPhone-ok hozzák a tőlük elvárt rendelkezésre állást, és nem csak az számít, hogy mekkora akkumulátort képes a gyártó belepréselni az adott készülékbe. A hangsúly továbbra is a hatékony energiagazdálkodáson van, amelyből az Apple ismét jelesre vizsgázott.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. hat 1 hetes hasznalat alapjan akkor tud jobb lenni a 6s ha nem nyomogatja sokat az ember a telefont. ha nyomogatja, akkor a kijelzo fogyasztasa a dominans, ezen meg sokat nem lehet facsarni, ja de igen: a minimum fenyerot levettek 5 nitre…

  2. Az alacsony töltöttségű módtól alapesetben nem lesz hosszabb az üzemidő, mivel ezt külön kell bekapcsolni és kompromisszumokkal jár…
    Ha meg 2 készülék is megelőzi az iPhonet akkor nem első.

  3. Egy olyan összehasonlítást is megnéznék, hogy az összehasonlított telójon mennyi ideig lehet játszani az Angry Birds 2-t. 🙂 Iszonyatosan szívja az aksit a játék 🙂

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!