fbpx Skip to content

Az Apple új, androidos segédprogramjával mostantól könnyedén átmásolhatjuk adatainkat Androidról iPhone-ra. Ehhez nem kell más, mint egy minimum 4.0-s Android rendszert futtató telefon.

iphone6-android-move-to-ios-hero-wrap

Az adataink átmásolása viszonylag egyszerű. A Google alkalmazás áruházából kell letölteni a “Move to iOS” alkalmazást. Ehhez a már fent említett 4.0-s vagy újabb rendszerre van szükségünk. Ezután már csak az alábbi lépéseket kell követni.

Először is az iPhone készüléket vissza kell állítani, tehát minden adatot törölni kell róla, mert a konfigurációs alkalmazás, amivel a készüléket beállítjuk, aktiváljuk, az csak ilyenkor indul el. Nyilván ha most kapcsoltuk be először a dobozából frissen kivett készüléket, akkor meg már eleve a konfigurációs alkalmazás fogad minket. Ezután válasszuk ki, hogy Androidról szeretnénk átmásolni az adatainkat, illetve az Android készüléken indítsuk el a Move to iOS alkalmazást.

Move-from-Android Move-to-iOS-Android

Az iPhone-on látni fogunk egy 10 számjegyű kódot, amit be kell írni az Android rendszeren lévő alkalmazásba:

Move-from-Android-code Move-to-iOS-transferring

A következő képernyőn láthatjuk, hogy milyen adatokat szeretnénk átmásolni, fotók, névjegyek, naptár és így tovább, végül pedig a jobb felső képen már másolja is az adatainkat az alkalmazás.

Move-to-iOS-transfer-complete

A másolás végeztével leadhatjuk az androidos készülékünket egy Apple Store-ban. 🙂

Összességében nem nagy ördöngösség, az Apple kényelmesen megoldotta ezt a problémát. Akinek a fentiek alapján mégsem sikerülne, íme egy videó, hátha úgy könnyebb:

Olvasd el a hozzászólásokat is

25 Comments

  1. 1.8 csillag az 5 böl. 😀

  2. @AppleFan: mert a sok vicceskedő direkt lepontozta.

  3. Sziasztok
    iPhone 4s frissítés és reset után nem jelent meg az android lehetőség ,csak iCloud vagy iTunes
    Korlátozva van
    Android mobilra felraktam az alkalmazást ,de így nem jött össze

  4. Jól hangzik ez az egyszerű költözés. De arra is kiváncsi lennék, hogy ez áttölti-e egy adott Androidos app ios-es verziójára az alkalmazás adatait? Gondolok itt játékoknál mentésekre, illetve mindenfajta beállitás, finomhangolás amit egy alkalmazásban el lehet végezni. Nyilvàn ami csak az egyik platformra van az kilőve. De ha a fent említett meglenne akkor lenne igazán hasznos ez a lehetőség.

  5. @hor1zoR: nem tölti át az alkalmazásokat sem azok adatait, ez le is van írva a Play Store-ban. csak a névjegyeket, az üzeneteket, a fotókat és videókat, az internetes könyvjelzőket, email-fiókokat, és naptárakat emeli át.

  6. Ez a szöveg mire volt jó?

    “A másolás végeztével leadhatjuk az androidos készülékünket egy Apple Store-ban. :)”

    Inkább szánalmas, mint vicces!

  7. Visszafelé is működik a dolog?

  8. @Jadeye:
    A BM azt írja hogy tulajdonképp áttölti az appokat is, illetve megkeresi ha van megfelelője:
    “És ez még nem minden! Ha az androidos telefonodon lévő alkalmazásnak van ingyenes párja iOS-en, akkor azt automatikusan letölti az alkalmazás, ha pedig fizetős, akkor elrakja az iTunes kívánságlistádra.”

  9. @Trakken: ezt írja az alkalmazás a folyamat végén, akár tetszik ez neked, akár nem. de ez látszik is a képernyőfotón. felesleges feszülni ezen.

    @taky1974: hiába ír ilyet, mert nem tölti le automatikusan még az ingyenes appokat sem, csak felajánlja őket letöltésre, és az appok adatait ettől függetlenül szintén nem viszi át. @hor1zoR kérdése ugyanis ez volt: “ez áttölti-e egy adott Androidos app ios-es verziójára az alkalmazás adatait?”, erre viszont a válasz nem.

  10. @Jadeye:
    Azért az nem rossz ha összegyűjti azokat amiket androidon használtál. És hogy a játékok mentéseit nem teszi bele, az meg természetes, hiszen teljesen más a struktúra. Az egyik .apk a másik .ipa.
    Naaaaaaa mindegy 😀

  11. @taky1974: oké, de neki ez volt a kérdése, hogy az appok adatait átviszi-e, és nem az, hogy összegyűjti-e a telepített appok listáját, és kikeresi-e az App Store-ban. ergo ebből a szempontból ez most mindegy.

  12. @Jadeye:
    Amúgy meg neked a honvédségnél lenne a helyed! 😀

  13. @Jadeye:
    Volt már olyan hogy csak részben (mondom csak részben) nem volt igazad? :DDDD

  14. @taky1974: az igazi jóság egyébként az lenne, ha a fejlesztők is lehetővé tennék a platformváltást, és a fizetős androidos appok fizetős iOS-es változatait automatikusan megkapná az adott júzer – tehát ugyanazt az appot nem kellene külön-külön megvenni az egyes platformokra. no persze ez még odébb van, még ha van is pár ritka kivétel.

  15. Nekem is meg kellett venni sajna a nagy részét újból (az ingyenest nem 🙂 ). Nem vártam el hogy ingyen adják, mert más a platform, gondolom 2x kell rajta dolgozni. De mondjuk valami kedvezmény lehetne.
    Egyébként a két rendszer között iszonyatosan sok a hasonlóság. Illetve a kiegészítő alkalmazások pl. Mac OS-re hatalmasat fejlődtek. Ilyen az AirDroid. Nagyon jó program annak aki mac-et és androidot használ.

  16. @Trakken: Látszik nem olvasol eleget!
    Vannak helyek a mi kis országunkon kívül is, ott ez lehetőség az Apple részéről, hogy beviszed és válthatsz droidról iphone-ra és ha jól emléxem be is számítják a telót, persze gondolom nem az alja készülékekről beszélnek.

  17. @Jadeye:

    Ezt nem tudtam, hogy írja, de akkor is ciki, akárki is írta:)

  18. @gunar:

    Ilyenekről nem olvasok eleget, így van! Gondolom beszámítják és Androidról másolják, amit feltüntetnek saját találmányként:DDDD

  19. @Trakken: “nem tudtam, hogy írja”
    pedig ott van a képernyőfotó is a cikkben, amin ez világosan látszik – éppen az általad idézett mondat felett.

  20. @gunar: Tudtommal nem számítják be. Leadhatod, mint bármilyen hulladéklerakóban és újrahasznosításra továbbküldik. Csak ződek. 🙂

    ps.: Nem az androidot hulladékoztam le, csak nincs rá más szó.

  21. @Jadeye:

    Nem nézegetem a fotókat:) Kinőttem már a képeskönyvekből!

  22. @Trakken: minden elismerésem.

  23. “This program offers customers up to $175 in credit for a new iPhone. ”

    Aki beviszi nekik az egy hülye…(2× ennyiért eladod máshol), meg ti is mert ilyen baromságokon kardoztok.

    Nem mindegy,hogy egy hülye okoskodik,vagy egy okos hülyéskedik.

  24. Sajnos Iphone 4s Ios9 nem dobta fel a lehetőséget. Még a videót is megnéztük egy párszor. Semmi eredmény.
    Vártuk a felbukkanó ablakot de semmi. se kód se semmi.
    Androidon el volt indítva az alkalmazás, 4xx felett sw van rajta.
    Feladtuk többszöri próbálkozás után.
    üdv


Add a Comment