fbpx Skip to content

Az App Annie egy friss statisztikája szerint tízből négy alkalmazásért a Facebook felel minden idők 10 legnépszerűbb iOS alkalmazásai közül, az Apple és Google-t megelőzve. Az App Annie egy piaci kutatásokat végző vállalat, akik alkalmazás boltok (mint az App Store) illetve alkalmazások használatának statisztikázására szakosodtak. A legfrissebb felmérésükben bevétel és összletöltésszám alapján rendezték sorba két kategóriában: játékok, valamint minden más.

14117-9356-150902-App_Annie-l

Alkalmazások között egyértelműen a Facebook volt a domináns, a top 10-es listában négy alkalmazásuk is helyett kapott: elsőként a Facebook, majd ezt követi a Messenger, mint önálló app, negyedik helyen az Instagram, a hatodik pozícióban pedig a WhatsApp Messenger végzett. A listában képviselteti magát többek között az Apple, Google, Microsoft de még a Twitter is egy-egy alkalmazással.

A bevételek alapján összeállított statisztika azonban már másként fest, az előző lista esetében az alkalmazások ingyenesek, illetve nem rendelkeznek In-App Purchase tartalmakkal. Ennek függvényében az első helyen a Pandora végzett, őt a Line üzenetküldő alkalmazás követi, a dobogó legalsó fokára pedig a Zoosk társkereső alkalmazás léphetett fel. Szerepel még a top 5-ben az Apple Pages szövegszerkesztője, valamint a Spotify is. A Pages pedig az egyetlen alkalmazás volt a listában, ami a bevételt tisztán az alkalmazás megvásárlásával generálta, és nem előfizetésekből vagy alkalmazáson belüli vásárlásokból.

14117-9357-150902-App_Annie-2-l

Játékok között letöltések szempontjából az abszolút első helyezett a Candy Crush Saga lett, a második pozíciót a Fruit Ninja foglalja el, a top 3-at pedig az Angry Birds dühös madarai zárják. Tízből kilenc alkalmazás tartozik a listából az úgynevezett casual game kategóriába, ezek közül pedig hét támaszkodik az Apple swipe, vagyis “húzogatós” gesztus vezérlésére.

Bevételek alapján játékok között a Clash of Clans végzett az első helyen, második a Candy Crush Saga, harmadikként pedig a Puzzle & Dragons, magyar App Store-ban nem elérhető alkalmazás végzett.

14117-9358-150902-App_Annie-3-l

Ami még kiderült a statisztikákból, hogy ezek olyan alkalmazások, melyek nem csak letöltés illetve bevétel szempontjából relevánsak, hanem a legtöbb aktív felhasználóval illetve előfizetővel is rendelkeznek. Az alkalmazások nagy része pedig azért is érdekes, mert többségük (például Angry Birds és a Fruit Ninja) szinte már az első iPhone megjelenése óta jelen van a piacon, és mind a mai napig megőrizték népszerűségüket.

Az adatokat az App Annie 2010-2015 júliusa között gyűjtötte össze.

Ti melyik alkalmazásokat használjátok ezek közül a leggyakrabban?

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. Facebook

  2. Facebook, Messenger, Skype. Youtubeot kizárólag Safarin, mert úgy nincs agyontömve reklámmal. A többit sosem használtam még.

  3. A face és társai esetében nem “csak” az jelenti a többlet letöltést mert minden héten “frissítik” és “javítják” az alkalmazást? Vagy ezek nem számítanak, csak az, hogy hány AppleID-val voltak letöltve?


Add a Comment