fbpx Skip to content

Martin Hajek ismét készített pár koncepció képet a “jövőbeli” iPhone 6c-ről. A “c” széria ugyan műanyag hátlappal debütált két évvel ezelőtt, azonban most szerintünk nem a kinézet a fontos, hanem a méret.

241985

Az alábbi koncepció képekből látni lehet, hogy milyen lenne egy iPhone 6c, ami kinézetre megegyezne az iPhone 6s-sel, azonban méretre egy iPhone 5-5s-sel lenne egyenlő.

Mióta iPhone 6 Plus-t használok, az 5-ös széria egyenesen kicsi lett a kezemben, azonban idén iPhone 6s-en gondolkozom és nem a nagyobb készüléken, holott ugye az iPhone 6s Plus valószínűleg ismét jobb kamerát kap, mint a sima iPhone 6s, és a Plus-ban a méretéből adódóan nagyobb az akkumulátor is. Ez a két dolog továbbra is előnyt élvez, azonban a nagyobb kijelzőre egyáltalán nincs többé szükségem, viszont erről bővebben majd később szeretnék írni.

241991

Sok embernek persze jelenleg is iPhone 5, 5s készüléke van, így szerintem logikusan ők nem iPhone 6s-re, hanem mondjuk iPhone 6c-re váltanának. Nyilván megszokták már a méretet, így igazából nagyrészt csak a gyorsabb működés érdekében cserélnék a telefont.

241994

Kíváncsi vagyok, ha hivatalosan is lenne ilyen opció, akkor ti, Szifon.com olvasók melyik készülékre váltanátok? Szavazzatok!

[poll id=”189″]

[poll id=”190″]

Töltsd le a keynote meghívója alapján készített háttérképeket és Passbook-kártyát, illetve iratkozz fel a Szifon.com naptárára, vagy csatlakozz a Facebook eseményünkhöz, hogy ne maradj le a szerdai eseményről!

Olvasd el a hozzászólásokat is

36 Comments

  1. Kisebbet biztos nem vennek.. majdnem egy eve van i6-om, megszoktam hogy ekkora. 🙂

  2. En i5 rol valtok i6s re. Es lesz meg par dbom akinek kell!!:)

  3. Az i5 mérete nekem teljesen ok én biztosan csak akkor váltok 6-ra, ha lesz a kisebb az akár 6C, bár a forma maradhat olyan mint az i5/5S azt jobb fogni, biztosabban áll a kézben sztem

  4. Nekem i6 van jelenleg. Ha lesz i6c tuti váltok rá.

  5. Nekem 6 plusz van es 6 s pluszra valtok:)))

  6. Hat igen
    Az iPhone 6-nak olyan hatlapja van mint az iPod touch 5/6-nal hogy ha ,szaraz’ a kezed akkor konnyen kicsuszik illetve konnyen serul!
    Hat nekem nem igazan jon be a nagyobb meret
    En inkabb maradok a 4 vagy 3,5 colos kijelzonel!

  7. I6-ról 6C-re váltani nincs értelme. Ugyan az a hardver mint 6 esetén.

  8. Én akár a 6 coll méretet is elviselném a 6s plusnak, pedig elfogult voltam az 5-ös méretével, de úgy adódott, hogy vettem egy 6plus 64 gb-os telcsit és abszolult nem bántam meg, sőtt nem értettem magam miért tiltakoztam az ekkora méretű telefonok ellen. Most ott tartok, hogy mégegyszer nem kellene kisebb méretű telcsi, egyszerűen imádom és mindent kényelmesen megcsinálok vele!

  9. Igen!

  10. Ha ugyanakkora lesz, mint az 5s akkor a tudása alapján meggondolom. A C-széria alaposan le volt butítva legutóbb, 4s-ről nem biztos hogy megérte váltani, ez kinek hogy…
    Ha sokkal többet tud majd az 5s-nél de semmivel sem nagyobb, akkor váltok.

  11. Egy 6s lenne jó, de 5s méretben, a 6s tudással. Ennyi.

  12. +1 a 6s tudás 5-ös méretben. 2 hónapig használtam 6-ot és utána váltottam vissza 5s-re. Nem volt kényelmes használni és hordani sem. A formája viszont jobb a 6-nak.

  13. 4S –> 6S+

  14. Nekem 5S és dehogy vennék egy ekkora méretű 6c -t.., 6S kellene.

  15. tuti nem lesz 6c… amig az 5s hasznalhato addig nincs ertelme. Magyarosi csaba mondta hogy volt mar egymas mellett arult telefonok kozott sokkal nagyobb telhesitmenydifi mint most az 5s es a 6s kozott (ha tenyleg 25%al fog novekedni a 6-hoz kepest), es a most megjelent ipod touch aminek 6-os procija van picit visszaveve, annak 5s teljesitmenye. ha ezeket vegiggondoljuk szerintem nem sok ertelme van az 5s melle kitenni. de holnap kuderul :).

  16. @Klarybaba: Hát igen kisebbre nehezebben váltanak már az emberek 🙂

    @Before: ott lesz különbség bőven 😀

  17. Nekem egy iPod touch hatodik generáció van de nekem számított a méret és a processzor ezért nem akartam iPhone hatot venni
    Meg ez így nem is volt olyan drága általában már nem sokat szoktam telefonálni

  18. Ha lesz akkor 6 C -re váltanék. Nekem a kis méret bőven elég mivel használok egy ipadet is.

  19. I5 ről i5sre váltok és csak abban az esetben váltok i6c-re ha tényleg kisebb lesz az i6 nál, emlékszünk h i5 megjelenésénél azt mondták h ennél nagyobb telefont nem csinálunk mert ez az a méret amely kényelmessen elfél az ember kezében, zsebében stb. A legnagyobb csalódás a power button oldalra áthelyezésével ingadta meg a hitemet az "alma" még a mérettel talán megtudok békélni de ez a gomb csere "vérlázító" számomra, flashback mint amikor anyámtól kérdeztem h hol tudom lezárni a samu galaktik mini-ét szóval ha az i6c olyan méretü lesz mint az i5 vagy az i6-nál kisebb akkor instaget ✋

  20. Nekem 6 van.de tuti cserelnem kisebbre.van pad ha olyanra kell.es szeretem zsebben hordani.

  21. Nekem i6 van! De váltanek i6 s-re !nem kene kissebb megszoktam 4.7"

  22. Legyen 4″-os és tudja az ApplePayt. Akkor veszek, a hardver tök mindegy. Ellenkező esetben marad az 5.

  23. Csak akkor vennék, ha tudásban pontosan olyan lenne, mint a 6S, de ez ki van zárva. Tavalyi modellt nem vennék kisebb méretben.

  24. 5C csak azért volt, mert így behozhatták a lightning kábelt a korábbi szériába is.

  25. @Jecy: az iPhone 5 – egy évvel az 5s és az 5c megjelenése előtt – már Lightning-csatlakozós volt.

  26. Nekem az i5/s picit kicsi, az i6 meg már nagy. Pedig rendes méretű kezem van, de szeretem a telefont egy kézzel matatni.
    Az utolsó jó méretű (mondom méretű) telefonom a Samu Galaxy S II volt. Most i5s van, ez méretben kompromisszum részemről.
    Ha jönne egy i6c, de azzal a tudàssal, mint az S, inkább azt vàlasztanàm.
    Az igazi kiràlysàg viszont egy 4,3"-os iPhone lenne, mondjuk i6s- néven 😉

  27. nekem 5s van. es marad is. nincs ertelme valtanom. gyors, mindent tud amit kell. van support, gyonyoru a telefon stb. egyelore meg marad. talan 7-re valtok.

  28. Jadeye: Tényleg? Akkor már rosszul emlékszem ennyi idő után 🙂

  29. 6c csak akkor ha a 6s “bele” lesz benne 🙂 de valójában 4s méretű 6s-re vágyok, súlyban is .. 🙂

  30. Nekem I6 van, de lehet kipróbálnám a méretét is. De majd csak 7 veszek legelőször.

  31. Ez vicc hogy a plusz jelet se lehet kiírni.

  32. @admin: hja, tartok is tőle rendesen… 🙂

  33. @Joke21: milyen plusz jelet? hová?

  34. Kell a kisebb készülék is, de nem B2C hanem B2B, azaz nagyvállalati szegmensben. Nemrég léptem be egy multihoz és iPhone 5C-t kaptam céges készülékként. Előző munkahelyemen iPhone 6-om volt, amit nagyon szerettem, de nem volt most szempont h a készülék fancy legyen. Sokkal jobban örülök annak, hogy kicsi, nem kell rá tok, mert bírja a strapát és sok tárhely sem kell, mert ez tényleg egy company only készülék. Az 5C designja nekem jobban tetszik, mint az 5 vagy 5S-é. Ami hiányzik az az ujjlenyomat olvasó. Privát készüléknek ezért most egy 5S-t használok, de ha veszek majd új készüléket akkor az egy 6S plus lesz. Szerintem privát szegmensben kell a minél nagyobb kijelző méret. Céges területen, jobb ha kicsi és portábilis, meg kevésbé sérülékeny.

  35. Az 5 és a 6 közötti méretet kellene meglőni azzal nagyon sokakat lehetne új telefonra csábítani. Egy 6s tudással a jővő évben. Akkor èn is váltanék. A 6 nekem kicsit nagy az 5 meg hát… Jó jó de…


Add a Comment