fbpx Skip to content

Manapság a zene a mindennapjaink részévé vált, és ezt jól tudja az Apple is. Zenét hallgatunk otthon, az irodában, utazás közben, ha szomorúak vagyunk, vagy éppen vidámak.

Screen Shot 2015-08-17 at 10.28.29

A világ összes zenéje egy “tapintásra” van tőlünk. Az elmúlt években pedig az lett a tendencia, hogy műfajok, előadók alapján a saját ízlésvilágunknak megfelelően zenei listákat hozzunk létre, amibe számos zeneszerző dalát rakhatjuk bele. Most már nem elég az, ha egy előadó albumja megvan, minél többet, változatosabbat akarunk hallgatni. Ezt egyébként a Spotify időben felfedezte, amikor az Apple Music még sehol sem volt. Azonban ez évekkel ezelőtt még furcsa volt, hogy nem albumokat hallgattunk, hanem zenelistákat.

A nyár elején elérhetővé vált az Apple Music, mely hasonlóan épít a zenelistákra, mint a Spotify, azonban ők sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az előadókkal való kommunikációkra. Ez a Connect fül az Apple Music-ban. Az alábbi reklámok is erről szólnak, hogy az Apple megpróbálja még közelebb hozni a rajongókat a dalszerzőkhöz, illetve még több előadót hallgathatunk 1-1 adott műfajon belül:

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment