fbpx Skip to content

Pár hete már pletykáltak azzal kapcsolatban, hogy az Apple frissíteni fogja az iPod termékcsaládját, új készülékek és új színek érkezhetnek. Ezt ma meg is tette a cég, az új iPod touch mellé új iPod nano és iPod shuffle is érkezett.

screen-shot-2015-07-01-at-10-02-53-am

Lényegében az iPod touch frissült komolyabban. A készülék új kamerát kapott, ami a jelenlegi iPhone-ban és iPad Air 2-ben is megtalálható, ez 5 helyett 8 megapixeles lett. Új, 64-bites A8 processzor is került bele, ami támogatja a Metal frameworköt is, ez egyébként fontos, mivel a játékok sokkal gyorsabban futnak majd rajta. A mozgást kezelő M8 koprocesszor is elérhetővé vált a touch-ban, így most már a mozgásunkat is mérhetjük vele.

Az iPod touch mellett a többi modell csak további színeket kapott. Elérhetővé vált a fent látható sötét kék szín, az arany és a rózsaszín. Az árak nem változtak, így az új modellek továbbra is a megszokott összegekért vásárolhatóak meg.

iPod-frissites

Sajnos az iPoddal egyre kevesebbet foglalkozik az Apple, főleg a nano és a shuffle került érdekes helyzetbe az Apple Music miatt, mivel az ezeket nem támogatja. Egyelőre azzal kapcsolatban nincs információnk, hogy számítógépen lévő offline tartalmakat rá lehet-e másolni ezekre a készülékekre. Az iPod touch természetesen megkapta az iOS 8.4-et, így azon elérhető az új zenei szolgáltatás.

Régebben az Apple zászlóshajója volt az iPod termékcsalád, emlékezzünk erre 1-1 videóval:

Olvasd el a hozzászólásokat is

11 Comments

  1. +megjelent végre 128GB-os verzio is, ami szerintem emlitesre melto informacio!

  2. Lehet ezért a kérdésért sokan megköveznek, de:
    Van ennek még értelme? Ki a célközönség?

  3. @igerywhite: ott van a cikkben a kép, amin ez látszik.

  4. Én még mai napig használok iPod-ot is az iPhone mellett 🙂

  5. @Jadeye:
    az uj szinek is ott vannak 🙂

  6. @igerywhite: te észben tartottad, hogy eddig milyen színek voltak? mert nekem aztán eszembe nem jutott, és fel sem tűnt volna, ha nincs külön leírva – míg a 128GB azonnal szembetűnő újdonság a képről is. számomra a színek nem.

  7. Hali!

    Annyi kérdésem lenne, hogy ez akkor az iPhone 6 hardverét kapta? 1 gb memória?
    Mert én tervezek venni ilyet, ahogy iStyle-ban elérhető lesz, utána hamaarosan.
    Ujjlenyomatolvasó van benne?
    Mi nincs benne ami az iPhone6-ban benne van hw-osan? A nem lehet vele telefonálni című poént mellőzük!
    Kb. hányas iOS-ig lesz támogatott? Ameddig az i6 támogatott marad addig ez is?
    Csomagolsáában milyen EarPods füles van? Mikrofonos?
    Köszi!

  8. Tetszenek ezek a színek, és az is, hogy az Apple valamelyest felzárkóztatta az iPod Touch-ot az iPhone-hoz. A nagyobb tárhely és a jobb processzor hasznos újítások, én személy szerint a “régi” iPod Touch 5G-met használom, immáron két éve, és biztosra veszem, hogy kedvet fognak adni sokaknak ezen új típus beszerzésére. Amint lehet, felkeresem én is.

  9. csak nekem jutott eszembe, hogy mekkora kiraly lenne egy olyan iphone 7 mint ez az uj ipod touch?? meret design klappolna.


Add a Comment