fbpx Skip to content

A WikiLeaks kiszivárogtatott több dokumentumot a Sony-tól, amiben érdekes részleteket találtak az Apple-lel kapcsolatban.

appletv

A PDF-ben olvasható, hogy még 2013 szeptemberében az Apple tárgyalni kezdett a Sony-val, hogy 4K felbontású videókat szolgáltasson az Apple felé a Sony. Ez egyébként egybe vág azzal is, hogy dokumentumokban feltűnik egy új eszköz, amit végül az Apple nem mutatott be a WWDC-n.

Én egyébként egyáltalán nem lepődök már meg a 4K felbontáson. Ha az Apple tényleg előre tervez, akkor a 4K felbontás alapfelszereltsége kell, hogy legyen az új Apple TV-nek. Manapság a belépőszintű 4K tévék körülbelül 150.000Ft-tól kezdődnek, használtan már 120-130.000Ft-ért is lehet kapni őket. Szép lassan eljön a 4K felbontás, főleg ha azt vesszük, hogy nem egy évre vásárolunk tévét, hanem legalább 3-5-re.

Apple Watch

Szép lassan frissülnek az App Store-ban lévő Apple Watch screenshotok. Végre az Apple is belátta, hogy fent lévő képek rettentően rondák, így most már az órához hasonlóan lekerekítve láthatjuk őket:

Screen Shot 2015-06-19 at 10.49.23

(Bal oldalt az új, jobb oldalt pedig a régi képernyőképek.)

Ha már Apple Watch, akkor divat. Nem is gondoltam volna, hogy akár zsebóraként is használható az Apple Watch, noha ennek sok értelme nincsen, de legalább divatos:

Screen Shot 2015-06-19 at 10.50.58

Screen Shot 2015-06-19 at 10.50.37

Ha tovább olvasunk az Apple órája táján, akkor belefuthattunk abba, hogy a 38 milliméteres sport szíj eladási ára 49 dollár, azonban a hírek szerint az Apple csupán 2,05 dollárért gyártja. Természetesen mindenki kiakadt, hogy az Apple mekkora szemét, de ebben nyilván nincs benne a fejlesztés költsége, a tesztelés, a csomagolás, és számos dolog. Ettől függetlenül nem hiszem azt, hogy az Apple-nek nem lenne hatalmas nyeresége egy-egy szíjon (is), mert tényleg drágák. Szerintem mindegyiket kellő körültekintéssel és hosszas fejlesztéssel készítette a cég, ami látszik is például egy Leather Loop-on, vagy adott esetben egy Milanase Loop-on.

Időközben már számos utángyártott, illetve Apple Watch-hoz készített szíj kapható az eBay-en, hamarosan mi is kipróbálunk nektek párat.

Taylor Swift

Screen Shot 2015-06-19 at 11.04.21

Mint korábban írtuk, számos album nem lesz elérhető az Apple Music-ban (sem). Ilyen például a 2014-ben legtöbbet vásárolt Taylor Swift album az “1989”. Nem sikerült megegyezni Taylor kiadójával, így szinte biztos, hogy ez az album nem lesz elérhető streamelhető változatban az Apple Music keretein belül. Emlékszem, mekkora felhajtás volt, mikor a Spotify-nál levették ezt az albumot és az iTunes-ban továbbra is elérhető maradt, most is ugyanez a helyzet, csak éppen az Apple saját udvarán.

Ide tartozik az is, hogy az Apple 3 hónapig ingyen adja majd az Apple Music-ot, amivel mi felhasználók jól járunk, de a kiadók, illetve a zenészek nem. Az Apple olyan szerződést kötött, hogy ebben a 3 hónapban a zenészek sem kapnak pénzt, így tulajdonképpen mikor június 30-án elstartol az Apple Music, nem veszik majd a zenéiket az iTunes-ban és nem is kapnak pénzt azért, hogy ingyen hallgatják őket az Apple Music-ban.

Olvasd el a hozzászólásokat is

2 Comments

  1. Az Apple a zeneszolgáltatásával olyan zenéket is elérhetővé akar tenni, amik jelenleg más streamereknél nem elérhetőek? Gondolok itt egy Beatlesre, AC/DC-re, stb.
    Mert ugye azt lehetett olvasni, hogy a jelenlegi iTunes Store kínálata lenne a cél

  2. @Wolfcore: ők nyilván az üzleti modellt nem értékelik és úgy gondolják (jogosan) hogy van akkora nevük és rajongótáboruk, hogy aki tényleg hallgatni akaarja őket, az megveszi a lemezt.


Add a Comment