Minden, amit a HomeKitről tudni érdemes

Bizonyára sokak fülében ismerősen cseng a HomeKit kifejezés, sokat emlegettük az elmúlt hetekben, az alapötlet pedig már a tavalyi WWDC-n bemutatásra került. A HomeKit nem más, mint az Apple új, otthon automatizálásra szakosodott keretrendszere, melynek köszönhetően egy biztonságos, letisztult és egységesített kezelőfelületről érhetjük el és vezérelhetjük háztartásunk minden okoseszközét.

wwdc_2014_homekit_bullets

Mivel a keretrendszert támogató eszközök száma rohamosan növekedni kezdett az elmúlt időszakban, egy részük pedig már kapható is, ezért készült egy összefoglaló cikk a témával kapcsolatban, hogy mindenki tisztán lásson a témát illetően.

Mi az a HomeKit, és miért így nevezték el?

A HomeKit az Apple új, okosotthon építésére felhasználható keretrendszere. Az okoseszközök fejlesztői a megfelelő kritériumok teljesítése esetén használhatják a keretrendszert, melynek előnye, hogy a háztartásban lévő eszközök “tudnak egymásról”, és ennek megfelelően képesek a saját feladatukat ellátni a rendszerben. Az elnevezés pedig nem űrtudomány, az Apple a már megszokott, SDK-nál alkalmazott konvencióját követi, és a keretrendszer kulcsszava után odabiggyeszt egy “Kit” szócskát, ezzel egy eszköztárt reprezentálva.

Hogyan működik a HomeKit?

Nos, felhasználói szempontból pofonegyszerűen. Nincs másra szükségünk, mint a megfelelő okoskütyüre a háztartásban, ami lehet például egy villanykörte, termosztát, függöny- vagy redőnymozgató automatizmus; valamint egy iOS eszközre, amivel vezérelhetjük az adott okoskiegészítőt. Az eredmény pedig egy hatékony és biztonságos rendszer, amelynek egyetlen központi eleme az a dedikált iOS eszköz, amelyről vezéreljük az egészet.

Miért jó nekünk a HomeKit? Miért nem használunk inkább eszközönkénti, harmadik féltől származó iPhone appokat?

Hogy miért jó? Mert kényelmes, és egyszerűbb, mint mindenféle, egymással nem feltétlen kompatibilis, megkérdőjelezhető biztonsággal rendelkező iOS alkalmazást használni az eszközeink vezérlésére. A HomeKit használatával minden egy fedél alatt csoportosul, ugyanazok a biztonsági előírások vonatkoznak minden eszközre, ami a keretrendszert használni szeretné. Fontos megjegyezni, hogy bár az eszközök “tudnak egymásról”, de nem képesek kommunikálni, helyette ezt mi tehetjük meg, például Siri segítségével.

Hogy mi? A HomeKit kiegészítők használhatják Siri funkcióit?

Igen! Miután az adott eszközt konfiguráltad, például egy konyhai világítás esetében megkérheted Sirit, hogy márpedig kapcsolja fel a lámpát a konyhában, mert épp összeütnél valami vacsorát, vagy hasonló elven lekapcsoltathatod vele a hálóban a fényeket, miután befejezted az esti olvasást. A Sirivel történő integrációnak köszönhetően pedig akár az is megoldható, hogy az összes okoseszközt leállíthassuk egyetlen jól irányzott mondattal a lakásban. Elég futurisztikusan hangzik, nem igaz?

Tehát Siri a kulcsa mindennek?

Valami ilyesmi. Siri mint egy központi interfészként funkcionál. Természetesen minden eszköznek megvan a maga  vezérlőpanele, így kézzel is vezérelhetjük őket akár külön-külön, de Siri esetén megvan az a szabadság, hogy nagyjából mindent vezérelhetünk, szinte bárhonnan.

De mennyire megbízható és biztonságos mindez?

Teljes mértékben. A HomeKit bevezetésével az Apple minden kiegészítőtől, egyúttal azok fejlesztőitől megköveteli a kommunikáció teljes titkosítását a forrástól egészen a célig. Mindezzel pedig megadályozza, hogy illetéktelenek hozzáférést szerezhessenek és esetleg belepiszkáljanak a központi  vezérlésbe.

Hogyan éri el az Apple, hogy a kiegészítőket gyártó vállalatok betartsák ezeket a biztonsági előírásokat?

Minden fejlesztő, aki szeretne HomeKit kompatibilis eszközt fejleszteni, csatlakoznia kell az Apple MFi (Made For iPhone) programjához, ami szigorú előírásokat tartalmaz a kitalált eszközzel szemben. Az MFi-tanúsítvány megléte pedig előfeltétele a HomeKit használatának.

Hogyan működik az MFi program?

Amikor egy kiegészítő gyártó piacra szeretne dobni egy, az Apple eszközeivel kompatibilis kütyüt, először be kell nyújtani a termék terveit az Apple-höz. Ezt követően készítenek egy prototípust, amit aztán az Apple számos szempont alapján bevizsgál. Ezen felül pedig az is előfeltétel, hogy az adott eszközhöz tartozó alkalmazás teljesítse az App Store-ba kerülés minden feltételét is. Ha már idáig eljutott az adott kiegészítő, már jó eséllyel elindulhat a sorozatgyártása. A gyártást követően minden példány egyedi MFi-logóval lesz ellátva, ezzel jelezvén, hogy az adott termék megfelelt az Apple minden követelményének. Végül pedig ellenőrzik, hogy a sorozatgyártásban elkészült cikkek megfelelnek-e a prototípusnál alátámasztottaknak, majd megkezdődhet a szállítás és a forgalmazás.

Na de várjunk! A HomeKitet már tavaly bemutatták, nem?

Ez így van! A HomeKit keretrendszer a 2014-es WWDC-n már bemutatkozott, ahogy azt említettük is a felvezetésben. A keynote-on a bemutatót Craig Federighi tartotta, de ez az első alkalom, hogy a felhasználók is használatba vehetik a HomeKitet támogató eszközöket.

Mi tartott ilyen sokáig?

A kérdés jogos, a válasz nagyon egyszerű. Az engedélyeztetési folyamatok, az MFi-tanúsítvány megszerzése sok időt vesz igénybe, nem beszélve a kompatibilis eszközök kifejlesztéséről és sorozatgyártásáról. A januári CES alkalmával már számos prototípus bemutatásra került, de csak mostanra, fél évvel később kerültek olyan állapotba, hogy elérhetővé váljon a fogyasztók számára is.

Ha már van HomeKit, akkor van Home alkalmazás is?

Nincs, legalábbis még jelenleg nincs. A HealthKit megjelenésevel egyidőben jelent meg a Health alkalmazás, ami a HealthKitet támogató appok adatait fogja össze, és jeleníti meg számunkra. HomeKit esetében pedig bármelyik, harmadik fél által készített alkalmazást kinevezhetjük Home appnak, ami kezelni képes a csatlakoztatott eszközöket, de Sirinek köszönhetően nem feltétlen van szükség ilyen alkalmazásra.

Milyen HomeKit termékek vásárolhatók meg jelenleg?

Többségében azok, amelyek már a januári CES-en bemutatásra kerültek, de csak hogy kellően konkrétak legyünk, alább felsorolunk néhányat:

  • Lutron Caseta Lighting Starting Kit: június 2 óta kaphat, az otthoni világítás vezérlésére szakosodott eszközcsomag, számos lehetőséggel.
  • Insteon Hub: egy univerzális hub, amely lehetővé teszi több eszköz együttes vezérlését egy alkalmazáson belül, akár Siri használatával is, június 2 óta megvásárolható.
  • Elgato Eve Room, Eve Weather, Eve Door & Window, Eve Energy sensors: egy nagyon sokrétű csomag, hőmérséklet, páratartalom, nyomás mérésre szolgáló szenzorokkal lakáson belül és kívül, ajtók és ablakok nyitott/csukott állapotainak figyelésére, energiahasználat monitorozására szolgál, jelenleg még csak előrendelhető.
  • Ecobee3 vezeték nélküli termosztát: június végétől rendelhető vezeték nélkül termosztát, melynek szabályozása akár Apple Watch-ról is történhet!
  • iHome ISP5 SmartPlug: vezeték nélküli okos falicsatlakozó, június 15-től kapható, jelenleg csak előrendelhető.

Ha már rendelkezem ezekhez hasonló okoseszközzel, van-e rá esély, hogy HomeKit-kompatibilisek legyenek?

Sajnos ez nem megoldható. Ahhoz, hogy kihasználd a HomeKitben rejlő lehetőségeket, nem elég csak a szoftvert frissíteni, szükséges hozzá a megfelelő eszköz is.

Mivel kompatibilis még a HomeKit? Csak iPhone-nal használható?

Nem! Bármely, minimum iOS 8-at futtató iPhone, iPad, iPod készülék megfelel a célra. A fontos, hogy lehetőleg a legfrissebb szoftver legyen fent a készülékeken. Apple Watch esetében ha Sirit utasítjuk, egyelőre még az iPhone használatát javasolja, de szinte elképzelhetetlen, hogy az Apple ne tegye elérhetővé a HomeKitet az óra számára a közeljövőben.

Mi a helyzet az Apple TV-vel?

Ha rendelkezel a legújabb generációs Apple TV-vel, és legalább 7.0-s szoftver fut rajta, valamint ugyanazzal az Apple ID-val használod, mint a HomeKit eszközeidet, a TV-n keresztül is vezérelheted őket. Tehát például ha épp úton vagy már a reptér felé, de nem tudod, hogy lekapcsoltad-e otthon a lámpákat, megkérheted Sirit, hogy tegye meg helyetted, az Apple TV pedig gondoskodik róla, hogy valóban minden lámpa lekapcsolásra kerüljön.

Összegzés

Mint láthatjátok, a HomeKit egy nagyon jól átgondolt, és jövőbe mutató ötlet az Apple részéről. Manapság már szinte mindent elektronika, számítógépek vezérelnek, így az idő előrehaladtával létszükséglet, hogy legyen egy olyan eszköz a kezünkben, amivel ezt a rengeteg kütyüt vezérelni, szabályozni tudjuk. Erre pedig mi volna jobb eszköz, ha nem az iPhone-unk, ami szinte mindig ott lapul a zsebünkben? Az iPhone pedig a HomeKitnek köszönhetően bármikor rendet tud majd tenni háztartásunkban, legyünk tőle bármilyen távol, ez pedig sok ember számára adhat majd némi biztonságérzetet.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. azert azzal mindenki tisztaban van hogy ezek az eszkozok durvan tul vannak/lesznek arazva. akinek nemi affinitasa van az elektronikahoz programozashoz, annak viszont szamos alternativ lehetosege kinalkozik joval olcsobban! en ezen munkalkodom szabadidomben.
    banana pi/raspberry pi a kozponti vezerlo, es multimedia center/nas, racsattintva egy 1TBs vinyo. ezen log soksok szenzor es tobb mikrokontroller.
    fenyerossegmero, mozgasszenzor, rele, radios atvitel.
    vettem parezer ftert 3db radios kibekapcsolhato fali csatlakozot, ezt 433MHzen vezerlem… a tizenezer ftos okoscsatlakozo helyett.. a szenzorok parszaz fttol 1-2ezerig terjednek.. mikrokontroller 1-2e.. ez vezerli a furdoben a fenyt es a ventit a mozgasszenzor ill paratartalom meres alapjan illetve hogy a kozpontbol radion mit kap.. a lehetosegek hatartalanok..
    az egesz cucc eddig 60-80ezernel jar, ha ezt mind ilyen homekites cuccbol kellett volna osszrekani, hat huzos lett volna. persze szaktudas kell hozza.

  2. @kchris: Ha a túlárazottságot az anyagárhoz nézed, akkor minden túlárazott. Neked megvan a tudásod is meg a kedved is ahhoz, hogy magadnak megcsináld. Sokaknál már a tudás hiányzik, de ha még meg is van, akkor egyszerűen kedve nincs hozzá. Én pl. biztosan nem állnék neki szórakozni ilyenekkel, inkább nézegetek a kész rendszerek felé, hiába tudnám egy részét megcsinálni. Egyébként attól, hogy HomeKites valami vagy sem az egész otthon-automatizálás rohadt drága, az a matrica semmit nem szoroz rajta. “Új” ipar, ennek megfelelően bevezetően magas árak. Lesz ez még olcsóbb.

    @draft: Ha bukuk bukik, mellék-projekt, nem dőlnek a kardjukba, ha a Ping sorsára jut.

  3. Ha jol ertem akkor a sirin keresztul az apple kozpont mindenrol tudni fog, meg arrol is mikor fekszem le, milyen tv csatornat nezek, mikor megyek-jovok otthonrol. Welcome szep uj vilag. Tudom, akkor ne vegyem meg. Nem is fogom, csak az irany elkepeszto, milyen eszrevetlen csuszunk a totalis kontroll fele, fejlodesnek alcazva.

  4. Termeszetesen igen 🙂 de talan mas az, hogyha az eletmnek csak egy kis reszet latjak, ma tipikusan azt, amit a gep elott toltok. De megint mas, hogyha azt is latjak, hogy mikor fekszem le az asszonnyal, es ezt mondjuk visszakapom viagrareklam formajaban, mert mondjuk ritkulast tapasztalnak. Csak mondtam egy peldat 😉

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!