fbpx Skip to content

Az Apple Watch újságírók számára küldött “review” változata, illetve az Apple Store-okban kiállított bemutató készülékek is rendelkeznek egy rejtett porttal, amelyet az óra alsó szíjbefogó részének eltávolításával fedhetünk fel. Az Apple ezt a csatlakozót egyáltalán nem írta le sehol, és soha sem beszélt róla nyilvánosan, sem a felhasználóknak, sem a fejlesztőknek szóló dokumentumaiban.

Apple_Watch_port

A TechCrunch egy márciusi cikke szerint az újabb iPhone-ok és iPadek Lightning-csatlakozójára hasonlító, 6-pontos port diagnosztikai információk kiolvasására szolgál. Ebben a cikkben egy pár másik lehetséges felhasználási módot szeretnénk elétek tárni.

A TechCrunch fent említett írása szerint például mindez ahhoz lehet szükséges, hogy kiegészítőket tartalmazó, “okos” szíjakat csatlakoztassunk az órához. Ilyesfajta bővíthetőséggel rendelkezik az egyik jelenleg is népszerű okosóra, a Pebble.

A 9to5mac szerzője azonban más lehetőségre gondolt, amikor még március elején azt írta, hogy ez egy olyan Lightning-port, amit csupán tesztelésre használnak, és meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állította, hogy a boltokba kerülő készülékben már nem lesz benne.

watch_diag_port

Ahogyan április 10-én pénteken admin és Jadeye kollégák is meg tudták nézni, az Apple Store-okban az órákon valóban megtalálható ez a csatlakozó. Azt viszont nem tudjuk, hogy vajon ezek a darabok azonosak-e azokkal, amelyeket majd a vásárlók ténylegesen megkapnak péntektől kezdődően.

Az iDownloadBlog cikke szerint valószínűleg az operációs rendszer gyári telepítésére szolgál a csatlakozó. Az is lehetséges, hogy az iPhone-ok, iPod Touch-ok és iPadek esetében megszokott, a rendszer iTunes-on kereszül való visszaállítását is lehetővé tehet, arra az eshetőségre (is) számítva, ha az esetleges over-the-air szoftverfrissítés folyamatába hiba csúszna.

watch_restore

Ha a végfelhasználók birtokába kerülő, végleges változaton is meglenne ez a csatlakozó, az a fenti előnyökön kívül még egy esetleges jailbreak létrehozását is jelentősen megkönnyítené.

Szerintetek vajon mire jó ez a rejtett csatlakozó?

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. tuti gyíkemberré változtatnak azon keresztül…

  2. szepen kivitelezett JTAG port. necces lenne csak az OTA frissitesre hagyatkozni!!!

  3. Az mért jó nektek, hogy más oldalak cikkeit szinte szó szerint leadjátok 1-2 hét késéssel? Ezt a postot is már tuti olvastam valahol 1:1-ben…

  4. @dnp: ezt a cikket 1:1-ben nem olvashattad másutt – a források pedig linkelve vannak. akkor inkább ne írjunk meg semmit külföldi oldalakról? vagy nem értem.

  5. Szerintem ez a PORT a GeniusBar nal használatos főleg .
    Meg talán különböző kiegészítők hoz is jó lesz.

  6. egy kérdés hátha valaki tudja a választ:
    aki német apple storba rendelte az apple watch-ot, annak hogy szállitják ki? vagy ismerös cimre megy?

  7. Kell hozza egy cím Németországban ahova kiküldik.
    Magyar címre nem fogjak kiküldeni

  8. szerintem elsődleges célja a biztonság miközben a bemutatóteremben áll egy 15Ks óra. Nem hogy szépen kivitelezett, de még masszív is.


Add a Comment