fbpx Skip to content

Pár napja már megkaptuk a sajtóközleményt, amiben az NNG tájékoztatott minket, hogy 10 éves az iGO navigáció és ennek alkalmából ingyen letölthetjük, viszont a születésnapi app ma, éjfél után vált elérhetővé.

iGO_Navigation_SzulinApp_kulcsvizual

Persze nem a jelenlegi alkalmazás lett ingyenes, hanem egy külön appot kell keresnünk az Apple Store-ban, amit itt a cikk végén is megtaláltok. Az iGO SzülinApp most 10 napig ingyenesen letölthető az App Store-ból. Na de mit is kapunk ebben az alkalmazásban?

Rögtön az első kérdés, hogy 10 nap után is ingyen használhatjuk-e az iGO-t? Természetesen igen, ha az elkövetkezendő 10 napban letöltjük, utána az már a miénk és ingyen használhatjuk. A jelenleg legfrissebb térképet kapjuk, illetve számos egyéb, a navigációhoz szükséges dolgot:

Screen Shot 2015-04-19 at 11.50.01

Az alkalmazás kizárólag a magyar App Store-ból érhető el, azonban más nyelven is használható, nem csak magyarul. Az app 10 nap után eltávolításra kerül az App Store-ból, így többet nem lehet majd letölteni fizetős formában sem.

Az SzülinApp-ban nem lesznek reklámok, azonban az applikáción belül sem tudunk majd plusz dolgokat vásárolni. Ez azt is jelenti, hogy nem lehet forgalmi adatokat lekérni majd, de mi nem vagyunk biztosak, hogy a benne lévő térkép frissülni is fog valaha, erre a weboldaluk sem tér ki. az NNG képviselete elárulta, hogy – az elterjedt vélekedésekkel ellentétben – a Magyarország térkép frissíthető lesz, ráadásul továbbra is ingyenesen. Érdemes elolvasni egyébként az www.igonavigation.com/szulinapp weboldalon lévő információkat. Letölteni pedig innen tudjátok:

[appstore id=”957130857″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

57 Comments

  1. Én pedig arra leszek kíváncsi, ha letörlöm a készülékről, maj nyáron használni szeretném, akkor meg fogom-e találni a megvásárolt app-ok között? Mivel azt mondták, hogy nem teszik később sem fizetőssé, hanem törlik a storeból.

  2. @Csapszi: 136.92MB, nem kell letörölni. arra nincs garancia, hogy a Store-ból való törlés után is megtalálható lesz a vásárlásaid között – de mentsd el az IPA fájlt dropboxba vagy egy pendrive-ra, és kész.

  3. Elfér a telefonomon, 64-es. Csak szeretnék lassan új készüléket venni . De akkor mentenem kell.

  4. Ha egyszer leszedted, az App Store-ból való törlése után is le fogod tudni szedni. Pl.: Én még mindig le tudom szedni a Flappy Bird-öt, pedig már egy jó ideje nem található meg a Store-ban.

  5. En meg maradok a TomTom navigyacional. Azt hasznalom folyamatosan es az jott be eddig nekem a legjobban.

  6. Korrekt ajándék az NNG-től. Le a kalappal. Le is töltöttem, ma már ezzel jöttem munkába. Külön jóság a programban, hogy alkalmanként alternatív útvonalat is felajánl. Kár, hogy ezek egy része zsákutcába, vagy ipari területre visz be.
    Azonban meg kell említenem, hogy mi, akik fizettünk az NNG egyéb alkalmazásaiért (iGO primo EU és/vagy iGO primo HUN-RO) még most sem kaptuk meg a legfrissebb Magyarország térképet. Igaz, a többi térképünk is már 2-3 éves. Nekem az lett volna az igazi ajándék, ha azokat is frissítik.
    Ettől függetlenül boldog szülinapot NNG! És köszi az ajcsit.

  7. Evek ota hasznalok navigaciot,navogaciokat
    Koszonjuk az ingyenes ajandekot de ha egyszeri is hasznalsz Sygic-et meg az ingyenest is kitorlod.

  8. @Elfery:
    Sygicot is megvettem. Nem nagyon használom, bár tény hogy többet frissítik, mint az iGO-t. Pesten a Waze verhetetlen szerintem.

  9. @Stig96: ebben én nem lennék biztos… több program, van, amit már nem tudok letölteni… (modjuk nincs is benn a vásároltak közt, pedig tuti leszedtem anno)

  10. Sziasztok,
    Hogy tudnam letolteni a magyar App Store-bol ha egyebkent a UK App Store-t hasznalom?
    Koszi a segitseget!

  11. Köszönet a cikkért! Hasznos infók voltak benne.

  12. @p33n4: csinálj egy ingyenes magyar ID-t. egy készüléken egyszerre akár 5 Apple ID-ról származó tartalom is lehet.

  13. @taky1974: Elég jó a Waze Pesten kívül is. Belföldön és külföldön is csak azt használom. Az iGo régen jó volt, de most már van nála jobb. A térképfrissítésük egy vicc, és a SzülinApp-ból pont a TMC hiányzik, ami miatt érdemes lenne egyáltalán navit bekapcsolni, ha ismert, bejáratott úton megyek.

  14. sziasztok! jelenleg nem Mo.n tartózkodom, hogy tudnám letölteni?
    most nem engedi,,,,

  15. @gezahofi: magyar Store-hoz tartozó Apple ID-val bárhol le tudod tölteni külföldön is.

  16. “Ez azt is jelenti, hogy nem lehet forgalmi adatokat lekérni majd, illetve mi nem vagyunk biztosak, hogy a benne lévő térkép frissülni is fog valaha, erre a weboldaluk sem tér ki.”

    Erre már volt egy kijelentés az NNG részéről:
    “az NNG képviselete elárulta, hogy – az elterjedt vélekedésekkel ellentétben – a Magyarország térkép frissíthető lesz, ráadásul továbbra is ingyenesen”

  17. @gezahofi: magyar Store-hoz tartozó Apple ID-val bárhol le tudod tölteni külföldön is.
    és ha eleve külföldön aktiváltam az ájfont?

  18. @gezahofi: teljesen mindegy, hol aktiváltad, az Apple ID országbeállítása számít.

  19. @gezahofi: ha még sokat leszel külföldön, akkor ne eröltesd a magyar térképet.:) Mire visszajössz már lehet, h elavult lesz, frissítésre meg ne számíts. Ez csak egy reklám anyag. Szokj hozzá, aztán ha tetszik, vedd meg.

  20. Jadeye: köszönöm

  21. Jadeye: Igo ipat, hogy tudom elmenteni? Tudok egy megoldást, de szerintem van egyszerűbb is.
    Ha elmentettem, másnak is oda tudnám adni az ipat vagy csak az én telefonom fog működni.

  22. @giannni: iTunes-ből bármikor le tudod tölteni az ipa fájlt a gépre akár a telefonról (az azon lévő verziót, Transfer Purchases menüponttal), akár a netről (a legfrissebb verziót). Ezek az ipa fájlok az Apple privát kulcsával vannak aláírva és mivel a te Apple ID-d is bele van kódolva, ezt a fájlt más nem tudja felrakni a saját telefonjára, kivéve, ha a telefonján ki van kapcsolva az aláírás-ellenőrzés (jailbreak, mobileinstallation patch), vagy valami egyéb spéci nem hivatalos módon rakja fel. Továbbá ha az illető családtag, és föl van véve a családi megosztásba, akkor ő is elér minden általad megvásárolt tartalmat.

  23. Vki tipp hogy tudok leszedni Angliában ? Írtátok hogy magyar storbol lehet csak , de nekem Uk van és nem igazán tudok át váltani magyarra mert kéri a bankkártya adatokat és meg próbáltam az ittenivel de nem engedi , de magyarom meg nincs ?

  24. Nekem nem talál GPS jelet. Pedig nem szokott ilyen gondom lenni. I5S

  25. Ugyancsak külföld…play store-ból hogyan tudnám leszedni?

  26. @Burgesz: Lépj ki a progiból majd ismét be, működni fog.

  27. Teomo: köszi

  28. Nem tudja valaki lementeni, és megosztani a file-t? Németoszágban élek, és sehogy sem enged magyar apple ID-t létrehozni, vagyis létrehoztam, de nem engedi.

  29. @giannni: nem tudod másnak odaadni az IPA fájlt – jó, technikailag oda tudod adni, de az illető nem tudja azt majd telepíteni, csak ha tudja a letöltéshez használt Apple ID-t és annak a jelszavát, és vagy azzal lép be a készüléken, vagy a számítógépen authorizálja vele az iTunes-t.

    @MateK: ingyenes Apple ID létrehozásához kövesd a korábbi cikkünkben leírtakat, már magát az ID regisztrációját is egy ingyenes app – jelen esetben akár ez az iGO – letöltésével indítva: http://szifon.com/2011/11/26/gyakori-kerdesek-itunes-store-account-ok-apple-id/

    @cszsj: ebben nem tudunk segíteni, de gondolom, a Play Store esetén sincs semmi akadálya külön magyar ID létrehozásának, amivel le tudod tölteni.

    @websterhp: nyilván hiába osztja meg veled bárki is az IPA fájlt, azt jailbreak után sem tudod csak úgy feltelepíteni, mert a futtatható bináris alá van írva, és a letöltéshez használt Apple ID és jelszó nélkül nem fogja sem telepíteni, sem futtatni a készülék.

    ingyenes Apple ID létrehozásához kövesd a korábbi cikkünkben leírtakat, már magát az ID regisztrációját is egy ingyenes app – jelen esetben akár ez az iGO – letöltésével indítva: http://szifon.com/2011/11/26/gyakori-kerdesek-itunes-store-account-ok-apple-id/

  30. ez egy nagyon szép és hasznos ajándék a NNG-től.

  31. @aggressor: és nemes dolog, hogy a Magyar app store-ban elérhető.

  32. @mateK: úgy tudsz bankkártya nélkül id-t létrehozni, hogy AppStoreba belépéskor regisztrálj, akkor nem kér kártyát…

  33. NNG köszönjük szépen, nagyon-nagyon hasznos program. Boldog Születèsnapot!

  34. Aki ebben is hibát talál, az tényleg csak kukacoskodik…

  35. @Jadeye: le tudnád írni hogy van ez az IPA fájlal? Hogy lehet menteni?

  36. @ilija: kimásolod az iTunes-ból? vagy nem értem.

  37. Nem tudom letölteni! Miért van ez?

  38. @trigmegistos: miért nem tudod letölteni: mégis mi a hibaüzenet, hogyan próbálod, magyar-e az Apple ID, stb.?

  39. Sziasztok!
    Köszönöm,nagyon jól fut az S4-esemen.
    Meg szeretném kérdezni,hogy ha esetleg újra kell frissíteni a készüléket,akkor hogy tudom újból vissza tenni a programot?
    Esetleg apk.fájl?
    Boldog születésnapot enek a remek magyar programnak!

  40. @p.attila: androidos kérdésekben mi nem tudunk segíteni – vedd fel a kapcsolatot az NNG-vel, ők biztosan tudnak erre válaszolni.

  41. @Jadeye: Nekem anno a Navigonnal volt így T-mobile által ingyenesített app. Már nem elérhető senki számára, de én még mindig le tudom tölteni. App-et nem törölnek a iTunes-ból, amióta bevezették a clouds rendszerű egyszer fizetsz bármikor letölthetsz rendszert.

  42. az iPhoneokról miért retusálták le a homegombot? 😀

  43. Miért nem talál meg a GPS?

  44. Nem talál GPS jelet!!!! Ilyen gondom soha nem volt még más navigációs programmal, jelenleg is van működő navigáció (sygic) a telefonomon.

  45. @Budai Tamás: Nah, csak ki kellett menni a lakásból és már tökéletesen működik, az alternatív útvonalak választásának lehetősége klassz!

  46. Nexus 7(2012) android 5.1 . Készulek nem tamogatott. Nem teljesen ertem mivel a fizetos verzional nem dobja ugyanezt.

  47. Nekem frankón megy 3GS-el! 🙂

  48. I5-ön nekem is franko!

  49. Windows-hoz miért nincs????

  50. Most a Sygic full EU is csak 20 EUR. Ingyen van, le is kaptam. Egyébként köszi az infót az iGo-ról azt is lekaptam, ártani nem árthat 🙂

  51. Annakidején én megvettem a full EUS iGo-t, mert nyaraláskor hirtelen kellett. Nagyon megbántuk, összevissza szivatott, az egész nyaralás alatt csak szentségeltünk. Ráadásul egy jubileumi prémium nyaralást akartunk magunknak…. Kóválygás lett belőle, sose bírt rendesen tervezni 🙂 De bocs az offtopicért, csak eszembe jutott erről a dologról, eléggé mély nyomokat hagyott bennem az iGo cég “géniusza” 🙂

  52. Sziasztok ! Segítséget kérek,merthogy az SD kártyámon volt a letöltött Igo szülinapp alkalmazás.Ám a napokban az SD kártyám tönkrement,ki is dobtam. Kérdésem,hogy honnan tudnám pótolni az alkalmazást?

  53. @amigotot: Szia!

    SD kártya? Az iPhone-ba nem lehet belerakni SD kártyát. Így szerintem ebben nem tudunk segíteni.

  54. Elérhető, letölthető az IGO Szülinapp, az appstoreból.
    Gondolom mint máskor most is csak pár napig lesz ingyenes a letöltés.
    Ismerve a navigációs szoftvereket kijelenthetem hogy ez a legjobb navi !


Add a Comment